kiválasztási-értékelő központ (új tétel)
A kiválasztási-értékelő központ a munkaerő kiválasztásának egyik eredményesen alkalmazható, minőségi módszere. A feladatra minden vonatkozásban felkészített értékelők integrált formában, több képesség-és személyiségvizsgáló eszköz (tesztek, helyzetgyakorlatok, egyéni, páros, csoportos feladatok) együttes, összevont alkalmazásával, előre kidolgozott, standardizált értékelési skálával mérik, illetve végzik el az adott munkakör, pozíció betöltésére pályázók közül a legalkalmasabbnak mutatkozó, megfelelő összetételű és szintű kompetenciakészlettel rendelkező jelölt kiválasztását, vagy az értékelés alapján, a jelöltek rangsorba állítását. Mivel a kiválasztási-értékelő központ alkalmazása – a feladat céljától és jellegétől függően – akár több napot is igénybe vehet, ezért ezt a módszert – szakember, költség és időigénye miatt – általában a kiemelt, illetve a vezetői pozíciók betöltésére alkalmas jelöltek kiválasztásánál veszik igénybe. Ilyen megoldást alkalmaznak a közszolgálat különböző területeinél a vezetők kiválasztására.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
karriermenedzsment
Karrier-vagy életpálya menedzsmentnek nevezik azt a tevékenységet, melynek során – a kölcsönös előnyök reményében – az egyén sikercéljai megvalósításához a munkaadó beruházási célzattal anyagi és nem anyagi támogatást, segítséget nyújt....Tovább olvasomérzelmi intelligencia és kompetencia (új tétel)
Az érzelmi intelligencia azt fejezi ki, hogy az emberek képesek-e önmaguk és mások érzéseit felismerni, azokat a helyén kezelni, tudják-e önmagukat motiválni, és érzelmeikkel önmagukban, valamint emberi kapcsolataikban megfelelően bánni....Tovább olvasommunkaügyi mediáció
A mediáció, így a munkaügyi mediáció is magyarul közvetítést jelent, mégpedig két vagy több fél között felmerült vitában. A mediáció olyan speciális konfliktusmegelőző, konfliktuskezelő módszer, amely során az egymással nézeteltérésben,...Tovább olvasomutókövetés
Az utókövetés az emberierőforrás-fejlesztésre, a képzési költségek nagyságának és arányának hatékonyságmérésére, a visszacsatolás biztosítására szolgáló értékelési tevékenység. Az értékelés történhet a jövőorientációt szem előtt tartva. Ilyenkor a tanulási célú visszacsatolás...Tovább olvasomstresszinterjú
A stresszinterjú az állásinterjúk egy formája, olyan kiválasztási technika, amikor az interjút készítő szakember(ek) a meghirdetett pozícióra jelentkezőt tudatosan, előre kidolgozott szisztéma szerint hozza kellemetlen, feszültséggel teli helyzetbe, annak érdekében,...Tovább olvasomteljesítménymérés
A teljesítményértékelés alkalmazása szempontjából teljesítménymérésnek (vagy eredményalapú mérésnek) tekintjük azokat a tevékenységeket, ahol konkrét teljesítménymutatókkal, teljesítmény-mérőszámokkal (vagy mércékkel, indikátorokkal) lehet az elért teljesítményeket, beazonosítani, meghatározni. A teljesítménymutató a múltbeli cselekedetek...Tovább olvasomkompetenciaelemzés
A kompetenciaelemzés a munkakörelemzés és a munkakör-értékelés részeként vagy ezektől függetlenül is elvégezhető elemzési és értékelési módszer. A kompetenciaelemzés alkalmazása lehetőséget biztosít a felhasználók számára, hogy a meghatározott elemzési és...Tovább olvasomstratégiai jellegű személyügyi szolgáltatások
A közszolgálat stratégiai alapú integrált emberierőforrás-gazdálkodás részét alkotó személyügyi szolgálatatások és tevékenységek humán folyamatának egyik feladatcsoportját a stratégiai jellegű személyügyi szolgáltatások köre alkotja. Ebbe a feladatcsoportba azok a közép és...Tovább olvasommunkakörbővítés
