pro viribus felelősség
A Ptk. szerint az örökös a hitelezők felé a hagyatéki tartozások kielégítéséért elsődlegesen a hagyaték tárgyaival és – az azokon az öröklés megnyílta után keletkezett – hasznaival felel (cum viribus felelősség). Felelőssége azonban átalakul abban az esetben, ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában. Ekkor az örökös öröksége erejéig (pro viribus felelősség) egyéb vagyonával is felel. Az örökös felelősségének megállapítása során ugyanakkor figyelemmel kell lenni arra is, hogy az adott vagyontárgyaknak az örökös birtokába nem kerülése visszavezethető-e az örökös felróható magatartására.
Tudományterület:
Forrás:
Barzó-Juhász-Pusztahelyi-Sápi: Öröklési jog, Novotni Kiadó, Miskolc, 2016. [175.-180.o.]
Szerző:
Relációk
örökös
Az örökös az örökhagyó egyetemes jogutódja. Örökösnek azt a személyt (azokat a személyeket) tekintjük, aki(k) az örökhagyó vagyoni jellegű jogai, illetve kötelezettségei egészének, vagy azok meghatározott hányadának vagy a hagyaték...Tovább olvasomüzembentartó
A fokozott veszéllyel járó tevékenység (pl. gépi meghajtású járművek, magasfeszültségű elektromos vezeték üzemben tartása, fakitermelés, nyári bobpálya üzemeltetése, repülőgépes vegyszeres permetezés stb.) folytatójának, azaz üzembentartójának az minősül, akinek érdekében a...Tovább olvasomnemo plus iuris elv
A római jogból ismert és a dologi joghoz köthető alapelv, mely szerint senki sem ruházhat át több jogot, mint amivel maga is rendelkezik. Főszabály szerint csak tulajdonostól lehet tulajdonjogot szerezni....Tovább olvasomtipikus szerződés
A magánjogban a kötelmi jogi szerződéseket két nagy csoportra oszthatjuk: a nevesített és a nevesítetlen szerződések kategóriájára. A nevesített szerződések közé az atipikus és a tipikus kontraktusok sorolandóak, míg a...Tovább olvasomhalál tényének bírói megállapítása
Halál tényének bírói megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a személy bizonyíthatóan meghalt, a halál helye és ideje biztos, de nem került sor a halotti anyakönyvi kivonat kiállítására, mert a...Tovább olvasomrészvénytársaság
A részvénytársaság (rt.) olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű részvényből álló alaptőkével működik, és a részvényes kötelezettsége a részvénytársasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására...Tovább olvasommegtámadhatóság
A megtámadhatóság a polgári jogi jogviszonyokban az érvénytelenség relatív – azaz feltételes – formája. Amennyiben egy szerződés tekintetében valamely megtámadási ok alkalmazhatósága áll fenn, a szerződés csak a törvényben meghatározott...Tovább olvasoméletjáradéki szerződés
Életjáradéki szerződés alapján a járadékadásra kötelezett a járadékszolgáltatásra jogosult javára, annak haláláig, meghatározott pénzösszeg vagy más helyettesíthető dolog időszakonként visszatérő szolgáltatására, a járadékszolgáltatásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles. Az életjáradékot havonta...Tovább olvasomde facto innominát szerződések
A magánjogban a kötelmi jogi szerződéseket két nagy csoportra oszthatjuk: a nevesített és a nevesítetlen szerződések kategóriájára. A nevesített szerződések közé az atipikus és a tipikus kontraktusok sorolandóak, míg a...Tovább olvasomvétkességi elv
A házassági bontójogban a vétkességi elv érvényesülése esetében a házasság felbontását csak akkor lehet kérni, ha valamelyik házastárs vétkesen megszegte a házasságból folyó kötelezettségét. Ilyenkor is kizárólag a vétlen fél...Tovább olvasomközkereseti társaság
A közkereseti társaság (kkt.) létesítésére irányuló társasági szerződés megkötésével a társaság tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy a társaság gazdasági tevékenységének céljára a társaság részére vagyoni hozzájárulást teljesítenek, és a társaságnak...Tovább olvasomtényleges kár
A tényleges kár a károsult vagyonában bekövetkezett értékcsökkenés, melynek meghatározása a bírósági eljárásban rendszerint szakértő közreműködésével történik. Bizonyos szempontokat azonban a bírói gyakorlat ebben a körben kialakított, így pl. a...Tovább olvasomfelmondás
A felmondás olyan egyoldalú címzett jognyilatkozat, mely a szerződéses jogviszonyt a jövőre nézve (ex nunc) hatállyal szűnteti meg. A felmondás ugyanakkor egyoldalú alakító jog (hatalmasság), mely jogviszonyalakító (megszüntető) hatást a...Tovább olvasomjogvesztés kikötése
A felek írásban köthetik ki, hogy a szerződésszegésért felelős fél elveszít valamely jogot, amely őt a szerződés alapján egyébként megilletné. A törvény a szerződés megerősítéseként önként vállalt többletszankcióként kezeli a...Tovább olvasomszerződésátruházás
Szerződésátruházásról akkor beszélünk, amikor a szerződésből kilépő, a szerződésben maradó és a szerződésbe belépő fél megállapodik a szerződésből kilépő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összességének a szerződésbe...Tovább olvasomszindikátusi szerződés
A szindikátusi szerződés a gazdasági társaságok létesítését és egzisztálását érintő atipikus szerződés. Egy sajátos polgári jogi szerződés, amely szorosan kapcsolódik a társasági joghoz, ezért a szerződés értelmezése és a polgári...Tovább olvasomletéti szerződés
Letéti szerződés alapján a letéteményes a szerződésben meghatározott ingó dolog megőrzésére és annak a szerződés megszűnésekor történő visszaadására, a letevő díjfizetésére köteles. A letéti szeződésnek van ingyenes alakzata is. A...Tovább olvasomopciós jog
Opciós (vételi) jog esetén olyan hatalmasságról van szó, amelynek alapján a vételi jog jogosultja egyoldalú akaratelhatározásával akkor is megveheti a dolgot, ha a tulajdonos azt nem akarja eladni. Ha a...Tovább olvasomlakáshasználati szerződés
Mind a házasulók, mind pedig a házastársak a házastársi közös lakás használatát a házasság felbontása vagy az életközösség megszűnése esetére előzetesen szerződéssel rendezhetik. A szerződés akkor érvényes, ha közokiratba vagy...Tovább olvasomalapítvány
Az alapítvány az alapító által az alapító okiratban meghatározott tartós cél folyamatos megvalósítására létrehozott jogi személy. A Ptk. szerint az alapítvány az alapító okiratban meghatározott célt vagyonának felhasználásával valósítja meg....Tovább olvasom
