felnőttképzés
A felnőttképzés az iskolarendszeren kívüli képzést jelenti, mely szolgáltatásként, piaci alapon valósul meg. A 2013-tól hatályos felnőttképzési törvény csak azon képzők működését szabályozza, amelyek államilag elismert végzettségekre készítenek fel:Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti szakképesítést, illetve általános nyelvi képzést, valamint állami, uniós forrásból támogatott képzéseket valósítanak meg. A törvény hatálya alá nem tartozó képzésekre (tehát nem OKJ-s, nem általános nyelvi, és nem támogatott) a fogyasztóvédelem általános szabályai érvényesek. A felnőttképzés ágazati irányítását ellátó nemzetgazdasági miniszter működteti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanácsot, amely a miniszter felnőttképzéssel és szakképzéssel kapcsolatos feladatainak ellátását segítő, szakmai döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő országos testületeként működik. A Kormány állami szakképzési és felnőttképzési szervként a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalt jelölte ki.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
segély
Ezeknek a feltétele az, hogy az illető személy rászorult legyen, olyan személy, aki jövedelmi, vagyoni viszonyainál fogva nem képes arra, hogy megélhetését általában, vagy meghatározott alapvető szükségleteit (pl. utazási költséget,...Tovább olvasomönrendelkezési jog
A beteget megilleti az önrendelkezéshez való jog, amely kizárólag törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható. Ezen belül a beteg szabadon dönthet arról, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, és természetesen...Tovább olvasomorvosi praxis-engedély
Praxisjog az egészségügyi államigazgatási szerv által a háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok részére adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog, amely alapján önálló orvosi tevékenység területi ellátási kötelezettséggel, meghatározott...Tovább olvasomtársadalombiztosítás
A társadalombiztosítás Magyarország állampolgárait és a Magyarországon munkát végző más természetes személyeket meghatározott szabályok szerint magába foglaló, társadalmi szintű kockázatközösség. A társadalombiztosításban való részvétel a törvényben meghatározott szabályok szerint kötelező....Tovább olvasomegészségügyi ellátási jog
Minden betegnek joga van – a jogszabályokban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan (napi 24 órában) hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz....Tovább olvasomegészségbiztosítás
Magyarországon ma az egészségbiztosítás keretein belül, megfelelő jogosultság szerint az állampolgárok természetbeni ellátás keretében nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat és pénzben nyújtott pénzbeli ellátásokat vehetnek igénybe. A egészségbiztosítási, ún. járulékos jogviszony általában...Tovább olvasomszociális jog
A szociális jog a társadalombiztosítási jellegű (ideértve a munkanélkülieknek járó ellátásokat is), továbbá a járulékfizetéstől függetlenül létrejövő, jóléti ellátásokra való jogosultságokat keletkeztető jogviszonyok összessége. Utóbbiakon a szociális törvény hatálya alá...Tovább olvasomnyugdíj
A nyugdíj olyan állandó vagy ideiglenes jellegű pénzbeli ellátás, amelyet a jogszabályok alapján meghatározott életkort és szolgálati időt elért vagy jelentős mértékű egészségkárosodást szenvedett biztosítottak, illetve haláluk esetén hozzátartozóik kapnak....Tovább olvasomfelsőoktatási szakképzés
A korábbi felsőfokú szakképzést váltotta fel. A négy féléves képzéseket kivették az Országos Képzési Jegyzékből, s kizárólag egyetemek és főiskolák indíthatják. Nappali és levelező tagozatos képzéseket is hirdetnek a felsőoktatási...Tovább olvasomOrszágos Képzési Jegyzék
Az állam által elismert szakképesítéseket, vagyis minden olyan államilag elismert szakképesítést, amely munkakör betöltésére, foglalkozás, tevékenység gyakorlására képesít, az Országos Képzési Jegyzék (az OKJ) tartalmazza. A szakképesítések tartalmáról és követelményeiről...Tovább olvasomnevelőszülő
A helyettes szülő a gyermeknek az ő vagy szülője kérelmére, illetve beleegyezésével teljes körű ellátást biztosít saját háztartásában, határozott időtartamra. A helyettes szülővel a települési önkormányzat alapellátás biztosító intézménye, mint...Tovább olvasomkulturális javak
Az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai – az ingatlanok kivételével -,...Tovább olvasomtársadalmi kohézió
A társadalmi kohézió egy állandósult folyamat, amelynek alapja, hogy az ember közösségi lény. A közösség tagjai értékeket osztanak meg egymással és egyenlő feltételek mellett közösen próbálnak megfelelni a kihívásoknak. A...Tovább olvasomérettségi vizsga
Az érettségi vizsga a középiskolai tanulmányokat lezáró és a felsőoktatásba bebocsátó vizsga, amely számos ország jogrendszerében szerepel, és sok helyen – így a kétszintű érettségi bevezetése óta a legtöbb képzésben...Tovább olvasomkerettanterv
A kerettantervnek közvetítő szerepe van a helyi tanterv és a nemzeti alaptanterv (NAT) között. A kerettanterv feladata a tartalmi szabályozás eszközeként meghatározni a pedagógiai szakaszokra, iskolatípusra vonatkozó érvényes, közös, átfogó...Tovább olvasomalapfokú művészetoktatási intézmény
Az alapfokú művészetoktatási intézmény a zeneművészet, táncművészet, képző–és iparművészet, valamint a színművészet és bábművészet területei iránt érdeklődő tanulók számára biztosítja készségeik, képességeik fejlesztését. Az alapfokú művészetoktatás követelménye és tantervi programja...Tovább olvasomközgyűjtemény
Az állam, a helyi önkormányzat, valamint a nemzetiségi önkormányzat, a köztestület és a közalapítvány fenntartásában működő vagy általuk alapított könyvtár, levéltár, muzeális intézmény, kép- és hangarchívum. A bevett egyház vagy...Tovább olvasomkészségfejlesztő speciális szakiskola
A sajátos nevelési igényű tanulók iskolai nevelés-oktatása céljából a szakiskola a többi tanulóval sajátos nevelési igénye miatt együtthaladásra képtelen tanulókat készíti fel szakmai vizsgára és nyújt részükre a munkába álláshoz...Tovább olvasomdepriváció
Eredeti jelentése a latin „privatio” szerint, valami rossztól való szabadulást jelent. A szociálpolitikában valami jótól való megfosztottságra utal. Nem csupán a szükséges jövedelem, hanem a források széles körének (munkavállalás lehetősége,...Tovább olvasomhungarikum
Gyűjtőfogalom, amely egységes osztályozási, besorolási és nyilvántartási rendszerben olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye. A Hungarikumok Gyűjteménye a...Tovább olvasom
