nevelés
A nevelés olyan értékátadó, értékrendszert kialakító, fejlesztő folyamat, melynek célja, hogy az egyént életfeladatai megoldására képessé tegye. A nevelés folyamatában nagyon fontos a „hatás, hatásrendszer” szerepe. Ez jelenti magát a folyamatot, a folyamatnak az eredményét, és a változtatás képességét. A fejlesztő hatás megvalósulhat egy tervszerű folyamata eredményeként, amikor meghatározzák a nevelés célját és az ennek eléréséhez tudatosan felhasználandó eljárásmódokat, valamint spontán módon is, amikor a környezeti tényezők hatására következik be a fejlődés. A spontán formában megvalósuló nevelés lehet közvetlen vagy közvetett. A nevelés hatására az érintett értékrendszerében, személyiségében, gondolkodásmódjában, képességeiben olyan változások következnek be, amelyek lehetővé teszik számára az egyéni és társadalmi feladatok megoldását. A nevelés jellemzői, hogy csak emberre jellemző, történeti és nemzeti jellegű, tudatos, tervszerű, fejlesztő hatású, valamint bipoláris (két irányú) folyamat.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
emberierőforrás-gazdálkodás közszolgálati rendszermodellje
A stratégiai emberierőforrás-menedzsment elvei szerint felépülő, a magyar közszolgálaton (közigazgatáson, rendészeten, honvédelmen) belül alkalmazható olyan stratégiai alapú, integrált keretrendszer, amely az emberierőforrás-gazdálkodással szemben támasztott alapfeladatot és az annak teljesítésétől remélt...Tovább olvasomkiáramlás a közszolgálatból
A közszolgálatból való kiáramlás az emberierőforrás-áramlás és -fejlesztés humán folyamatának egyik részfolyamataként értelmezhető, amely – egyebek mellett – a jogviszony megszűnését vagy megszüntetését, a felmentés és a végkielégítés alkalmazását, a...Tovább olvasomoff-the job jellegű fejlesztések
Ezen eszközök alkalmazására akkor kerül sor, amikor a feladatok ellátásához szélesebb körű ismeretszerzést biztosító, szervezett oktatásban való részvételre van szükség. Az ilyen jellegű igények a közszolgálaton belül kielégíthetőek a közoktatás,...Tovább olvasomhumán monitoring
Az emberierőforrás-gazdálkodás minőségének, hatékonyságának, eredményességének, hozzáadott értékteremtésének, versenyképességének, proaktivitásának, innovatív jellegének, integráltsági fokának, stratégiai szemléletének, elfogadottsági szintjének megállapításához a humán monitoring módszer és eszközrendszere nyújt segítséget. A humán monitoring alkalmaz...Tovább olvasomkarriermenedzsment
Karrier-vagy életpálya menedzsmentnek nevezik azt a tevékenységet, melynek során – a kölcsönös előnyök reményében – az egyén sikercéljai megvalósításához a munkaadó beruházási célzattal anyagi és nem anyagi támogatást, segítséget nyújt....Tovább olvasomcafetéria
A cafeteria a munkaadó által biztosított béren kívüli juttatás egyik meghatározó formája. A cafeteria tehát azoknak a béren kívüli juttatásoknak az összessége, amelyben – a jogszabályokban rögzített keretek betartásával –...Tovább olvasomhumán asszisztens
Az emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatainak és humán funkcióinak működtetéséhez, a jogszabályi előírások teljesítéséhez kapcsolódó adminisztratív, nyilvántartási, adatkezelés, szervezési, ügyintézési és ügykezelési jellegű személyzeti, munkaügyi, valamint humánigazgatási részfeladatokat teljesítő szakapparátus tagjait humán...Tovább olvasomfejvadász
A fejvadászok és fejvadász cégek által folytatott fejvadászat olyan keresési és kiválasztási módszer, illetve szolgáltatás, amelynek során egy betöltetlen állásra a jelöltet nem hirdetés, hanem közvetlen keresés során választják ki...Tovább olvasommunkakörelemzés