Munkakörbővítésnek nevezzük azt a munkakörtervezési, munkavégzési rendszermodellt, amely során a munkavállalónak a korábban ellátott szűkebb feladatkörét újakkal egészítik ki. Ezáltal olyan szélesebb, összetettebb munkakört alakítanak ki, amely – az előzetes...Tovább olvasomönképzés
Az ismeretek elsajátításának az általános vagy a szakirányú műveltség gyarapításának a rendszeres oktatáson kívüli, külső irányítás nélküli önálló útja. Az önképzés tisztán egyéni erőkifejtés útján végbemenő, az érintett belső motivációján...Tovább olvasomönirányító és autonóm munkacsoportok
Az autonóm munkacsoport a munkacsoportok azon típusa, ahol a kézműves és a tömegtermelés előnyeit ötvözik azzal a céllal, hogy a vevői igények maximális kielégítése érdekében olyan autonóm munkacsoportokat alakítsanak ki,...Tovább olvasomgyakorlati intelligencia és kompetencia
A gyakorlati intelligencia a szakértelem és a tapasztalat egyfajta kombinációjának tekinthető. A szakértelem (mint alapvető gyakorlati kompetencia) a józan észnek, a speciális tudásnak és annak a gyakorlatban megszerezhető tapasztalatra épülő...Tovább olvasomhumán monitoring
Az emberierőforrás-gazdálkodás minőségének, hatékonyságának, eredményességének, hozzáadott értékteremtésének, versenyképességének, proaktivitásának, innovatív jellegének, integráltsági fokának, stratégiai szemléletének, elfogadottsági szintjének megállapításához a humán monitoring módszer és eszközrendszere nyújt segítséget. A humán monitoring alkalmaz...Tovább olvasommunkakörelemzés
A munkafolyamatelemzéshez és a kompetenciaelemzéshez kapcsolható módszert munkakörelemzésnek hívják, amely segítségével feltárható, beazonosítható a vizsgált munkakör létesítésének célja, funkciója, a szervezeti struktúrában elfoglalt helye, a munkavégzés tartalma, feladategyüttese, problémamegoldási, felelősségi...Tovább olvasomkiválasztás
A kiválasztás olyan döntés-előkészítési folyamat, amely során a szakemberek felmérik, hogy a meghatározott munkakörre, állásra jelentkezők közül az egyes jelöltek milyen valószínűséggel, milyen szinten lesznek képesek az elvárt teljesítményeknek és...Tovább olvasomhumán generalista
Az emberierőforrás-gazdálkodással összefüggő feladatok jelentős hányadának ellátására – elméleti és gyakorlati szinten – felkészült, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert humán generalistának nevezik. A humán generalista átlátja az emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatait...Tovább olvasomfoglalkozás-egészségügyi ellátás
A törvényi előírásnak megfelelően a munkáltatók által valamennyi munkavállaló számára kötelezően biztosítandó ellátást foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásnak hívják. A jogszabályok arról rendelkeznek, hogy a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást kiknek kell megszervezni, milyen formában, állománykategóriákat...Tovább olvasombelső elégedettségmérés
A belső (dolgozói) elégedettség vizsgálata olyan eszköz, melynek eredménye hozzájárul a stratégiai célok teljesülési szintjének megállapításához, a szervezeti diagnózis elkészítéséhez, emellett konkrét segítséget nyújt a változások menedzseléséhez, a munkatársak szervezethez...Tovább olvasomnevelés
A nevelés olyan értékátadó, értékrendszert kialakító, fejlesztő folyamat, melynek célja, hogy az egyént életfeladatai megoldására képessé tegye. A nevelés folyamatában nagyon fontos a „hatás, hatásrendszer” szerepe. Ez jelenti magát a...Tovább olvasomfluktuáció
A szó eredeti jelentésének (ingadozás, hullámzás) megfelelően egy munkahelyről önként vagy kényszer hatására távozott munkatársak pótlására felvetteknek a személyi állomány összlétszámához viszonyított, egy éves időintervallumra vetített százalékos arányát fluktuációnak nevezzük....Tovább olvasom
