off-the job jellegű fejlesztések
Ezen eszközök alkalmazására akkor kerül sor, amikor a feladatok ellátásához szélesebb körű ismeretszerzést biztosító, szervezett oktatásban való részvételre van szükség. Az ilyen jellegű igények a közszolgálaton belül kielégíthetőek a közoktatás, a szakképzés, a felsőoktatás, a felnőttképzés iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli felkészítéseivel, a közszolgálat belső továbbképzési rendszerei (közigazgatási, rendészeti, katonai) által bonyolított minősített, illetve az érintett szervezetek közreműködésével végzett belső továbbképzéseivel, valamint a nemzetközi együttműködéseken alapuló programok révén. Jellegüket és céljukat tekintve beszélhetünk, oktatásról, képzésről, átképzésről, kiképzésről, továbbképzésről, vezetőképzésről, informatikai, idegen-nyelvi és a legkülönbözőbb tartalmú általános, illetve speciális szakmai felkészítésekről, kompetenciafejlesztő programokról.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
teljesítménymenedzsment
Teljesítménymenedzsmentnek hívjuk azt az összetett, integrált folyamatot, amely során a szervezet munkatársai megértik és vezetőjükkel megegyezésre jutnak abban, hogy az egyes szereplőknek mit kell tenniük annak érdekében, hogy a szervezet...Tovább olvasomkiképzés
Ez alatt a tevékenység alatt olyan, általában viszonylag rövid ideig tartó periódust értünk, amely során a kiképzők egyetlen viselkedést tanítanak, gyakoroltatnak be a kiképzendőkkel. A kiképzők az adott viselkedés minden...Tovább olvasomteljesítményértékelés kommunikációja
A teljesítménymenedzsment humán folyamatán belül megvalósuló egyéni teljesítményértékelés humán funkciójának meghatározóan fontos eleme az elért eredmények vagy kudarcok kommunikációja, megbeszélése, amely az értékelő vezető és az értékelt munkatárs között zajlik,...Tovább olvasomteljesítménytervezés (új tétel)
A hatékony teljesítményirányító rendszer első fázisa a teljesítménytervezés. A folyamat megindítására akkor kerülhet sor, ha világos a szervezet jövőképe és meghatározottak stratégiai irányai, céljai. A teljesítménytervezésnél a hagyományos hierarchiát –...Tovább olvasomszemélyi állomány felkészítése és fejlesztése
A közszolgálat különböző területeinél, eltérő jogviszonyban foglalkoztatott személyi állomány – jogszabályok által – meghatározott állománycsoportjai, illetve tagjai számára tartandó rendszeres, tervszerű keretek között, az emberierőforrás-gazdálkodás részeként folyó pedagógiai tevékenységeket nevezik...Tovább olvasomstresszinterjú
A stresszinterjú az állásinterjúk egy formája, olyan kiválasztási technika, amikor az interjút készítő szakember(ek) a meghirdetett pozícióra jelentkezőt tudatosan, előre kidolgozott szisztéma szerint hozza kellemetlen, feszültséggel teli helyzetbe, annak érdekében,...Tovább olvasomkarrieralapú munkavégzési rendszer
A karrieralapú munkavégzési rendszer a közszolgálatok jelentős hányada által alkalmazott olyan zártrendszerűnek nevezett, alapvetően a munkavállaló személyéhez – az iskolai végzettséghez, a letöltött szolgálati időhöz és a teljesítendő feladathoz –...Tovább olvasomoff-the job jellegű fejlesztések
Ezen eszközök alkalmazására akkor kerül sor, amikor a feladatok ellátásához szélesebb körű ismeretszerzést biztosító, szervezett oktatásban való részvételre van szükség. Az ilyen jellegű igények a közszolgálaton belül kielégíthetőek a közoktatás,...Tovább olvasomkiáramlás a közszolgálatból