A munkafolyamatelemzéshez és a kompetenciaelemzéshez kapcsolható módszert munkakörelemzésnek hívják, amely segítségével feltárható, beazonosítható a vizsgált munkakör létesítésének célja, funkciója, a szervezeti struktúrában elfoglalt helye, a munkavégzés tartalma, feladategyüttese, problémamegoldási, felelősségi...Tovább olvasomszemélyi állomány felkészítése és fejlesztése
A közszolgálat különböző területeinél, eltérő jogviszonyban foglalkoztatott személyi állomány – jogszabályok által – meghatározott állománycsoportjai, illetve tagjai számára tartandó rendszeres, tervszerű keretek között, az emberierőforrás-gazdálkodás részeként folyó pedagógiai tevékenységeket nevezik...Tovább olvasommunkakör
A munkakör a szervezet legkisebb azonosítható egysége, amelynek célja, dinamikája és a munkakörbetöltő által egyéni felelőse van. A munkakör a munkavállaló munkafolyamatait, tevékenységeit, feladatait, funkcióit és kapcsolatrendszerét tartalmazza, beleértve ebbe...Tovább olvasomszemélyzeti adminisztráció
A személyzeti adminisztráció az emberierőforrás-gazdálkodás első fejlődési szakászának tekinthető, amely az 1930-as évektől kezdve az 1950-es évekig jellemezte az egyes szervezeteken belül az emberi erőforrásokhoz kapcsolódó adminisztratív tevékenységeket. Ezt az...Tovább olvasomképzés
Képzésen azt a tevékenységet értjük, amelynek során az elsajátított ismeretek gyakorlati alkalmazása révén kifejlesztjük az adott területen szükséges jártasságokat, készségeket és képességeket. A képzés az oktatáshoz, az oktatási folyamathoz szorosan...Tovább olvasomemberierőforrás-gazdálkodás versenyképességi tényezői
A közszolgálat emberierőforrás-gazdálkodása akkor képes megvalósítani a versenyelőnyt biztosító stratégiát, ha a működéséhez szükséges erőforrásokat nem csak megszerzi, hanem ezek egyedi, sokoldalú, és jelentős hozzáadott értéket képviselő integrációját, kombinációját is...Tovább olvasommunkaerő-tervezés
Az emberierőforrás-gazdálkodás egyik meghatározó humán funkciója a munkaerő- vagy létszámtervezés. E tevékenység középpontjában a szervezeti célok eléréséhez szükséges számú, összetételű és felkészültségű alkalmazott megfelelő időben történő biztosítása áll. A munkaerő-...Tovább olvasommunkakör-értékelés
A munkakörelemzés során összegyűjtött elemzési tényezők felhasználásával elkészülő munkakör-értékelés alatt azt a módszert, illetve eljárást értjük, amely alapján a kérdéses szervezeten belül és a piaci viszonyokkal történő összevetésben is megállapítható...Tovább olvasomkompetencia
A kompetencia latin eredetű szó, melynek jelentése: valamire képes. A kompetencia alatt a tanulás (tapasztalás, gyakorlás) hatására kialakuló, az egyénre jellemző – alapvető, meghatározó, egymással összefüggő – alkotóelemek olyan strukturált...Tovább olvasommegváltozott munkaképességű munkaerő
A megváltozott képességű munkaerő, illetve munkatársak körébe a fogyatékos, valamint az egészségükben tartósan károsodott munkavállalói csoport tagjait sorolják. Jogi szempontból Magyarországon az számít megváltozott munkaképességű személynek, akik testi vagy szellemi...Tovább olvasomteljesítménytervezés (új tétel)
A hatékony teljesítményirányító rendszer első fázisa a teljesítménytervezés. A folyamat megindítására akkor kerülhet sor, ha világos a szervezet jövőképe és meghatározottak stratégiai irányai, céljai. A teljesítménytervezésnél a hagyományos hierarchiát –...Tovább olvasommunkakörcsalád
A hasonló elméleti felkészültséget, tudást, gyakorlati tapasztalatot, felelősséget, problémamegoldást és terhelést igénylő különböző szintű munkakörök csoportját munkakörcsaládnak hívjuk. Az egy munkakörcsaládba tartozó munkakörökkel közel azonos feladatokat látnak el. Ezek a...Tovább olvasom
