tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat
A fogyasztókat védő jogszabályok tiltják a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot ,amelynek alkalmazása során a kereskedő nem az ésszerűen elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal jár el. Tisztességtelen továbbá olyan ügyleti döntés meghozatalára késztetni a fogyasztót, amelyet egyébként nem hozott volna meg (a fogyasztói magatartás torzítása), illetve megtéveszteni a fogyasztót valótlan információval az áru lényeges tulajdonságáról (pl. műszaki jellemző, származási hely , összetevők) vagy a vásárlás feltételeiről (pl. ár, panaszkezelés lehetősége). Tisztességtelen továbbá agresszív, azaz pszichés vagy fizikai nyomásgyakorlással korlátozni a fogyasztónak az áruval kapcsolatos választási vagy magatartási szabadságát, illetve lehetőségét a tájékozott döntés meghozatalára.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
foglalkoztatást helyettesítő támogatás
A szociális törvény alapján a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű aktív korú személyek részére nyújtható rendszeres pénzellátás, támogatás, amely a szociálisan rászorululó aktív korúak ellátását szolgálja. A foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósításának feltétele,hogy...Tovább olvasomgazdaságpolitikai eszköz
A gazdaságpolitika célkitűzéseit megvalósító eszközök szerteágazók lehetnek és a gazdaság különböző alrendszereire (pl. ipar, mezőgazdaság, kereskedelem) kiterjedhetnek. Az eszközök fő formái lehetnek az intézmények létrehozása, törvények alkotása, állami közvetlen szerepvállalás...Tovább olvasomgazdasági erőfölénnyel való visszaélés
Gazdasági erőfölényben van az érintett piacon, aki gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel kellene lennie versenytársainak, szállítóinak és üzletfeleinek vele...Tovább olvasommunkavédelmi szakterület
A munkaerő – piaci folyamatok szabályozásának egyik területe, amelynek elsődleges feladata a munkát végző személyek fizikai biztonságának, egészségvédelmének garantálása. A munkavédelemi szakterület a munkát végzők egészségének megőrzését, munkavégzés képességének megóvását...Tovább olvasomgazdaságpolitika
Az állam nézeteit, elhatározásait, rendszeres döntéseit, cselekedeteit jelenti, amelyeket az állam társadalmi-politikai céljainak megvalósítása érdekében a gazdaság befolyásolására alkalmaz. A gazdaságpolitika alapvető célkitűzései a gazdaság stabilitásának megőrzése, a gazdaság kiegyensúlyozott...Tovább olvasomszolgáltatás
A szolgáltatás megjelenik a polgári jogban és a közigazgatási jogban is elsősorban a szerződésekkel összefüggésben. A szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozata, amelyből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és...Tovább olvasomutazásközvetítői tevékenység
Olyan üzletszerű gazdasági tevékenység, amelynek keretében a vállalkozás utazási szolgáltatás nyújtására az utazásszervező megbízása alapján, annak nevében szerződések kötését végzi. A kereskedelmi törvény értelmében az utazásközvetítői tevékenység kereskedelmi jellegű turisztikai...Tovább olvasomEurópai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap
A Közös Agrárpolitika (KAP) egyik pillérének a pénzügyi forrása. Az 1290/2005/EK rendelet a KAP korábbi pénzügyi keretrendszerét, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapot (EMOGA), két külön alapra osztotta, nevezetesen az...Tovább olvasomszubvenció
Olyan pénzügyi támogatás, amelyet az állam elsősorban gazdasági szereplőknek nyújt valamilyen társadalmilag kívánatos cél megvalósításának elősegítése érdekében. Az állami támogatás formáját tekintve lehet közvetett vagy közvetlen támogatás. A közvetlen támogatás...Tovább olvasomfiatalkorúak védelmét szolgáló fogyasztóvédelmi rendelkezések
A fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésének védelme érdekében, a fogyasztóvédelmi joganyag számos speciáis rendelkezést tartalmaz. Ilyen, hogy tilos tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére – a kizárólag...Tovább olvasommunkanélküliség
Közgazdasági értelemben akkor beszélünk munkanélküliségről, ha a munkaerő-piacon a kínálat meghaladja a keresletet. A munkaerő-piac integrálja a munka, mint termelési tényező, keresleti (vállalkozások) és kínálati (háztartások) oldalán megjelenő szereplőket. Itt...Tovább olvasommérésügy
A mérések hazai és nemzetközi egységességének és pontosságának biztosításával foglalkozó igazgatási terület. A mértékrendszerek kialakulását, országos, sőt nemzetközi egységesítését gyakorlati, gazdasági és társadalmi valós igények kényszerítették ki. A kutatási és...Tovább olvasomkereskedelem
A kereskedelem a nemzetgazdaság meghatározó ága és a mindennapi élethez nyújt szolgáltatásokat. A kereskedelem értelmezhető olyan közvetítő tevékenységségként, melynek célja, hogy összekapcsolja a termelőt és a fogyasztót. A kereskedelem biztosítja,...Tovább olvasommunkaerő-piaci szolgáltatás
Olyan szolgáltatások összessége, amelynek célja a munkát keresők és a munkát kínálók találkozásának elősegítése. A szolgáltatások olyan egyéni vagy csoportos tanácsadási formák, amelyek az ügyfeleknek szóló, személyre szabott problémakezelést jelentik....Tovább olvasomkifizető ügynökség
Az az előzetesen akkreditált nemzeti szervezet, amely jogosult ellátni a Közös agrárpolitika (KAP) hatálya alá tartozó egyes szervezési, igazgatási, illetve közösségi forrásból nyújtott támogatások (EMVA, EMGA) kifizetésével összefüggő feladatokat ....Tovább olvasomelállási jog
Az elállási jog a vásárlástól való elállást jelenti, azaz a fogyasztó a termék vételárát visszakérheti és termék visszaszolgáltatása esetén. Ennek két formája van a hazai jog szerint. (1) Az egyik...Tovább olvasomálláskereső
Álláskereső az a személy, aki a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik,aktívan állást keres, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, öregségi nyugdíjra nem jogosult,...Tovább olvasomMezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer
A Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) az agrártámogatásokkal kapcsolatos eljárások során kötelezően és kizárólagosan használt országos földterület-azonosító rendszer. Azaz, a földterülethez részben vagy egészben kapcsolódó európai uniós támogatások igénylése során...Tovább olvasommegtévesztő kereskedelmi gyakorlat
Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely – figyelembe véve valamennyi tényszerű körülményt, továbbá a kommunikáció eszközének korlátait – az adott helyzetben a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős...Tovább olvasomálláskeresési járadék
Az álláskeresési járadék a passzív foglalkoztatáspolitikai eszközök közé tartozik. Célja a munkaerőpiacról ideiglenesen kieső aktív korú személy megélhetésének anyagi támogatása, arra az időszakra (maximum 90 nap), amíg újból állást talál,...Tovább olvasom
