honvédelem
A honvédelem össznemzeti ügyként az ország külső fegyveres támadástól való megvédésével kapcsolatos elvek, szervezetek és tevékenységek összessége. Célja az ország függetlenségének, területi épségének, alkotmányos rendjének védelme, lakosságának és anyagi javainak megóvása. A honvédelem az ország és a NATO védelmi igényeit tudatosan elfogadó társadalomra, a védelem anyagi szükségleteit ellátni képes nemzetgazdaságra, a védelemre felkészült, működőképes államszervezetre, a lakosság és az anyagi javak védelmét ellátó rendvédelmi, valamint más szervekre, illetve a Magyar Honvédségre, továbbá a szövetséges államok és fegyveres erőik együttműködésére épül. A honvédelmet az Alaptörvényben meghatározottak szerint békében az országgyűlés, a köztársasági elnök, a kormány, a honvédelmi miniszter, valamint a feladat- és hatáskörének megfelelően az illetékes miniszterek irányítják. Rendkívüli állapot idején a honvédelem és a honvédség legfelsőbb irányítója a Honvédelmi Tanács.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
védelmi igazgatás
A védelmi igazgatás a közigazgatás részét képező feladat- és szervezeti rendszer, amely az állam védelmi feladatainak megvalósítására létrehozott, valamint e feladatra kijelölt közigazgatási szervek által végzett végrehajtó, rendelkező tevékenység. Magában...Tovább olvasommegelőző diplomácia
Az ENSZ egyik béketámogató művelete. A szervezet meghatározása szerint: a felek között felmerülő viták megelőzésére, a meglévő vitás kérdések konfliktussá válásának megelőzésére, és amikor a konfliktus bekövetkezik, annak továbbterjedésének megakadályozására...Tovább olvasomönkéntes haderő
Az önkéntes haderő tagjai nem a törvényben előírt kötelezettség alapján, hanem önként vállalva látják el a katonai szolgálatot. Nem azonos a zsoldossereggel, amelynek jellemzője az adott katonai feladatra vállalt speciális...Tovább olvasomhonvédelmi kötelezettség
Az állampolgárok, a törvény alapján létrehozott jogalanyok és minden az országban tartózkodó ember (szolgáltatásra kötelezettek) a nemzeti és szövetségi védelmi feladatok végrehajtása érdekében általános honvédelmi kötelezettségként személyes szolgálat, valamint gazdasági,...Tovább olvasomkritikus infrastruktúra
Magyarországon található azon eszközök, rendszerek vagy ezek részei, amelyek elengedhetetlenek a létfontosságú társadalmi feladatok ellátásához, az egészségügyhöz, a biztonsághoz, az emberek gazdasági és szociális jólétéhez, valamint amelyek megzavarása vagy megsemmisítése,...Tovább olvasomönkéntes tartalékos rendszer
Az önkéntes tartalékos rendszer kiépítése hozzájárul a Magyar Honvédség katonai képességeinek növeléséhez és a hazafiság eszméjének erősítéséhez. Az önkéntes tartalékos rendszernek képesnek kell lennie a munkaerőpiacról szakképzett, elhivatottsággal rendelkező, motivált,...Tovább olvasomhadiállapot
A hadiállapot a hadüzenet megtételével, az ultimátum lejártával, a hadiállapot kinyilvánításával, a hadicselekmények megkezdésével, vagy a felsoroltak nélkül is a szembenálló felek között létrejött különleges államközi jogviszony. Ennek a két...Tovább olvasombékeépítés
A békeépítés a konfliktus vagy a háború utáni rendezést, valamint az érintett térség visszavezetését jelenti a normális hétköznapokba. Azokat a támogatási, újjáépítési eljárásokat, továbbá politikai, gazdasági, szociális és katonai rendszabályokat...Tovább olvasomvédelmi igazgatás központi szintje
