e-learning (HR)
A hagyományos és a távoktatási, valamint az internet nyújtotta új lehetőségek együttes alkalmazását jelentő új és hatékony tanulási eljárás. Az e-learning olyan képzési forma, amely a tanítási-tanulási folyamatot hatékony, optimális ismeretátadási, tanulási módszerek birtokában megszervezve mind a tananyagot és a tanulói forrásokat, mind a tutor (oktató)-tanuló kommunikációt, mind pedig az interaktív számítógépes oktatószoftvert egységes keretrendszerbe foglalva hozzáférhetővé teszi a tanuló számára. Előnye a rugalmasság, az elérhetőség, a kényelem, a saját időbeosztás szerinti előrehaladás a tananyagban. A közszolgálati továbbképzési rendszerek is előszeretettel alkalmazzák az e-learning kínálta lehetőségeket. A keretrendszerek, amelyeket használnak: Probono, Moodle, Ileas, RVV-Portál. Az e-learning internetes technológiák a tartalomra, az adminisztrációra, a nyomon követésre és a rendszerszintű áttekinthetőségre is törekszenek.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kompetencia-modellek
Az ismert kompetencia-modellek – eltérő tartalommal, illetve módon – a szervezetet, a munkakört (a betöltött pozíciót) és a munkavállalót összekötő olyan sajátos keretrendszerek, amelyek elősegítik, hogy az egyes munkakörökhöz köthető...Tovább olvasomtanuló szervezet öt alapelve
A tanuló szervezet öt alapelve egységes rendszerbe foglalja azokat a tényezőket, amelyek a tanuló szervezetté válást, a szervezeti célok fokozatos elérését, a teljesítmény és a versenyképesség fokozását – nem utolsó...Tovább olvasomhumán munkakörök
Az emberierőforrás-gazdálkodással összefüggő különböző típusú feladatokat ellátó, vezető és beosztott munkatársak által betöltött, megkülönböztető jegyeik alapján egymástól jól elhatárolható pozíciókat humán munkaköröknek nevezik. A leggyakrabban alkalmazott humán munkakörök a következők:...Tovább olvasommunkaügyi kapcsolatok
Munkaügyi kapcsolatok alatt a munkavállalók, a kollektív érdekeket képviselő (képviseleti, érdekképviseleti, üzemi tanácsi, kamarai stb.) szervezetek és a munkadók megállapodásokon alapuló és/vagy jogilag szabályozott keretek között folyó formalizált, intézményes egyeztetési...Tovább olvasomhumánstratégia
A humánstratégia a szervezeti (üzleti) stratégia részét alkotó, ahhoz szorosan kapcsolódó olyan funkcionális stratégia, amely közép vagy hosszú távra meghatározza az emberierőforrás-gazdálkodás jövőképét (irányát), céljait, a munkavégzés prioritásait, a szervezeten...Tovább olvasomönirányító és autonóm munkacsoportok
Az autonóm munkacsoport a munkacsoportok azon típusa, ahol a kézműves és a tömegtermelés előnyeit ötvözik azzal a céllal, hogy a vevői igények maximális kielégítése érdekében olyan autonóm munkacsoportokat alakítsanak ki,...Tovább olvasomszemélyügyi tevékenységek és szolgáltatások humán folyamata
A szervezet stratégiai, valamint operatív céljainak elérését szolgáló olyan egységes bér-és ösztönzéspolitika kialakítása, hatékony működtetése, amely elősegíti a feladattellátáshoz nélkülözhetetlen felkészült személyi állomány megszerzését, megtartását és folyamatos motiválását. Az ösztönzésmenedzsment...Tovább olvasomutókövetés
Az utókövetés az emberierőforrás-fejlesztésre, a képzési költségek nagyságának és arányának hatékonyságmérésére, a visszacsatolás biztosítására szolgáló értékelési tevékenység. Az értékelés történhet a jövőorientációt szem előtt tartva. Ilyenkor a tanulási célú visszacsatolás...Tovább olvasomhumán szervezet
