részvény
A részvény a kibocsátó részvénytársaságban (rt.) gyakorolható tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező, forgalomképes, azaz szabadon átruházható értékpapír. A részvény tehát értékpapír, ami egy olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely papíralapú okiratként vagy jogszabályban megjelölt más módon létrehozott, rögzített, nyilvántartott és továbbított adatösszességként (dematerializált értékpapírként) a benne foglalt jogot úgy testesíti meg, hogy azt a jogot gyakorolni, arról rendelkezni csak az értékpapír által, annak birtokában lehet. A részvények nyomdai úton vagy dematerializált formában állíthatóak elő, a dematerializált értékpapír nem jelenik meg okirati formában, csak az értékpapírszámlán kerül jóváírásra. Zártkörűen működő rt. részvényei nyomdai úton és dematerializált formában is, a nyilvánosan működő rt. részvényei csak dematerializált formában állíthatók elő. A részvények névértékének összege a rt. alaptőkéje.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
possessorius birtokvédelem
A posessorius birtokvédelem az igazgatási úton megvalósuló birtokvédelem, mely a tényleges birtoklási helyzeten alapszik. Az igazgatási út igénybevételének módja, hogy a birtokos a birtoksértés felismerésétől számított egy éven belül a...Tovább olvasomcsaládbafogadás
A szülői felügyeletet közösen gyakorló szülők kérelmére vagy a szülői felügyeletet egyedül gyakorló szülő kérelmére – a különélő másik szülő meghallgatásával – a gyámhatóság hozzájárulhat ahhoz, hogy a szülő egészségi...Tovább olvasomtörzsbetét
A törzsbetét a korlátolt felelősségű társaság tagjának a társaság vagyonához történő vagyoni hozzájárulása. Az egyes tagok törzsbetétei eltérő mértékűek lehetnek, azonban egyik tag törzsbetétének mértéke sem lehet kevesebb százezer forintnál....Tovább olvasomalapítvány
Az alapítvány az alapító által az alapító okiratban meghatározott tartós cél folyamatos megvalósítására létrehozott jogi személy. A Ptk. szerint az alapítvány az alapító okiratban meghatározott célt vagyonának felhasználásával valósítja meg....Tovább olvasomkönyvvizsgáló
A könyvvizsgáló (kv.) a gazdasági társaság külső ellenőrző szerve, a társasággal szerződő, de attól független, önálló személy. A kv.-t a legfőbb szerv választja, feladata, hogy a könyvvizsgálatot szabályszerűen elvégezze, és...Tovább olvasomvétőképtelen
A károkozó akkor vétőképtelen, ha a belátási képessége oly mértékben korlátozott, hogy a károkozással kapcsolatos magatartása következményeit nem képes felmérni, vagyis aki a konkrét cselekvősségét tekintve nem rendelkezik olyan belátási...Tovább olvasompetitorius birtokvédelem
A birtok alapján a birtokos követelheti, hogy mindenki más tartózkodjék a fennálló birtokállapot jogalap nélküli megváltoztatásától vagy megzavarásától. Tilos önhatalom esetén a birtokos az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás...Tovább olvasomözvegyi jog
Az örökhagyóval közösen lakott lakás és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyak tekintetében a leszármazók állagöröklése mellett az örökhagyó túlélő házastársa holtig tartó haszonélvezeti jogot örököl (özvegyi jog). Ezzel...Tovább olvasomági öröklés
Az ági öröklés alapvető célja polgári jogi szempontból, hogy a leszármazó nélkül elhalálozott örökhagyó hagyatékában szereplő, leggyakrabban a szülőtől, illetve valamilyen felmenő rokontól ingyenesen (például örökölés vagy ajándékozás útján) eredeztethető...Tovább olvasomelőzetes szerződésszegés
Előzetes szerződésszegésről akkor beszélünk, ha már a teljesítési határidő lejártát megelőzően nyilvánvalóvá válik, hogy a kötelezett a szolgáltatását az esedékességkor nem fogja tudni teljesíteni vagy teljesítése hibás lesz. Az első...Tovább olvasomrendhagyó letét
A letéti szerződés alapján a letéteményes a szerződésben meghatározott, el nem használható ingó dolog megőrzésére és annak a szerződés megszűnésekor történő visszaadására, a letevő díjfizetésre köteles. A letéti szerződés a...Tovább olvasomföldhasználati jog
Ha a föld és a rajta álló épület tulajdonjoga nem ugyanazt a személyt illeti meg, az épület tulajdonosát az épület fennállásáig az épület rendeltetésszerű használatához szükséges mértékben a földre földhasználati...Tovább olvasomgazdasági társaság
A gazdasági társaságok üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására, a tagok vagyoni hozzájárulásával létrehozott, jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások, amelyekben a tagok a nyereségből közösen részesednek, és a veszteséget közösen viselik. A...Tovább olvasomközszerzeményi vagyonjogi rendszer
Ha a házasulók vagy a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben közszerzeményi rendszer kikötésében állapodtak meg, a házassági életközösség fennállása alatt önálló vagyonszerzők, ennek megfelelően közöttük a vagyonelkülönítés szabályai érvényesülnek. Az...Tovább olvasomtimesharing-szerződés
A timesharing szerződés atipikus fogyasztói szerződés, amely szállások időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződést jelent. Ennek keretében a fogyasztó határozott időtartamra vonatkozóan a szerződés tárgyát képező ingatlan (például egy...Tovább olvasomrei vindicatio
A tulajdonos eltiltási kereset formájában követelheti a jogellenes beavatkozás vagy behatás megszüntetését, ha pedig a dolog a birtokából kikerült, követelheti a dolog visszaadását (rei vindicatio). Ugyanúgy, ahogy a birtoklásban való...Tovább olvasomkötelesrész
A kötelesrész az örökhagyó törvény által meghatározott hozzátartozóinak a hagyatékból (az örökhagyó vagyonából) való minimális részesedését biztosítja oly módon, hogy bár az örökhagyónak a vagyonnal való rendelkezését sem élők között,...Tovább olvasombelátási képesség
A cselekvőképesség alapja a belátási képesség, amely az ember azon képessége, hogy tudata át tudja fogni cselekvésének következményeit, képes előre felmérni magatartásának következményeit és ehhez igazítja magatartását. A cselekvőképes ember...Tovább olvasomszerződésszegés
A szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása. Mivel azonban egyes – a főkötelezettséget érintő – szerződésszegő magatartások tipikusan jelentkezhetnek, ezért a Ptk. ezen egyes nevesített szerződésszegésekhez fűződő törvényi...Tovább olvasomtöbbletmunka
A vállalkozó köteles elvégezni a vállalkozási szerződés tartalmát képező, de a vállalkozói díj meghatározásánál figyelembe nem vett munkát és az olyan munkát is, amely nélkül a mű rendeltetésszerű használatra alkalmas...Tovább olvasom