A védelmi igazgatás struktúrája a centrális irányítás elvei mentén követi az államigazgatás felépítését. E rendszer szigorúan alá- és fölérendeltségi viszony alapján, két jól elkülöníthető alrendszerre tagozódik: központi, illetve területi szint....Tovább olvasomhadijog
A hadijog (ius in bello /lat./ – a hadviselés nemzetközi jogi szabályai) a nemzetközi jog részeként a hadviselés módjaira és eszközeire, valamint a hadicselekményekkel érintett meghatározott személyek és dolgok védelmére...Tovább olvasommigráció
A migráció egy olyan emberi magatartás révén megjelenő folyamat, melyben a személyek lakóhelyet és társadalmat váltanak oly módon, hogy ez a váltás átmenetiből huzamossá, vagy tartóssá válik. Évszázados, de inkább...Tovább olvasomMagyar Honvédség
A Magyar Honvédség (MH) az Országgyűlés, a Kormány és a honvédelmi miniszter irányítása alatt álló fegyveres állami szervezet, amely Magyarország szuverenitása szavatolásának alapvető intézménye, nemzetközi szerepvállalásait tekintve a külpolitika megvalósításának...Tovább olvasomhadkiegészítés
A hadkiegészítés a katonai szervezetek személyi állományának és hadfelszerelésének, a meghatározott (rendszeresített) létszámra (illetve mennyiségre) történő kiegészítésére (feltöltésére, pótlására) irányuló katonai igazgatási tevékenységek összessége. Ez épülhet az állampolgárok hadkötelezettségére vagy...Tovább olvasomHonvédelmi Tanács
Magyarország Alaptörvényében rögzített előírások szerint kihirdetett rendkívüli állapot (a hadiállapot kinyilvánítása vagy idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye [háborús veszély]) esetén az ország honvédelmének legfelsőbb irányító szerve a Honvédelmi Tanács,...Tovább olvasomcivil kontroll (polgári ellenőrzés)
A civil kontroll azt a politikai, illetve intézményi normarendszert jelenti, amelyet a demokratikus országokban a fegyveres erők polgári irányítására és ellenőrzésére építenek ki. A civil kontroll legfőbb felelős gyakorlója a...Tovább olvasomszerződéses állomány
A Magyar Honvédségben hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák teljesítenek szolgálatot. Szerződéses az a legénységi állományú, tiszthelyettesi, tiszti rendfokozatú katona, aki a katonai szolgálatot határozott időre szóló (határozott idejű) szerződésben...Tovább olvasomhadügy
A hadügy a fegyveres küzdelem sikeres megvívását, vagy lehetőség szerinti elhárítását szolgáló elmélet és gyakorlat. A fegyveres erőkkel, felkészítésükkel, alkalmazásukkal, a fegyveres harc megvívásával, illetve elhárításával, valamint az ország katonai...Tovább olvasomtoborzás
A toborzás célja az üres vagy megüresedő, illetve létesítendő munkakörökre potenciális munkavállalók felkutatása, megnyerése, lehetőleg olyanoké, akik a munkaköri követelményeknek megfeleltethetők. Toborozni kell: a) a humánerőforrás tervezés során keletkező döntések...Tovább olvasomvédelempolitika
A védelempolitika kormányzati szakpolitika, amely az államok, szövetségek háborúra való felkészülésével, a haderőinek fejlesztésével, alkalmazásával, a haderő és az egész védelmi szektor felépítésével, működésével kapcsolatos tevékenységeket vizsgálja. Magába foglalja a...Tovább olvasomfegyverzet-ellenőrzés
A fegyverzet-ellenőrzés sokrétű, egymáshoz szervesen kapcsolódó – alapvetően politikai és jogi – intézkedések, valamint tevékenységek egész sorát magába foglaló rendszer, amely átfogja a fegyverzetek mennyiségi és minőségi korlátozását (csökkentését), a...Tovább olvasom
