öröklésről lemondás
Az öröklésről történő lemondás az örökhagyó és a törvényes örökös írásbeli szerződése, ebből következően még az örökhagyó életében kell megkötni. A lemondás köthető harmadik személy javára is. Ilyen esetben további feltétel, hogy ez a személy valóban örököljön is az örökhagyó után. A lemondás ingyenesen vagy ellenérték fejében is megvalósulhat. Amennyiben a lemondás ellenértéke eléri a kötelesrész mértékét, akkor a lemondás hatálya a lemondó leszármazóira is kihat, az ő kiesésüket is eredményezi. Az öröklésről lemondás szintén kihat az örökös leszármazóira akkor is, ha az örökhagyó és az örökös kifejezetten így állapodtak meg. Az öröklésről való lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában a kötelesrészről való lemondást is jelenti. A kötelesrészről való lemondás azonban nem jelent lemondást arról, ami a lemondóra más öröklési jogcímen hárul.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
cégjegyzék
A cégjegyzék, valamint a cégiratok a cégekre, így többek között a gazdasági társaságokra is vonatkozó adatokat tartalmazzák. A cégjegyzéket, valamint a cégiratokat egy közhiteles nyilvántartás, a cégnyilvántartás tartalmazza, amelyet a...Tovább olvasomjogképesség
A jogképesség az embernek, az államnak és a jogi személynek az a képessége, hogy polgári jogviszony, azaz polgári jogok és kötelezettségek alanya lehessen. Az ember jogképessége általános, azaz minden személyt...Tovább olvasomjótállás
A jótállás a polgári jogi jogviszonyokban feltétlen helytállást jelent a szerződés hibátlan teljesítésért, amely a legtöbb esetben a szolgáltatott dolog, vagy a szolgáltatás fizikai kellékei meglévőségére terjed ki. A jótállás...Tovább olvasomptk-n kívüli faktoring-szerződés
A szolgáltatási jellegű atipikus szerződések egy típusa, amely esetében szükséges a Ptk-n kívüli jelző használata, ugyanis a jogalkotó az új Polgári Törvénykönyv megalkotásával a faktoring-szerződés egyes elemeit kodifikálta és beemelte...Tovább olvasomkésedelem
A késedelem, mint szerződésszegés abban áll, hogy valamely okból a teljesítés ideje eredménytelenül telik el. A teljesítés idejét általában a felek meghatározzák, illetve magából a szolgáltatás rendeltetéséből is következhet teljesítési...Tovább olvasomgyámság
Az a kiskorú, aki nem áll szülői felügyelet alatt, gyámság alá tartozik. A gyámság a szülői felügyeletet helyettesítő jogintézmény. A gyám a gyámsága alatt álló gyermek gondozója, nevelője, vagyonának kezelője...Tovább olvasomholtnak nyilvánítás
Az eltűnt személyt a bíróság kérelemre holtnak nyilvánítja, ha eltűnésétől öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismert volna. A jogerős holtnak nyilvánító bírósági határozat az érintett...Tovább olvasomfelügyelőbizottság
A felügyelőbizottság (fb.) a gazdasági társaságok belső ellenőrző szerve, amelynek feladata az ügyvezetés ellenőrzése a gazdasági társaság érdekeinek megóvása érdekében. Fb. létrehozása nyilvánosan működő részvénytársaságoknál kötelező, a többi társasági formánál...Tovább olvasomtöbblethasználati díj
A házastársak (élettársak) közös tulajdonában vagy a lakás elhagyására kötelezett házastárs (élettárs) kizárólagos tulajdonában lévő lakás esetében a birtoklás, a ténylege használat jogának a részben tulajdonos, illetve a nem tulajdonos...Tovább olvasomkontraktuális felelősség
Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem...Tovább olvasomkényszertörlési eljárás
A kényszertörlési eljárás a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnéséhez vezető eljárás, amelynek lefolytatására nem kerülhet sor a cég fizetésképtelensége esetén, valamint azokban az esetekben, amikor büntetőügyben a céggel szemben büntetőjogi...Tovább olvasomelvárható magatartás
Ha e törvény eltérő követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az elvárhatóság elve tehát nem az adott személytől elvárható...Tovább olvasomfelmerült költség
Kárnak nevezzük mindazt a bekövetkezett vagyoni hátrányt, amely valakit valamely károsító esemény folytán vagyonában ér. A vagyoni kárnak három elemét ismerjük: felmerült kár (damnum emergens), elmaradt vagyoni előny (lucrum cessans),...Tovább olvasombankhitelszerződés
Hitelszerződés alapján a hitelező hitelkeret rendelkezésre tartására, és a rendelkezésre tartott összeg erejéig kölcsönszerződés, kezességi szerződés, garanciaszerződés vagy egyéb hitelművelet végzésére vonatkozó más szerződés megkötésére, az adós díjfizetésére köteles. A...Tovább olvasombetéti társaság
A betéti társaság (bt.) létesítésére irányuló társasági szerződés megkötésével a társaság tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy a társaság gazdasági tevékenységének céljára a társaság részére vagyoni hozzájárulást teljesítenek, továbbá legalább az...Tovább olvasomosztalék
Az osztalék a gazdasági társaság tagjai részére az adózott eredmény felosztásáról szóló döntés alapján kifizetni elrendelt, az előző üzleti év adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalék csökkenéseként elszámolt összeg. Az osztalék...Tovább olvasomtartozásátvállalás
Ha a kötelezett és a jogosult megállapodik egy harmadik személlyel abban, hogy az a kötelezettnek a jogosulttal szemben fennálló kötelezettségét átvállalja, a jogosult a szolgáltatást kizárólag az átvállalótól követelheti. A...Tovább olvasomtagjegyzék
A korlátolt felelősségű társaság vezető tisztségviselője, az ügyvezető a társaság tagjairól tagjegyzéket vezet. A tagjegyzék a korlátolt felelősségű társaság tagjairól vezetett nyilvántartás. A tagjegyzékben fel kell tüntetni a társaság valamennyi...Tovább olvasomopciós jog
Opciós (vételi) jog esetén olyan hatalmasságról van szó, amelynek alapján a vételi jog jogosultja egyoldalú akaratelhatározásával akkor is megveheti a dolgot, ha a tulajdonos azt nem akarja eladni. Ha a...Tovább olvasomjogalap nélküli gazdagodás
Aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles ezt az előnyt visszatéríteni. A jogalap nélküli gazdagodás feltételei tehát: 1) vagyoni előny a kötelezettnél 2)vagyoni hátrány a jogosultnál 3) okozati...Tovább olvasom
