szerződéses állomány
A Magyar Honvédségben hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák teljesítenek szolgálatot. Szerződéses az a legénységi állományú, tiszthelyettesi, tiszti rendfokozatú katona, aki a katonai szolgálatot határozott időre szóló (határozott idejű) szerződésben vállalja. A munkaviszony megkezdésekor a szerződéses katona legfeljebb 6 hónapig próbaidős. A próbaidő alatt – iskolai végzetségtől függetlenül – nem visel rendfokozatot. A szerződés feltételei: kizárólagos magyar állampolgárság, önként jelentkezés, 18–47 év közötti életkor, büntetlen előélet, cselekvőképeség, állandó belföldi lakó-, vagy tartózkodási hely, a rendfokozati állománykategóriához minimálisan meghatározott iskolai végzettség (szakképesítés), a szolgálatra egészségi, pszichikai és fizikai szempontból való alkalmasság (10/2015. (VII. 30.) HM rendelet), egyes alkotmányos jogok a vonatkozó törvény szerinti korlátozásának elfogadása.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
szolgálati idő
A szolgálati idő a honvédelmi és rendvédelmi szervek állományában (hivatásrendben) tényleges szolgálati viszonyban eltöltött időtartam, amelyhez a jogszabályokban megállapított jogok fűződnek. A tényleges szolgálati viszonyban töltött idő a hivatásos, illetve...Tovább olvasomközszolgálati átjárhatóság
A Kormányzati Személyzeti Stratégiának köszönhetően a kormányzati, honvédelmi és rendvédelmi hivatásrendek jogi szabályozásának összehangolt fejlesztése, az életpályák koordinált kialakítása lehetővé teszi az egyes életutak közötti átjárhatóságot, a megszerzett közös tudás...Tovább olvasomhazafias és honvédelmi nevelés
A globalizáció miatt a hazaszeretet, a hazafiság, a honvédelem ismerete és oktatása fontos feladattá vált. Fontos, hogy a fiatalok megismerjék ezen fogalmak valódi tartalmát és megértsék személyes kötelezettségeiket, feladataikat annak...Tovább olvasomhonvédelem
A honvédelem össznemzeti ügyként az ország külső fegyveres támadástól való megvédésével kapcsolatos elvek, szervezetek és tevékenységek összessége. Célja az ország függetlenségének, területi épségének, alkotmányos rendjének védelme, lakosságának és anyagi javainak...Tovább olvasomhadelmélet
Az emberi ismeretek specifikus területe, sajátos társadalomtudományi elmélet. Ebben tükröződik a katonai műveletek elméletének, a hadügy jelenségeinek, folyamatainak objektív dialektikája: a jelenségeket összefüggéseikben, kölcsönhatásaikban, fejlődésükben, ellentétjeik és ellentmondásaik keletkezésében, a...Tovább olvasomhonvédelmi kötelezettség
Az állampolgárok, a törvény alapján létrehozott jogalanyok és minden az országban tartózkodó ember (szolgáltatásra kötelezettek) a nemzeti és szövetségi védelmi feladatok végrehajtása érdekében általános honvédelmi kötelezettségként személyes szolgálat, valamint gazdasági,...Tovább olvasomHonvédelmi és rendészeti bizottság
Az Alaptörvényben nevesített Honvédelmi bizottság az Országgyűlésről szóló törvény szerint kötelezően létrehozandó bizottság. A Honvédelmi és rendészeti bizottság (Bizottság) az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező, ügydöntő és a honvédelemmel, rendvédelemmel összefüggő...Tovább olvasomgazdasági háború
A gazdasági háború országoknak vagy országcsoportoknak olyan tevékenysége, amelynek célja gazdasági szankciók sorozatával rontani a potenciális ellenfél katonai, politikai és gazdasági helyzetét, fékezni hadigazdaságának növelését, és ezáltal gyengíteni hadipotenciálját, gazdasági,...Tovább olvasomvédelmi igazgatás
