nyomást kifejtő csoport
A nyomásgyakorló csoport vagy más kifejezéssel lobbicsoport, olyan szervezet, amely a hatalomgyakorlás viszonylag kis szeletét igyekszik befolyásolni, és amely nem alkotja valamely elismert politikai párt frakcióját. A nyomásgyakorló csoportok olyan politikai szervezetek, amelyek más politikai szervezetekre és intézményekre igyekeznek nyomást gyakorolni. A lobbicsoportok célja nem az, hogy (a politikai pártokhoz hasonlóan) egy ország közvetlen kormányzását vállalják, hanem, hogy érdekeiknek megfelelően befolyásolják a politikai szerveződéseket.
Tudományterület:
Forrás:
Andorka, Rudolf - Bevezetés a Szociológiába, Budapest, Osiris, 2006, 504. o.
Szerző:
Relációk
társadalmi tőke
Azok a társadalmi ismeretségek és összeköttetések, rokoni, baráti vagy közösségi erőforrások összessége, amelyek segítik az embereket céljaik elérésében és befolyásuk kiterjesztésében. A társadalmi tőkébe beletartoznak a kölcsönös elkötelezettség és megbízhatóság...Tovább olvasommortalitás
Egy adott populációban megfigyelhető halálozások gyakoriságára vonatkozó statisztikai mutatószám, melynek számítási módja a bármely évben ezer lakosra jutó elhalálozások száma. A különböző társadalmi csoportokra számított halálozási mutatók szoros kapcsolatban állnak...Tovább olvasomfogyatékosság egyéni és társadalmi modellje
Elméletek, amelyek a fogyatékos emberek életében jelentkező problémák, hátrányok fő okát keresik. A fogyatékosság egyéni modellje szerint ez az egyéni hiányosságban keresendő: a testi „rendellenesség” bizonyos mértékű „fogyatékosságot” vagy funkcionális...Tovább olvasombinukleáris család
Olyan , a válást követő családszerkezet, amelyben a gyermek szülei szétköltöztek és két külön háztartásban élnek új partnereikkel, de mindkét szülő részt vesz a gyermek felnevelésében és a két érintett...Tovább olvasommanifeszt funkció
A funkcionalista személélet szerint valamely társadalmi jelenségnek nyíltan megfogalmazott, kimondott funkciója. A társadalmi cselekvés olyan funkciója, amelyet az adott cselekvés résztvevői ismernek és célul tűznek ki.B. Malinowski szerint ha valamilyen...Tovább olvasomkulturális tőke
Az egyén iskolai végzettsége, szakképzettsége, tudása, műveltsége. Azok az ismeretek, az a tág értelemben vett kultúra, amellyel az egyén rendelkezik. A kulturális töke fogalmát használó társadalomkutatók szerint a modern társadalmakban...Tovább olvasomglobalizáció
A világ különböző népeinek, régióinak és országainak a világot átfogó társadalmi és gazdasági kapcsolatok kialakulásával egyre növekvő kölcsönös függősége. A globalizáció összetett társadalmi és gazdasági folyamat, melynek többek között gazdasági,...Tovább olvasomforradalom
A politikai változás folyamatának részeként olyan tömegeket mozgósító társadalmi mozgalom létrejövetele, amely erőszak alkalmazásával sikeresen megdönti a fennálló rendszert, és új kormányzatot hoz létre. A forradalom nem azonos az államcsínnyel,...Tovább olvasomkulturális újratermelés
A kulturális értékek és normák átadása nemzedékről nemzedékre. A kulturális újratermelés azokra a mechanizmusokra utal, amelyek segítségével a kulturális tapasztalatrendszer folyamatosságát az idők során fenntartják. Bár a modern társadalmakban a...Tovább olvasomfiltráció
A filtráció azt a folyamatot jelenti, hogy az idők folyamán a lakások lakói kicserélődnek, azaz a lakásokba egyre szegényebb rétegek költöznek be, míg a korábbi lakók fokozatosan nagyobb és jobb...Tovább olvasomabszolút szegénység
A szegénység egy típusa, mellyel napjainkban inkább a harmadik világ országaiban találkozhatunk. A szegénység vizsgálatakor megkülönböztethető az abszolút és relatív szegénység. Az abszolút szegénység egészséges emberi létezéshez minimálisan szükséges javak...Tovább olvasomkortárscsoport
Hasonló életkorú és társadalmi státusú egyénekből álló baráti kör. A kortárskapcsolatok gyakran a gyermek- és serdülőkor után, egészen életünk végéig fontosak maradnak. A hasonló korú emberek informális csoportjai a munkahelyen...Tovább olvasomracionalizálódás
Weber által használt fogalom annak a folyamatnak a leírására, amelynek során a pontos kalkuláció és szervezés módjai, beleértve az absztrakt szabályok és eljrások használatát, meghódítják a társadalmat. A folyamat során...Tovább olvasomharmadik világ
A „harmadik világ” kifejezés eredetileg a 20. században született, a három fő társadalomtípus szembeállításából. Az első világ országai közé Európa iparosodott államai, az USA, Nyugat-Európa országai, és Japán tartoztak. E...Tovább olvasomfaj
Az angol „race” fogalom megfelelője, helyesebb lenne tehát magyarul „rassznak” nevezni, mert biológiai értelemben az egész emberiség egyetlen fajhoz tartozik. Fajnak – helyesebben rassznak – nevezik a társadalomtudományban az embereknek...Tovább olvasombiomedicinális egészségmodell
A nyugati orvosi rendszereket és eljárásokat megalapozó elvek halmaza. Ez a modell a betegséget objektív módon, az ismert tünetek jelenléte szerint határozza meg, és feltételezi, hogy a test egészséges állapota...Tovább olvasomfunkcionalizmus
Olyan társadalomtudományi elméleti irányzat, amely szerint a társadalmi jelenségekre az általuk betöltött funkciók alapján lehet a legtermékenyebb magyarázatot adni – más szóval az alapján, hogy az adott események miként járulnak...Tovább olvasomzéró tolerancia politikája
A bűnmegelőzésben és a bűnözés megfékezésében alkalmazott szemlélet, amely hangsúlyozza, hogy a súlyosabb bűncselekmények száma főként a folyamatos rendfenntartás eszközével csökkenthető. A betört ablak elméletét megalapozó elveket tükrözi annyiban, hogy...Tovább olvasomnukleáris család
Szó szerint családmagot jelent, mely a XX. században a modern társadalmakban a jellemző családforma. Olyan háztartást alkotó családi csoport, amelyben maximum két generáció él együtt: az anya és apa (vagy...Tovább olvasomszuburbanizáció
Az a jelenség, amelyet a fejlett országok nagyvárosaiban az 1950-1960-as évek óta figyeltek meg, azaz a városi népesség egyik – többnyire jobb módú – része elhagyja a város központi részeit...Tovább olvasom
