kiképzés
Ez alatt a tevékenység alatt olyan, általában viszonylag rövid ideig tartó periódust értünk, amely során a kiképzők egyetlen viselkedést tanítanak, gyakoroltatnak be a kiképzendőkkel. A kiképzők az adott viselkedés minden kritériumát állandónak tartják, azaz a kiképzési periódus alatt a minőségi elvárások változatlanok a kérdéses viselkedéssel szemben. A kiképzendők terhelhetőségétől függően, a viselkedés általában 5-10-szeri ismétlése, begyakoroltatása történik meg. A kiképzés egy speciális felkészítési forma, olyan elméleti és gyakorlati foglalkozások együttes rendszeréből áll, amelynek eredményeként a kiképzendők a feladatuk ellátásához alapvetően szükséges ismeretek jártasság vagy készségszintű alkalmazását tudják elérni. A kiképzésnek kiemelt jelentősége van a rendészeti és a katonai felkészítések, továbbképzések területén. A kiképzés a német ausbildung szóból származik, amely az oktatást, a képzést és a fejlesztést foglalja magába.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
fejvadász
A fejvadászok és fejvadász cégek által folytatott fejvadászat olyan keresési és kiválasztási módszer, illetve szolgáltatás, amelynek során egy betöltetlen állásra a jelöltet nem hirdetés, hanem közvetlen keresés során választják ki...Tovább olvasomkompetencia alapú munkavégzési rendszer
Kompetencia alapú munkavégzési rendszeralkalmazásról akkor beszélünk, amikor megszűnik a munkaköralapú rendszer hagyományosan értelmezett státusza, az egy ember által betöltött egy munkakör elve, illetve gyakorlata, és ezt a metódust felváltja a...Tovább olvasommunkakörbővítés
Munkakörbővítésnek nevezzük azt a munkakörtervezési, munkavégzési rendszermodellt, amely során a munkavállalónak a korábban ellátott szűkebb feladatkörét újakkal egészítik ki. Ezáltal olyan szélesebb, összetettebb munkakört alakítanak ki, amely – az előzetes...Tovább olvasomstratégiai tervezés és rendszerfejlesztés humán folyamata
Ez a humán folyamat közvetlen, vagy közvetett kapcsolatban áll, illetve hatást gyakorol az egyéb humán folyamatokra és humán funkciókra. Kiemelt szerepe van abban, hogy megfelelő körülményeket alakítson ki a szervezeti...Tovább olvasommunkaügyi kapcsolatok
Munkaügyi kapcsolatok alatt a munkavállalók, a kollektív érdekeket képviselő (képviseleti, érdekképviseleti, üzemi tanácsi, kamarai stb.) szervezetek és a munkadók megállapodásokon alapuló és/vagy jogilag szabályozott keretek között folyó formalizált, intézményes egyeztetési...Tovább olvasomkiválasztási-értékelő központ (új tétel)
A kiválasztási-értékelő központ a munkaerő kiválasztásának egyik eredményesen alkalmazható, minőségi módszere. A feladatra minden vonatkozásban felkészített értékelők integrált formában, több képesség-és személyiségvizsgáló eszköz (tesztek, helyzetgyakorlatok, egyéni, páros, csoportos feladatok) együttes,...Tovább olvasommunkakör-specifikáció
A munkakör-specifikáció azt foglalja össze, illetve azt mutatja meg, hogy a kérdéses munkakör betöltéséhez vagy feladat ellátásához a munkáltatók milyen ismeretek, tapasztalatok, készségek és képességek meglétét várják el, illetve milyen...Tovább olvasomhumán benchmarking
A HR benchmarking módszer alkalmazásának nevezzük azokat a funkcionális és/vagy folyamat-összeméréseket, összehasonlító vizsgálatokat, amelyek során a felkészült szakemberek, illetve kutatók az emberierőforrás-gazdálkodás különböző tevékenységeit, funkcióit, folyamatait, rendszereit, megoldásait, eredményeit vetik...Tovább olvasominterjú