A humán szervezet a szervezeti működés részeként folyó emberierőforrás-gazdálkodással szemben támasztott elvárások teljesítésére felállított, önálló vagy belső struktúrával is rendelkező egység. A humán szervezet nagyságának, feladatrendszerének, személyi összetételének igazodnia kell...Tovább olvasomösztöndíjasprogram
Ösztöndíjas programnak nevezzük – a közszolgálat vonatkozásában – az utánpótlásképzéssel és a tehetséggondozás szándékával indított, magasan képzett, friss szemlélettel rendelkező fiatal pályakezdők megnyerésére irányuló, mentoring alapú programokat. Ezeket az ösztöndíjas...Tovább olvasom360 fokos felmérések és értékelések
A szervezet teljes körű átvilágítására szolgáló felmérési és visszajelzési módszer, amely során egy-egy fejlesztési területre fókuszálva a módszert alkalmazó szervezet több irányból, a felmérésbe bevont kör válaszai alapján kaphat képet...Tovább olvasomteljesítmény
A teljesítményt meghatározhatjuk a szervezet és az egyén szempontjából. A szervet által kijelölt célok, feladatok elérése érdekében végzett tevékenységekhez köthető minőségi (kvalitatív) és mennyiségi (kvantitatív) mutatókkal jellemezhető, ezért mérhető és...Tovább olvasomnevelés
A nevelés olyan értékátadó, értékrendszert kialakító, fejlesztő folyamat, melynek célja, hogy az egyént életfeladatai megoldására képessé tegye. A nevelés folyamatában nagyon fontos a „hatás, hatásrendszer” szerepe. Ez jelenti magát a...Tovább olvasomhumán monitoring
Az emberierőforrás-gazdálkodás minőségének, hatékonyságának, eredményességének, hozzáadott értékteremtésének, versenyképességének, proaktivitásának, innovatív jellegének, integráltsági fokának, stratégiai szemléletének, elfogadottsági szintjének megállapításához a humán monitoring módszer és eszközrendszere nyújt segítséget. A humán monitoring alkalmaz...Tovább olvasomtréning
A tréning a mai kor egyik legelterjedtebb komplex képzési, továbbképzési, fejlesztési módszeregyüttese. A tréning keretében az igényekhez és az elvárásokhoz igazított, célirányos tartamú, meghatározott kompetenciák fejlesztésére irányuló olyan felkészítés történik,...Tovább olvasomrugalmas és alternatív munkaidőrendszerek
Rugalmas, alternatív vagy atipikus foglalkoztatáson a megszokott, taradicionálisan értelmezett, általában munkaszerződéssel megkötött és szociális jogokkal védett munkavállalástól eltérő munkavégzést értik. A rugalmas és alternatív munkaidőrendszerek azért terjedtek el, mert a...Tovább olvasomkiképzés
Ez alatt a tevékenység alatt olyan, általában viszonylag rövid ideig tartó periódust értünk, amely során a kiképzők egyetlen viselkedést tanítanak, gyakoroltatnak be a kiképzendőkkel. A kiképzők az adott viselkedés minden...Tovább olvasomkarriermenedzsment
Karrier-vagy életpálya menedzsmentnek nevezik azt a tevékenységet, melynek során – a kölcsönös előnyök reményében – az egyén sikercéljai megvalósításához a munkaadó beruházási célzattal anyagi és nem anyagi támogatást, segítséget nyújt....Tovább olvasomoff-the job jellegű fejlesztések
Ezen eszközök alkalmazására akkor kerül sor, amikor a feladatok ellátásához szélesebb körű ismeretszerzést biztosító, szervezett oktatásban való részvételre van szükség. Az ilyen jellegű igények a közszolgálaton belül kielégíthetőek a közoktatás,...Tovább olvasomkompetenciaelemzés
A kompetenciaelemzés a munkakörelemzés és a munkakör-értékelés részeként vagy ezektől függetlenül is elvégezhető elemzési és értékelési módszer. A kompetenciaelemzés alkalmazása lehetőséget biztosít a felhasználók számára, hogy a meghatározott elemzési és...Tovább olvasom