A védelmi igazgatás a közigazgatás részét képező feladat- és szervezeti rendszer, amely az állam védelmi feladatainak megvalósítására létrehozott, valamint e feladatra kijelölt közigazgatási szervek által végzett végrehajtó, rendelkező tevékenység. Magában...Tovább olvasomvédelempolitika
A védelempolitika kormányzati szakpolitika, amely az államok, szövetségek háborúra való felkészülésével, a haderőinek fejlesztésével, alkalmazásával, a haderő és az egész védelmi szektor felépítésével, működésével kapcsolatos tevékenységeket vizsgálja. Magába foglalja a...Tovább olvasomönkéntes tartalékos
Az önkéntes tartalékosok között megkülönböztetünk műveleti (ÖMT) és védelmi (ÖVT) tartalékost. Az ÖMT-s beosztások azok, amelynek békeidőszaki folyamatos vagy tényleges állománnyal való feltöltése nem elsődleges fontosságú, illetve nem biztosított, azonban...Tovább olvasombékefenntartás
A békefenntartás az ENSZ által meghatározott elvek alapján – ENSZ katonai és/vagy rendőri, valamint polgári rendőri személyi állomány bevonásával – végrehajtott béketámogató művelet, amelynek keretében csak önvédelemre alkalmas könnyű-fegyverzettel rendelkező...Tovább olvasomterrorizmus
A terrorizmusnak nincs általánosan elfogadott meghatározása. A terrorizmus mögött mindig valamilyen leszámolási, visszacsapási, megfélemlítési szándék húzódik meg, ehhez társul egy politikai, ideológiai, vagy vallási eszme, amely az erőszak legitimációjául szolgál....Tovább olvasomvédelemgazdaság
A védelemgazdaság a gazdaság azon része, amely a védelmi erőforrások előállítását, valamint felhasználását végzi. A védelemgazdaság központi feladata a védelmi szükségleteket megtervezése és azok kielégítése békében, válság időszakában és háborúban....Tovább olvasomszerződéses állomány
A Magyar Honvédségben hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák teljesítenek szolgálatot. Szerződéses az a legénységi állományú, tiszthelyettesi, tiszti rendfokozatú katona, aki a katonai szolgálatot határozott időre szóló (határozott idejű) szerződésben...Tovább olvasomMagyar Honvédség
A Magyar Honvédség (MH) az Országgyűlés, a Kormány és a honvédelmi miniszter irányítása alatt álló fegyveres állami szervezet, amely Magyarország szuverenitása szavatolásának alapvető intézménye, nemzetközi szerepvállalásait tekintve a külpolitika megvalósításának...Tovább olvasomhadkötelezettség
A hadkötelezettség (a katonai szolgálati kötelezettség és a járulékos kötelezettségek) a honvédelmi kötelezettség részeként, törvényi előírások alapján, az állampolgárok meghatározott részének személyesen teljesítendő kötelezettsége. Célja, hogy az arra kötelezett állampolgárok...Tovább olvasommozgósítás
A) A mozgósítás az a folyamat, amellyel a fegyveres erőt esetleg részeiket a háborúra vagy más különleges jogrendi időszakra való felkészült állapotba helyezik. Ez magába foglalja a személyi állomány, az...Tovább olvasomkatonai életpályamodell
Ez az életpályamodell teljesítményalapú, kiszámítható előmeneteli rendszert tartalmaz, melynek lényege, hogy a legfelkészültebb, a legjobban teljesítő katonák előtt világos és tervezhető karrier áll a Honvédségben: az előmenetel alapja a teljesítmény,...Tovább olvasomhadkiegészítés
A hadkiegészítés a katonai szervezetek személyi állományának és hadfelszerelésének, a meghatározott (rendszeresített) létszámra (illetve mennyiségre) történő kiegészítésére (feltöltésére, pótlására) irányuló katonai igazgatási tevékenységek összessége. Ez épülhet az állampolgárok hadkötelezettségére vagy...Tovább olvasom
