végrendelet
Végrendelet az örökhagyó egyoldalú, nem címzett jognyilatkozata, amelyben vagyonáról, vagy vagyona egy részéről halála esetére rendelkezik. A végrendelet egyoldalú, mert csak az örökhagyótól származik, vagyis nem szerződéses jellegű, nem két fél konszenzuson alapuló jognyilatkozata. Nem címzett jognyilatkozat, mert nincs közvetlen, meghatározott címzettje, még abban az esetben sem, ha csak egy személyt jelöl meg örökösként. A végrendeletek között a törvény három fajtát ismer el. Ezek a közvégrendelet, az írásbeli magánvégrendelet, valamint a szóbeli végrendelet, melynek azonban csak a Ptk-ban meghatározott esetekben van csak helye. Az írásbeli magánvégrendeleten belül szintén három fajtát különíthetünk el, az ún. holográf végrendeletet, vagyis az örökhagyó által saját kezűleg írt és aláírt végrendeletet, az allográf, azaz a más által írt végrendeletet és a közjegyzőnél letett magánvégrendeletet.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
üzletrész
Az üzletrész a korlátolt felelősségű társaság tagjának a vagyoni hozzájárulásához, azaz törzsbetétjéhez kapcsolódó tagsági jogok és kötelezettségek összessége, amely a társaság cégbejegyzésével keletkezik. Főszabály szerint az üzletrész mértéke a tag...Tovább olvasomegyesülés
Egyesülés a származtott alapítás egyik esete, két fajtája az összeolvadás és a beolvadás. Egyesülés esetén több jogelőd jogi személyből egy jogutód jön létre. Összeolvadás során az összeolvadó jogi személyek megszűnnek,...Tovább olvasomközszerzeményi vagyonjogi rendszer
Ha a házasulók vagy a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben közszerzeményi rendszer kikötésében állapodtak meg, a házassági életközösség fennállása alatt önálló vagyonszerzők, ennek megfelelően közöttük a vagyonelkülönítés szabályai érvényesülnek. Az...Tovább olvasomeredeti alapítás
Jogi személy eredeti alapítása során egy új, korábban nem létezett jogalany jön létre, szemben a származtotott alapítással, ahol a létrejövő jogi személy egy korábban már létező és működő szervezet jogutódja....Tovább olvasomegészségügyi kezelési szerződés
Az egészségügyi kezelési szerződés olyan atipkus, szolgátatási jellegű szerződés, amely az egészségügyi szolgáltató és a beteg között egészségügyi szolgáltatás nyújtására jön létre. Ilyen egészségügyi szolgáltatásnak tekinthető egy plasztikai műtét, a...Tovább olvasomráépítés
Ráépítésről beszélünk akkor, ha valaki jóhiszeműen idegen földre épít anélkül, hogy erre jogosult lenne. A jogok és kötelezettségek rendezéséről a felek írásban megállapodhatnak, ennek hiányában a Ptk. ráépítésre vonatkozó jogkövetkezményeit...Tovább olvasomfoglaló
A másik félnek fizetett pénzt akkor lehet foglalónak tekinteni, ha annak fizetésére a kötelezettségvállalás megerősítéseként kerül sor, és ez a rendeltetés a szerződésből egyértelműen kitűnik. A Ptk. szerint foglalót nemcsak...Tovább olvasomszavatossági igények
A kötelezett a hibátlan (szerződésszerű) teljesítésért szavatossággal tartozik. A szavatosság nem más, mint a hibátlan teljesítésért való, kimentést nem ismerő, objektív helytállási kötelezettség. A szavatosság magában foglalja a szolgáltatás fizikai...Tovább olvasomjegyzett tőke
Az alapítók által a gazdasági társaság létrehozásakor rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájárulások összessége, a társaság induló vagyona. A korlátolt felelősségű társaság jegyzett tőkéje a törzstőke, a részvénytársaság jegyzett tőkéje pedig az...Tovább olvasomképviselet
Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, más személy útján is lehet jognyilatkozatot tenni. A képviselő által megtett jognyilatkozat közvetlenül a képviseltet jogosítja és kötelezi. A polgári jogban képviselet alatt értjük...Tovább olvasomkontraktuális felelősség
Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem...Tovább olvasomgazdasági társaság
A gazdasági társaságok üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására, a tagok vagyoni hozzájárulásával létrehozott, jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások, amelyekben a tagok a nyereségből közösen részesednek, és a veszteséget közösen viselik. A...Tovább olvasomajándékozási szerződés
Ajándékozási szerződés alapján az ajándékozó a dolog tulajdonjogának ingyenes átruházására, a megajándékozott a dolog átvételére köteles. Ha az ajándékozási szerződés tárgya ingatlan, az ajándékozó a tulajdonjog átruházásán felül köteles a...Tovább olvasomveszélyes üzem
Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel...Tovább olvasomgaranciaszerződés
A garanciaszerződés, illetve a garanciavállaló nyilatkozat a garantőr olyan kötelezettségvállalása, amely alapján a nyilatkozatban meghatározott feltételek esetén köteles a jogosultnak fizetést teljesíteni. A garancia, a kezességgel azonosan, olyan fizetési ígéret,...Tovább olvasomcsődeljárás
A csődeljárás olyan eljárás, amelynek során a fizetésképtelen vagy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lévő adós – a csődegyezség megkötése érdekében – fizetési haladékot kap, és csődegyezség megkötésére tesz kísérletet. A...Tovább olvasomaedificium solo cedit (superficies solo cedit)
Az alapelv a dologi jogban ismert, lényege a magyar jogban, hogy az épület jogi sorsa osztja a föld jogi sorsát, azaz akié a föld, annak a tulajdonába kerül a vele...Tovább olvasomrészvénytársaság
A részvénytársaság (rt.) olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű részvényből álló alaptőkével működik, és a részvényes kötelezettsége a részvénytársasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására...Tovább olvasombizományi szerződés
Bizományi szerződés alapján a bizományos a megbízó javára a saját nevében ingó dologra adásvételi szerződés kötésére, a megbízó a díj megfizetésére köteles. A bizományi jogviszony – tekintettel annak közvetítői jellegére...Tovább olvasomszékhely
A jogi személyeknek, így a cégeknek és azon belül gazdasági társaságoknak is saját székhellyel kell rendelkezniük. A jogi személy székhelye a jogi személy bejegyzett irodája, ahol biztosítania kell a részére...Tovább olvasom
