útzár
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőrség közút forgalmának korlátozását vagy közút lezárását rendelheti el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy, valamint a bűncselekmény elkövetőjének elfogására és a külön jogszabályban kijelölt létesítmények védelmére, ennek során – a közlekedés biztonságát is figyelembe véve, külön jogszabályban meghatározott feltételekkel – útzárat telepíthet.
Útzár alkalmazása során a rendőrség járművek áthaladását torlaszszerűen vagy más módon lassító, megakadályozó építményt, technikai berendezést vagy ezek hiányában bármilyen eszközt telepíthet, amellyel a rendőri intézkedés foganatosítása elől járművel menekülő személyek feltartóztatása, elfogása elérhető.
A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy, valamint a bűncselekmény elkövetőjének elfogása érdekében – ha járművel menekül – a rendőrség mások személyét és biztonságát nem veszélyeztetve a járművet követheti és megállásra kényszerítheti.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
veszély
A veszély – rendészeti szempontból – olyan állapotot jelöl, amelyben a társadalom által értéknek elismert anyagi és szellemi javakat sérelem fenyegeti. A sérelem lehet a javak megsemmisülése, értékük csökkenése vagy...Tovább olvasomigazoltatás
Rendőri intézkedés. A rendőr – igazoltathatja azt, akinek a személyazonosságát az Rtv.-ben meghatározott célból kell megállapítani, – a személyt lakcímének, tartózkodási helyének – az igazoltatott választása szerint – a lakcímet...Tovább olvasomtömegoszlatás
Rendőri kényszerítő eszköz. A szolgálati szabályzat szerint a tömegoszlatás a jogellenesen összegyűlt, valamint jogszerűen összegyűlt, de jogellenes magatartást tanúsító tömegnek a helyszín elhagyására, fizikai egységének megbontására irányuló – a tömeg...Tovább olvasomrendészeti feladatokat ellátó személyek
A 2012-ben kihirdetett Rend.tv. összefoglalja az azon személyek jogállásával összefüggő legfőbb szabályokat, akik nem tartoznak a Hszt. hatálya alá, hanem – jellemzően – állami és önkormányzati alkalmazásban álló közszolgálati tisztviselők...Tovább olvasomFüggetlen Rendészeti Panasztestület
A Független Rendészeti Panasztestület (rövidítve: FRP) alapvetően brit mintára létrehozott szervezet, mely a rendőrség feletti „civil kontroll” ellátásában játszik szerepet. Az Rtv. szerint az FRP öt tagját az Országgyűlés választja...Tovább olvasomerdővédelmi rendészeti feladatokat ellátó személy
A Rend.tv. személyi hatálya kiterjed egyes erdővédelmi feladatokat ellátó személyekre is: – az erdészeti hatóság rendészeti feladatokat ellátó tagjára, – a rendészeti feladatokat ellátó erdészeti és jogosult erdészeti szakszemélyzetre. Feladataikat...Tovább olvasomnemzetbiztonsági ellenőrzés
Az Nbtv. szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok által végzett nemzetbiztonsági ellenőrzés célja annak vizsgálata, hogy az állami élet és a nemzetgazdaság jogszerű működéséhez szükséges, valamint – amennyiben indokolt – a nemzetközi...Tovább olvasomharmadik országbeli állampolgár
Az idegenek egyik csoportja. A Harm.tv. szerint e körbe tartoznak azok a nem magyar állampolgárok, akik nem tartoznak az Szmtv. szerint meghatározott szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek közé...Tovább olvasombiztonság
A biztonság – rendészeti szempontból – felfogható statikus és dinamikus állapotként is. Statikusan nézve a biztonság egy kockázatok és veszélyek nélküli állapotot jelöl. Ilyen azonban a társadalmi folyamatok területén nem...Tovább olvasomterrorizmust elhárító szerv
A rendőrséget szervezeti értelemben három, horizontálisan (nem egymásnak alárendelten) elkülönült szerv alkotja, melyek közül az egyik a terrorizmust elhárító szerv. A szerv jelenlegi elnevezése: Terrorelhárítási Központ (rövidítése: TEK). A TEK...Tovább olvasomOrszággyűlési Őrség
Az Országgyűlésről szóló törvény szerint az Országgyűlési Őrség központi költségvetési szervként működő fegyveres szerv. Az Őrség a Hszt. szervi hatálya alá tartozik, azonban a Ksztv. nem szabályozza (nem rendvédelmi, és...Tovább olvasomönkormányzati természetvédelmi őr
Az önkormányzati természetvédelmi őr az önkormányzati természetvédelmi őrszolgálat – formaruhával ellátott, intézkedésre jogosult – tagja. Önkormányzati természetvédelmi őrszolgálatot a települési – a fővárosban a fővárosi – önkormányzat képviselő-testülete működtethet. Az...Tovább olvasomhivatásos vadász
A vadgazdálkodási üzemtervben és az éves vadgazdálkodási tervben foglaltak végrehajtásának szakirányítójaként a vonatkozó feladatok szakszerű ellátását végzi. Hivatásos vadász az a természetes személy lehet, aki rendelkezik: – középfokú végzettséggel, –...Tovább olvasomelővezetés
Rendőri intézkedés. Sajátossága, hogy az elővezetést általában közigazgatási hatóság vagy bíróság rendeli el abból a célból, hogy biztosítható legyen olyan személy (pl. tanú) megjelenése, akinek személyes meghallgatása vált szükségessé az...Tovább olvasomhelyszínbiztosítás
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr a feladata ellátása során jogosult megtiltani, illetőleg megakadályozni, hogy valamely bűncselekmény, szabálysértés, baleset, vagy egyéb esemény helyszínét megváltoztassák. Ennek célja lehet – egyebek...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási szerv
A Bvtv. szerint büntetés-végrehajtási szervek a következők: – a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, – a büntetés-végrehajtási intézetek és intézmények, továbbá – a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdasági társaságok és költségvetési szervek. ...Tovább olvasomfokozott ellenőrzés
Rendőri intézkedés. A törvény szerinti teljes elnevezése: “fokozott ellenőrzés, ruházat, csomag és jármű átvizsgálása”. A rendőrség az elkövető elfogása és előállítása, a közbiztonságot veszélyeztető cselekmény vagy esemény megelőzése, megakadályozása érdekében...Tovább olvasomifjú polgárőr
A Ptv. alapján ifjú polgárőr lehet a 14-18 év közötti személy, aki e tevékenység végzéséhez írásbeli, törvényes képviselői hozzájárulással bír, alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik és büntetlen előéletű. Az ifjú polgárőr...Tovább olvasomidegenrendészet
A Magyarország területére engedély nélkül vagy meg nem engedett módon beutazó vagy ott jogszerűtlenül tartózkodó nem magyar állampolgárral szemben indított hatósági jogalkalmazói tevékenység, ha nincs helye menedékjogi eljárásnak. Az idegenrendészet...Tovább olvasomközlekedésrendészeti intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr a közlekedésrendészeti feladatának ellátása során: – a közúti forgalmat irányíthatja, korlátozhatja, illetve szüneteltetheti, – a közlekedési rendszabályok megtartását ellenőrizheti, – a jármű vezetőjét...Tovább olvasom
