végrehajtási kifogás
A közigazgatási hatósági eljárásban ismert sajátos jogorvoslati eszköz, amellyel nemcsak az ügyfél, hanem bárki élhet, akinek jogát vagy jogos érdekét a közigazgatási döntés végrehajtására irányuló valamely cselekmény sérti. Nem lehet előterjeszteni az olyan végrehajtási döntés ellen, amelyet fellebbezéssel meg lehet támadni. A kötelezett, a jogosult, továbbá az, akinek jogát vagy jogos érdekét a végrehajtás sérti, a végrehajtást foganatosító szerv törvénysértő döntése, intézkedése ellen vagy az intézkedés elmulasztása esetén a végrehajtást foganatosító szervnél végrehajtási kifogást terjeszthet elő. A végrehajtási kifogást az intézkedésről való tudomásszerzést vagy az akadály megszűnését követő nyolc napon belül, de legkésőbb az intézkedéstől számított három hónapon belül lehet előterjeszteni. A végrehajtási kifogásnak a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, egyebekben a fellebbezésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
egyedi döntés
Az egyedi döntés választás a lehetőségek (alternatívák) közül, amelyben preferencia fejeződik ki egy lehetőség javára, más lehetőségekkel szemben, általában a szűkösség miatt, és amely tény- és értékelemek kombinációjából áll össze....Tovább olvasomönként vállalt feladatok
A helyi önkormányzat ellátja az általa önként vállalt feladat- és hatásköröket, amelynek célja a kötelező feladatokon túl, a településen felmerült bármely közszolgáltatási igény kielégítése, vagy helyi közügy intézése. A helyi...Tovább olvasomideiglenes intézkedés
A hatóság – tekintet nélkül a joghatóságára, valamint a hatáskörére és az illetékességére – hivatalból köteles megtenni azt az ideiglenes intézkedést, amelynek hiányában a késedelem elháríthatatlan kárral, a személyiségi jogok...Tovább olvasomközintézet
Alapvetően humán közszolgáltatásokat biztosító közjogi személy, költségvetési szerv. Szolgáltatásai fő szabályként ingyenesen vagy az ügyfél által közvetett módon, de általában nem piaci áron finanszírozva vehetők igénybe. A közintézetet valamely közigazgatási...Tovább olvasomKet. szervi hatálya
A Ket. szervi hatálya a közigazgatási hatóságokra terjed ki. A törvény alkalmazása szempontjából közigazgatási hatóság a hatósági ügy intézésére hatáskörrel rendelkező államigazgatási szerv; helyi önkormányzati képviselő-testület, ideértve a megyei önkormányzat...Tovább olvasomközhiteles nyilvántartás
A jogban azokat az állami nyilvántartásokat tekintik közhitelesnek, amelyek hitelesen tanúsítják (deklaratív hatály) az abban bejegyzett jogok és tények fennállását. Ez azt jelenti, hogy a bejegyzett adatok, jogok és tények...Tovább olvasomkógens szabály
A kógens szabály a jogi normának jogi érvényességét tekintve egyik különös fajtája. Olyan szabály, amely kivétel nélkül, mindig, feltétlenül, eltérést nem engedve érvényes, azt mindig alkalmazni kell. Tipikusan ilyen a...Tovább olvasomhivatalbóliság alapelve
A közigazgatási hatóság hivatalból állapítja meg a tényállást, határozza meg a bizonyítás módját és terjedelmét, ennek során nincs kötve az ügyfelek bizonyítási indítványaihoz, ugyanakkor a tényállás tisztázása során minden, az ügy...Tovább olvasomvégzés
A közigazgatási hatósági vagy bírósági eljárásban a hatósági határozatnál kisebb jelentőségű kérdésekben hozott, nem érdemi döntés. Hatóság az ügy érdemében határozatot hoz, az eljárás során eldöntendő egyéb kérdésekben pedig végzést...Tovább olvasomközigazgatási per
Az államigazgatási és önkormányzati szervek hatósági bírósági felülvizsgálata. A közigazgatási jogvita tárgya a közigazgatási szerv közigazgatási jog által szabályozott, az azzal érintett jogalany jogi helyzetének megváltoztatására irányuló vagy azt eredményező...Tovább olvasomjogalkotás
A jog keletkezésének egyik formája, mindazoknak a hivatalos és jogilag szabályozott műveleteknek és módszereknek az összessége, amelyeknek végeredménye egy hatályos jogszabály, jogi norma. A jogalkotás egymást követő műveletekből és egymáshoz...Tovább olvasomtársult képviselő-testület
A települési képviselő-testület más települési képviselő-testülettel társult képviselő-testületet alakíthat. Társult képviselő-testület alakítása esetén a képviselő-testületek részben vagy egészben egyesítik a költségvetésüket, közös önkormányzati hivatalt tartanak fenn és intézményeiket közösen működtetik....Tovább olvasomközigazgatási bíráskodás
A közigazgatás működésével, a közigazgatás normatív és egyedi aktusainak törvényességével, a közigazgatás kártérítési felelősségével, és a közigazgatási szerződésekkel kapcsolatos jogi viták elbírálása. Szűkebb értelemben a közigazgatási bíráskodás során az egyedi...Tovább olvasomquasi államigazgatási szerv
Törvény által államigazgatási feladatok intézésére feljogosított, a közigazgatás rendszerébe nem tartozó szervezet (gazdasági társaság, más jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet), köztestület vagy kivételesen természetes személy....Tovább olvasomvisszaható hatály
Az időbeli hatály speciális esete. A visszaható (retroaktív) hatály azt jelenti, hogy a jogszabály keletkezése (kihirdetése) előtti eseményekre hatályos. A visszaható hatály vonatkozhat lezárt vagy folyamatban lévő jogviszonyokra is. A...Tovább olvasomtelepülési önkormányzat
Települési önkormányzatok a községekben, a városokban, járásszékhely városokban, megyei jogú városokban és a fővárosi kerületekben működnek. A fővárosi önkormányzat települési és területi önkormányzat. Az Mötv. a települési önkormányzat fogalmát nem...Tovább olvasomelőzetes hatásvizsgálat
A jogszabály előkészítője előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit. Az előzetes hatásvizsgálat eredményéről a Kormány által előterjesztendő törvényjavaslat vagy kormányrendelet esetén a Kormányt, önkormányzati rendelet esetén a helyi...Tovább olvasomNemzeti Jogszabálytár
A Nemzeti Jogszabálytár a Kormány rendeletében meghatározott tartalommal és honlapon, elektronikus közszolgáltatásként működő, bárki számára térítésmentesen hozzáférhető, egységes szerkezetű szövegeket tartalmazó elektronikus jogszabálygyűjtemény. Az önkormányzati rendelet kivételével a Nemzeti Jogszabálytárban...Tovább olvasombiztosítási intézkedés
Célja, hogy a teljesítés jövőbeni veszélyeztetettsége esetén előzetesen, már a döntés jogerőre emelkedése, vagy a végrehajtás elrendelése előtt garantálja az eredményes végrehajtást azzal, hogy megakadályozza a kötelezettség fedezetéül szolgáló pénzösszeg,...Tovább olvasomértesítés
A hatóság írásbeli tájékoztatása valamilyen eljárási cselekményről azzal, hogy a megjelenés nem kötelező. Azt a célt szolgálja, hogy az ügyfél gyakorolni tudja eljárási jogait. Ha a hatóság nem tartja szükségesnek...Tovább olvasom
