obstrukció
A parlamenti működésnek alapvető elve volt a szabad és kötetlen szólás joga, azonban az országgyűlési ellenzék, a kisebbség obstrukcióval akadályozta a kormánypárti többségi határozathozatalokat. A jogszerű, azaz technikai obstrukció során az ellenzéki képviselők közbeszólásokkal, a tárgy agyonbeszélésével, végeérhetetlen hozzászólásokkal húzták az időt a kérdés megtárgyalásában. Az erőszakos obstrukció eszköze, amikor verekedéssel, kiabálással, tárgyak dobálásával igyekeztek késleltetni az általuk ellenzett kérdésben a döntéshozatalt. Magyarországon először az Országos 48-as Párt élt az obstrukcióval 1872-ben. 1896 és 1912 között pedig az obstrukció állandósult a képviselőházban. Az obstrukcióval előidézett permanens kormányzati válságot Tisza István házelnök 1912. június 12-én az obstrukciót az ellenzéki képviselők erőszakos rendőrségi kivezetésével és a házszabály megváltoztatásával, erőszakkal törte le. Az ellenzék obstrukcióval képes volt megakadályozni a költségvetési törvény elfogadását is.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kegyelmezési jog
Az uralkodó személyes, fenntartott felségjogai közé tartozott a kegyelmezési jog. Az uralkodó kegyelmezési jogköre alapján egyének vagy személyek meghatározott csoportjának (közkegyelem, amnesztia) javára, a király eljárási vagy végrehajtási kegyelmet gyakorolhat....Tovább olvasomminiszteri ellenjegyzés
Az 1848. évi III. törvénycikkellyel megvalósult, parlamentnek felelős kormányzat még nem a szuverén parlamenti függetlenséget jelentette, hiszen a monarchia egyik részének kormányzati rendszere – a Gesamtmonarchie nélkül került csak rendezésre....Tovább olvasomCsemegi-Kódex
A büntettekről és vétségekről szóló első magyar büntetőtörvénykönyv, az 1878. évi V. törvénycikk. A büntető-törvénykönyv javaslatát Csemegi Károly államtitkár készítette elő. A törvény a nullum crimen sine lege és a...Tovább olvasomcomes
A római birodalom utolsó századaiban és az egész középkoron végig a működés tárgya és fontossága tekintetében szerfölött különböző köz- és magánhivatalokat, majd hivatal nélkül is előkelő állást, méltóságot jelölő egyéni...Tovább olvasomkiegyezés
A kiegyezés egy sajátos államkonstrukciót teremtett, mely az alkotmányjog tudománya által használt kategóriák egyikébe sem helyettesíthető be egyértelműen. Ez a dualistának nevezett állam leginkább a monarchikus államkapcsolatok reáluniójaként számon tartott...Tovább olvasomelismert vallás
A törvény a vallásfelekezetek egymáshoz való viszonyáról intézkedve két nagy kategóriát állított fel: a bevett és az elismert vallásfelekezetet. A bevett vallások rendszerén kívül került elismert vallások, így a baptista...Tovább olvasomkiváltságos kerület
A districtus privilegiati státusa annyiban hasonlított a szabad királyi városokéhoz, hogy a kiváltságos kerületek is ki voltak véve a megyei és a magánhatóság alól, közvetlenül az uralkodó, illetőleg annak központi...Tovább olvasomhatalmaskodás
A hatalmakodás rendi büntetőjogunk sajátos intézménye a nemesi státuszhoz és a szabadság védelméhez kötődő, csak nemesnek nemes elleni, erőszakos cselekménye, súlyos deliktuma. Hunyadi Mátyás 1486-os törvénye, a Decretum Maius a...Tovább olvasomkitelepítés
A kitelepítés kifejezést használták azokra a szovjet típusú diktatúra azon intézkedésekre, amikor egyes személyektől elkobozták ingatlanjaikat, és arra kényszerítették őket, hogy családjukkal együtt táborokba, falvakba, kulákportákra szállásolva mezőgazdasági munkát végezzenek....Tovább olvasomerdélyi vajda
Erdélyben a vajda a király által átruházott, személyes hatalmát helyettesítő hatás- és jogkörben királyi kormányzati, törvénykező (bírói), valamint hadügyi feladatokat látott el. A 12. századtól nevezik vajdának az Erdélyi Fejedelemség...Tovább olvasomdikasztérium
Az ókori görögök dikasterionnak nevezték a törvényszéket (társasbíróságot). Később dikasztérium alatt a jogtudósok olyan testületét értették, amely bírói hatóság nélkül, a bíróság kérelmére mondott jogi véleményt. Magyarországon dikasztériumnak hívtak 1848-ig...Tovább olvasombecsületsértés
Latinul infamia. A becsület büntetőjogi védelmének körében a Csemegi-kódex a rágalmazás és a becsületsértés vétségét különbözteti meg. Megengedi a valóság bizonyítását (exceptio veritatis), védi a holtak emlékét is. Külön rendelkezik...Tovább olvasomfőkegyúri jog
Az uralkodó személyes, fenntartott felségjogainak egyike a főkegyúri jog, amely a királynak a római katolikus egyház belső életének alakításához való joga: egyházszervezési, kinevezési és kegyúri jog. A királyi főkegyúri jog...Tovább olvasomrendezett tanácsú város
Az elsőfokú bírói joghatósággal felruházott mezővárosok utódai a rendezett tanácsú városok közvetlenül a megye alá tartoztak. A rendezett tanácsú városok a törvényhatósági jogú városok szervezetével voltak párhuzamba állíthatók, elsőfokú igazgatási,...Tovább olvasomCorpus Juris Hungarici
A Corpus Juris Hungarici magyarul Magyar Törvénytár, azaz a magyar országos végzeményeknek vagy törvényeknek (dekrétumok) gyűjteménye. A Magyar Törvénytár sajátságosan két gyűjteményt jelent, amelyek nem vonhatók egy tekintet alá. Az...Tovább olvasomeretnekség
A kereszténység terjedésével párhuzamosan több szakadár mozgalom is kialakult. Ezeket a katolikus egyház eretnekeknek nevezte, mivel szembefordultak az egyház hivatalos tanításával, és az egyház által elítélt tévtanokat hirdettek, aszerint éltek....Tovább olvasomteljeskorúság
A Hármaskönyv szerint a természetes személy cselekvőképességét kor, nem és elmeállapot határozhatta meg, illetve korlátozhatta. Kor szerint a magyar jog férfiaknál a 24. évet tekintette a teljeskorúság kezdetének, ezen belül...Tovább olvasomConstitutio Criminalis Carolina
Az a törvénykönyv, amelyet V. Károly német-római császár uralkodása alatt 1532-ben a regensburgi birodalmi gyűlés elfogadott német-római birodalmi büntetőtörvényként és büntetőeljárásként. Nagyrészt a büntetőeljárást szabályozta, de emellett bírósági szervezeti és...Tovább olvasomAranybulla
A magyar rendi alkotmány alapkartája az 1222-es Aranybulla. A II. András király által kibocsátott Aranybulla az első precedens a magyar alkotmánytörténetben, hogy olyan jogokat lehet a királlyal elfogadtatni, illetve megerősíttetni,...Tovább olvasomnyelvváltság
Latinul emenda linguae. A becstelenítésre (dehonestatio) és becsületsértésre megállapított magánbüntetés. A nyelvváltság fő esetei: a) jogtalan és hamis panasznak emelése a királynál vagy más rendes biráknál, b) jóhírű és tisztességes...Tovább olvasom