védelmi igazgatás területi szintje
A védelmi igazgatás struktúrája a centrális irányítás elvei mentén követi az államigazgatás felépítését: területi és központi szintre tagozódik. E rendszerben a területi szint a védelmi igazgatás alapja. E szint szerve a Megyei (Fővárosi) Védelmi Bizottság (MVB). A kormány irányítása alatt működő szerv, az illetékességi területén ellátja a törvényben és kormányrendeletben számára megállapított, a honvédelmi felkészítéssel, a katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatokat. A Helyi Védelmi Bizottság (HVB) az MVB irányítása alatt működő szerv, az illetékességi területén irányítja és összehangolja a honvédelmi és katasztrófavédelmi felkészítés helyi végrehajtását. A HVB-k illetékességi területe a járásokhoz és a fővárosi kerületekhez igazodik. A polgármester illetékességi területén ellátja a honvédelmi felkészítéssel kapcsolatos, törvényben vagy törvényi felhatalmazáson alapuló kormányrendeletben megállapított államigazgatási feladatokat, és irányítja, összehangolja azok végrehajtását.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
civil kontroll (polgári ellenőrzés)
A civil kontroll azt a politikai, illetve intézményi normarendszert jelenti, amelyet a demokratikus országokban a fegyveres erők polgári irányítására és ellenőrzésére építenek ki. A civil kontroll legfőbb felelős gyakorlója a...Tovább olvasomönkéntes haderő
Az önkéntes haderő tagjai nem a törvényben előírt kötelezettség alapján, hanem önként vállalva látják el a katonai szolgálatot. Nem azonos a zsoldossereggel, amelynek jellemzője az adott katonai feladatra vállalt speciális...Tovább olvasomháború
A háború Clausewitz-i meghatározása: erőszak alkalmazása, hogy ellenfelünket saját akaratunk teljesítésére kényszerítsük. A mindennapi szóhasználatban az államok fegyveres összeütközése, amikor a politikai célok elérése érdekében hadra kelnek a fegyveres erők...Tovább olvasomvédelmi igazgatás központi szintje
A védelmi igazgatás struktúrája a centrális irányítás elvei mentén követi az államigazgatás felépítését. E rendszer szigorúan alá- és fölérendeltségi viszony alapján, két jól elkülöníthető alrendszerre tagozódik: központi, illetve területi szint....Tovább olvasombékefenntartó erők
A békefenntartó erők az ENSZ tagállamainak a Biztonsági Tanács rendelkezésére bocsátott katonai kontingensei. A békefenntartó erők felállításáról, összetételéről a Biztonsági Tanács – az állandó tagjainak egyhangú szavazata alapján – határoz....Tovább olvasomhonvédelmi kötelezettség
Az állampolgárok, a törvény alapján létrehozott jogalanyok és minden az országban tartózkodó ember (szolgáltatásra kötelezettek) a nemzeti és szövetségi védelmi feladatok végrehajtása érdekében általános honvédelmi kötelezettségként személyes szolgálat, valamint gazdasági,...Tovább olvasomMagyar Honvédség
A Magyar Honvédség (MH) az Országgyűlés, a Kormány és a honvédelmi miniszter irányítása alatt álló fegyveres állami szervezet, amely Magyarország szuverenitása szavatolásának alapvető intézménye, nemzetközi szerepvállalásait tekintve a külpolitika megvalósításának...Tovább olvasomhadelmélet
Az emberi ismeretek specifikus területe, sajátos társadalomtudományi elmélet. Ebben tükröződik a katonai műveletek elméletének, a hadügy jelenségeinek, folyamatainak objektív dialektikája: a jelenségeket összefüggéseikben, kölcsönhatásaikban, fejlődésükben, ellentétjeik és ellentmondásaik keletkezésében, a...Tovább olvasomhaderőszervezés
A hadtudomány egyik szakterülete, amely a haderő létrehozásával, béke- és hadiállománya meghatározásával, továbbá szervezeti struktúrája kialakításával és korszerűsítésével, a katonai szolgálat lefolyásával, a katonák jogaival és kötelezettségeivel, a mozgósítással kapcsolatos...Tovább olvasombefogadó nemzeti támogatás
A befogadó nemzet (pl. Magyarország, valamint a Honvédség és a honvédelemben résztvevő más szervek) által békeidőszakban, válság vagy háború (pl. rendkívüli állapotban, szükségállapotban, megelőző védelmi helyzetben, terrorveszélyhelyzetben, valamint váratlan támadás)...Tovább olvasomkritikus információs infrastruktúra
Azok a mindennapi élethez ma már nélkülözhetetlen rendszerek, amelyek kiesése vagy teljes működésképtelensége komoly anyagi és közvetve akár humán károkat is okozhat. Ilyen rendszerek például az energiaellátó rendszerek rendszerirányító számítógép-hálózatai,...Tovább olvasomhumanitárius segítségnyújtás
Olyan az Európai Unió, továbbá az ENSZ béketámogató, vagy a NATO válságreagáló műveletei keretén belül végrehajtott művelet, amely az emberi szenvedés csökkentése érdekében végrehajtott feladatokat hivatott ellátni, azon az esetekben...Tovább olvasomhazafias és honvédelmi nevelés
A globalizáció miatt a hazaszeretet, a hazafiság, a honvédelem ismerete és oktatása fontos feladattá vált. Fontos, hogy a fiatalok megismerjék ezen fogalmak valódi tartalmát és megértsék személyes kötelezettségeiket, feladataikat annak...Tovább olvasomNATO válságreagáló műveletek
Ez egy integrált katonai műveleti rendszer, amely magába foglalja a megelőzést, a gyors intézkedést, az ellentevékenységeket és a szükséges biztonsági lépések megtételét. Az egész tevékenység politikai ellenőrzés mellett valósul meg,...Tovább olvasomcivil-katonai együttműködés(i képesség)
A civil és a katonai oldal, a kormányzati, nem kormányzati szervezetek, a nemzeti hatóságok, a nemzetközi szervezetek és a helyi lakosság között kiépített, fenntartott koordináció, valamit együttműködés a támogatott parancsnok...Tovább olvasomhadviselés
A hadviselés a szembenálló álló felek fegyveres erejének háborús katonai műveletei, továbbá háborús küszöb körüli válságreagáló katonai műveleti alkalmazása, a hadtudomány elméletének és gyakorlatának elvei szerint. A hadviselési mód a...Tovább olvasomhadügy
A hadügy a fegyveres küzdelem sikeres megvívását, vagy lehetőség szerinti elhárítását szolgáló elmélet és gyakorlat. A fegyveres erőkkel, felkészítésükkel, alkalmazásukkal, a fegyveres harc megvívásával, illetve elhárításával, valamint az ország katonai...Tovább olvasombékefenntartás
A békefenntartás az ENSZ által meghatározott elvek alapján – ENSZ katonai és/vagy rendőri, valamint polgári rendőri személyi állomány bevonásával – végrehajtott béketámogató művelet, amelynek keretében csak önvédelemre alkalmas könnyű-fegyverzettel rendelkező...Tovább olvasombéketámogató műveletek
A béketámogató műveletek olyan összetett tevékenységek, amikor egy régióban vagy egy országban a béke, a biztonság, az emberi jogok tiszteletben tartásáért, vagy a függetlenség megőrzéséért – politikai szervezetek által hozott...Tovább olvasomhadifogoly
Hadifogoly az a harcos, aki a szemben álló fél hatalmába került, és ez egészen a végleges szabadulásáig, illetve hazaszállításáig fennáll. A hadifogoly a szemben álló fél, nem pedig a foglyul...Tovább olvasom
