latens funkció
A funkcionalista személélet szerint valamely társadalmi jelenségnek ki nem mondott, rejtett funkciója, amelyet a társadalomtudományi kutatás tud feltárni. Egy társadalmi cselekvés funkcionális következménye, amely a cselekvés teréül szolgáló társadalmi rendszer tagjainak nem állt szándékában és nem is tudnak róla. Látens funkció lehet egy gépkocsi vásárlása esetén hogy láthatóvá tegye a vásárló, a tulajdonos társadalmi státusát. A funkcionalizmus szerint minden társadalmi jelenségnél vizsgálni kell a manifeszt- és a látens funkciókat és a diszfunkciókat.
Tudományterület:
Forrás:
Andorka, Rudolf - Bevezetés a Szociológiába, Budapest, Osiris, 2006, 76. o.
Szerző:
Relációk
harmadik világ
A „harmadik világ” kifejezés eredetileg a 20. században született, a három fő társadalomtípus szembeállításából. Az első világ országai közé Európa iparosodott államai, az USA, Nyugat-Európa országai, és Japán tartoztak. E...Tovább olvasomtudásgazdaság
Olyan társadalmi-gazdasági rendszer, amely már nem elsősorban az anyagi javak termelésére, hanem a tudás előállítására épül. Kialakulását összefüggésbe hozzák az új technológiákban jártas, életük számítógéppel, szórakozással és távközléssel kapcsolatos területein...Tovább olvasomtársadalmi szerep
Egy adott társadalmi pozíciót elfoglaló, státuszt betöltő egyéntől elvárt viselkedési minták, jogok és kötelezettségek együttese. Például az egyetemi oktató szerepének normái: színvonalas előadásokat tart, lelkiismeretesen vizsgáztat, tudományos kutatásokat végez, publikál....Tovább olvasomtudomány
A fizikai világ szisztematikus, rendszerszerű vizsgálata és tanulmányozása. A tudomány magában foglalja empirikus adatok szigorú rendszerezését, ezzel párhuzamosan elméleti megközelítések és teóriák megalkotását, amelyek a szóban forgó adatokat érthetőbbé teszik...Tovább olvasomszociális városrehabilitáció
Szociális városrehabilitációnak nevezik a helyi lakosság helyben maradását lehetővé tevő, az épített környezet felújításán (mind a lakásokra, mind a közterületekre kiterjedő) túl munkalehetőséget is biztosító, a közösségi funkciókat fejlesztő, megújító...Tovább olvasomkisebbségi csoport
Bár statisztikai értelemben sokféle kisebbségről beszélhetünk (így a 180 centiméternél magasabb köztisztviselők csoportjáról is), mégis a társadalomtudomány egy adott társadalom azon csoportját tekinti kisebbségnek, akik valamely sajátos fizikai vagy kulturális...Tovább olvasomkasztrendszer
Rétegződési forma, amelyben az egyén társadalmi helyét a születés egyszer s mindenkorra kijelöli. A kasztrendszerben a különböző társadalmi szintek el vannak zárva egymástól, így mindenkinek a születése szerinti kasztban kell...Tovább olvasommélyinterjú
A mélyinterjú a társadalomtudományi adatfelvétel egyik módszere, amelyben a kutató vagy a kérdező hosszú és többé-kevésbé kötetlen beszélgetést folytat a vizsgált személlyel, illetve csak nem előre megfogalmazott kérdéseivel tereli a...Tovább olvasomnyitott és zárt társadalom
A mobilitási szakirodalomban nyitottnak tekintjük azt a társadalmat, amelyben a mobilitási esélyek egyenlőtlensége csekély, könnyű átlépni az egyik társadalmi rétegből a másikba. Zártnak tekintjük azt a társadalmat, ahol az esélyegyenlőtlenségek...Tovább olvasomideológia
Tág értelemben ideológiának nevezünk minden eszmerendszert, amely a társadalmat leírja, értelmezi. Szűk értelemben azokat az eszméket nevezzük ideológiának, melyek az uralkodó csoportok érdekeinek igazolására szolgálnak. Az ideológiák valamely társadalmi csoport,...Tovább olvasomrituálé
Formalizált csoport vagy közösség tagjai körében rendszeresen előforduló viselkedésmódok. A rituálékat elsősorban vallással kapcsolatos tevékenységek részeként gyakorolják, de a rituális cselekvések köre ennél jóval szélesebb. A csoportok többségénél megfigyelhető valamilyen,...Tovább olvasomagresszív nacionalizmus
A nacionalizmus egy radikális váfaja. Az a felfogás, amely szerint a nemzetnek, amelyhez az egyén tartozik, más nemzetekkel vagy a társadalmon belüli kisebbségekkel szemben, amelyeket nem tekintenek a nemzet részének,...Tovább olvasommediánérték
A szociológiai adatfelvétel során megállapított értékek között az adott sokaságon, vagy számtartományon belüli „középső érték”,amely fölött és alatt ugyanannyi számú megfigyelt érték található. A statisztika egy nevezetes középértéke, úgynevezett helyzeti...Tovább olvasomstruktúra
A struktúra legelvontabb értelemben azt jelenti, hogy egy adott sokaság nem egyszerűen azonos sajátosságokkal bíró és azonos helyzetű egyedek halmaza, hanem a sokaság tagjai eltérő pozíciókat foglalnak el, és e...Tovább olvasomtorzulás
A társadalomtudományi kutatás egyik akadálya. Általában valamilyen preferencia vagy részrehajlás, amelyik gátolja az elfogulatlan ítélet kialakítását. A statisztikai mintavétel vagy tesztelés során keletkező hiba, amelyet az okoz, hogy rendre bizonyos...Tovább olvasombűnbakképzés
Egy személy vagy csoport hibáztatása olyan kedvezőtlen események miatt, amelyekről az adott személy vagy csoport nem tehet. A bűnbakképzés a pszichológiai háttere a sztereotípiáknál felbukkanó eltolás mechanizmusa, mikor ellenségesség vagy...Tovább olvasomrokonság
Egyének között vérségi kötelék, házasság vagy örökbefogadás révén kialakuló kapcsolat. A házasság vagy a család meghatározása alapján feltételez rokoni kapcsolatokat, de a rokoni kapcsolatok köre jóval szélesebb ezeknél az intézményeknél....Tovább olvasomkiterjesztett család
Olyan, a hagyományos társadalmakra jellemző családi csoport, amelyben a rokonok több mint két nemzedéke él együtt közös háztartásban vagy egymáshoz nagyon közeli helyen. Ide tartozik a külön családmagot nem alkotó...Tovább olvasompatriarchátus
A férfiak uralma a nők felett. A legtöbb társadalomban a nemi viszonyokat még mindig a patriarchális hatalom határozza meg. A társadalmi berendezkedés az egyéni szinttől kezdve az intézményi szintig a...Tovább olvasomnemi egyenlőtlenség
A csoportokban, közösségekben és társadalmakban nők és férfiak között fennálló státus-, hatalom- és presztízsbeli különbségek. Bár a férfiak és a nők szerepe társadalmanként változik, nem ismerünk olyan társadalmat, ahol a...Tovább olvasom