A közszolgálatból való kiáramlás az emberierőforrás-áramlás és -fejlesztés humán folyamatának egyik részfolyamataként értelmezhető, amely – egyebek mellett – a jogviszony megszűnését vagy megszüntetését, a felmentés és a végkielégítés alkalmazását, a...Tovább olvasomhumán kontrolling
A humán kontrolling az emberierőforrás-gazdálkodás olyan eszköze, amely a szervezet szintjén segíti elérni a racionális és költségérzékeny működtetést. A tervezés, az elemzés, az értékelés, a beszámolás, a koordináció és az...Tovább olvasomkompetenciamegfelelés
A kompetenciamegfelelés egy olyan minőségi mutató, amely arra ad választ, hogy az adott munkakör betöltése szempontjából relevanciával bíró kompetenciák által támasztott elvárásoknak a munkavállaló milyen mértékben, milyen szinten képes megfelelni....Tovább olvasomösztönzésmenedzsment humán folyamata
A szervezet stratégiai, valamint operatív céljainak elérését szolgáló olyan egységes bér-és ösztönzéspolitika kialakítása, hatékony működtetése, amely elősegíti a feladattellátáshoz nélkülözhetetlen felkészült személyi állomány megszerzését, megtartását és folyamatos motiválását. Az ösztönzésmenedzsment...Tovább olvasomteljesítménymérés
A teljesítményértékelés alkalmazása szempontjából teljesítménymérésnek (vagy eredményalapú mérésnek) tekintjük azokat a tevékenységeket, ahol konkrét teljesítménymutatókkal, teljesítmény-mérőszámokkal (vagy mércékkel, indikátorokkal) lehet az elért teljesítményeket, beazonosítani, meghatározni. A teljesítménymutató a múltbeli cselekedetek...Tovább olvasomfejvadász
A fejvadászok és fejvadász cégek által folytatott fejvadászat olyan keresési és kiválasztási módszer, illetve szolgáltatás, amelynek során egy betöltetlen állásra a jelöltet nem hirdetés, hanem közvetlen keresés során választják ki...Tovább olvasomtoborzás
Az emberierőforrás-áramlás és-fejlesztés humán folyamatának a személyzetbiztosítás szempontjából első eleme, meghatározó humán funkciója a toborzás, amely során a szervezetben megüresedet munkakörökről, pozíciókról a lehetséges jelentkezői kört tájékoztatják a kínálkozó lehetőségekről...Tovább olvasom360 fokos felmérések és értékelések
A szervezet teljes körű átvilágítására szolgáló felmérési és visszajelzési módszer, amely során egy-egy fejlesztési területre fókuszálva a módszert alkalmazó szervezet több irányból, a felmérésbe bevont kör válaszai alapján kaphat képet...Tovább olvasomhumán asszisztens
Az emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatainak és humán funkcióinak működtetéséhez, a jogszabályi előírások teljesítéséhez kapcsolódó adminisztratív, nyilvántartási, adatkezelés, szervezési, ügyintézési és ügykezelési jellegű személyzeti, munkaügyi, valamint humánigazgatási részfeladatokat teljesítő szakapparátus tagjait humán...Tovább olvasommotiválás
Motiválás alatt azt értjük, amikor valaki pl. a munkahelyi vezető rá akar venni valakit pl. a beosztott munkatársát valaminek a megtételére, és cserébe kínál, felajánl, biztosít számára valamit. Ez a...Tovább olvasomteljesítménymenedzsment humán folyamata
Ez a humán folyamat az emberierőforrás-gazdálkodás közszolgálati rendszermodelljének központi eleme, mely jelentős hatást gyakorol az egyéb humán folyamatokra. A teljesítménymenedzsment egységbe foglalja a szervezeti, a szervezetei egység szintű és az...Tovább olvasomempowerment
Az empowerment az emberekben szunnyadó energiák felszabadítását jelenti és a munkatársak energiájának (tudásának, tapasztalatának, motivációjának) a hierarchikus szervezet megkötöttségei alól való felszabadítását célozza meg. Az empowerment lényege, hogy az embereket...Tovább olvasom