Az interjú irányított beszélgetés, amely kérdések és az arra adott válaszok egymásutánjából épül fel. Az interjú két vagy több ember között egyidejűleg zajló folyamat, amelynek célja, hogy az interjú készítői...Tovább olvasomrugalmas és alternatív munkaidőrendszerek
Rugalmas, alternatív vagy atipikus foglalkoztatáson a megszokott, taradicionálisan értelmezett, általában munkaszerződéssel megkötött és szociális jogokkal védett munkavállalástól eltérő munkavégzést értik. A rugalmas és alternatív munkaidőrendszerek azért terjedtek el, mert a...Tovább olvasomrészmunkaidő
A rész vagy rövidített munkaidős foglalkoztatás, mint a munkaerő-gazdálkodás egyik meghatározó eszköze, rugalmas foglalkoztatási formája a kérdéses munkakörre általában megállapított teljes munkaidőnél rövidebb időre, jellemzően napi 4-6 órára terjed ki,...Tovább olvasomhumán Outsourcing
Az outsourcing, a kiszervezés, általános értelemben olyan szerződéses viszonyt keletkeztet, amely során egy külső cég – legyen az hazai, vagy nemzetközi szervezet – folyamatos menedzsmentszolgáltatást nyújt a megrendelő fél számára....Tovább olvasomhumán specialista
Az emberierőforrás-gazdálkodás egy-egy humán folyamatának és a kapcsolódó humán funkciók meghatározott körének működtetésére felkészült és ezeken a szakterületeken nagy gyakorlatot szerzett szakembert humán specialistának, vagy humán szakértőnek nevezik. A humán...Tovább olvasomkompetenciaelemzés
A kompetenciaelemzés a munkakörelemzés és a munkakör-értékelés részeként vagy ezektől függetlenül is elvégezhető elemzési és értékelési módszer. A kompetenciaelemzés alkalmazása lehetőséget biztosít a felhasználók számára, hogy a meghatározott elemzési és...Tovább olvasomszemélyi állomány felkészítése és fejlesztése
A közszolgálat különböző területeinél, eltérő jogviszonyban foglalkoztatott személyi állomány – jogszabályok által – meghatározott állománycsoportjai, illetve tagjai számára tartandó rendszeres, tervszerű keretek között, az emberierőforrás-gazdálkodás részeként folyó pedagógiai tevékenységeket nevezik...Tovább olvasomvegyes megoldású munkavégzési rendszer
A vegyes megoldású munkavégzési rendszer a közszolgálatok jelentős hányada és a versenyszektor számos szereplője által is alkalmazott olyan részben nyitott, részben zártrendszerűnek nevezhető munkavégzési rendszermegoldás, amely a munkaköralapú, a kompetenciaalapú...Tovább olvasomkiválasztás
A kiválasztás olyan döntés-előkészítési folyamat, amely során a szakemberek felmérik, hogy a meghatározott munkakörre, állásra jelentkezők közül az egyes jelöltek milyen valószínűséggel, milyen szinten lesznek képesek az elvárt teljesítményeknek és...Tovább olvasomhumán generalista
Az emberierőforrás-gazdálkodással összefüggő feladatok jelentős hányadának ellátására – elméleti és gyakorlati szinten – felkészült, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert humán generalistának nevezik. A humán generalista átlátja az emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatait...Tovább olvasomteljesítmény szankcionálása
A teljesítmény szankcionálása valamennyi munkahelyeken, így a közszolgálatban is a teljesítményértékelési rendszerek működtetésének egyik meghatározó jelentőséggel bíró alkotóeleme. A közszolgálaton belül a minősítéssel kiegészülő teljesítményértékelés körfolyamata alatt, amely általában egy...Tovább olvasomemberierőforrás-gazdálkodás külső környezeti kihívásai
Ezek a tényezők folyamatos változáson mennek keresztül, hatásuk időnként felerősödik, vagy éppen gyengül, de vannak olyanok is, amelyek viszonylagos állandóságot mutatnak. Korunkban a legjelentősebbnek a társadalomban, a politikában, a kultúrában...Tovább olvasom