létesítő okirat
A létesítő okirat az alapítók jogi személy létrehozására irányuló szándékának írásbeli kifejezése. A létesítő okiratban a jogi személy létesítésére irányuló akarat kifejezésén túl meg kell határozni a jogi személy nevét, székhelyét, célját vagy fő tevékenységét, az alapítók nevét és lakóhelyét vagy székhelyét, a jogi személy részére teljesítendő vagyoni hozzájárulásokat, valamint az első vezető tisztségviselőt. A gazdasági társaság létesítő okiratát valamennyi tagnak alá kell írnia, valamint a létesítő okiratot közjegyzői okiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni. A közkereseti társaság, a betéti társaság, a korlátolt felelősségű társaság és az egyesülés létesítő okirata a társasági szerződés, az egyesület, a részvénytársaság, az egyszemélyes részvénytársaság és a szövetkezet létesítő okirata az alapszabály, az alapítvány és az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság létesítő okirata az alapító okirat.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
holtnak nyilvánítás
Az eltűnt személyt a bíróság kérelemre holtnak nyilvánítja, ha eltűnésétől öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismert volna. A jogerős holtnak nyilvánító bírósági határozat az érintett...Tovább olvasomde facto innominát szerződések
A magánjogban a kötelmi jogi szerződéseket két nagy csoportra oszthatjuk: a nevesített és a nevesítetlen szerződések kategóriájára. A nevesített szerződések közé az atipikus és a tipikus kontraktusok sorolandóak, míg a...Tovább olvasomközkereseti társaság
A közkereseti társaság (kkt.) létesítésére irányuló társasági szerződés megkötésével a társaság tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy a társaság gazdasági tevékenységének céljára a társaság részére vagyoni hozzájárulást teljesítenek, és a társaságnak...Tovább olvasomzálogjog
Zálogjoga alapján a zálogjogosult a követelésének biztosítására szolgáló vagyontárgyból (zálogtárgy) más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést kereshet, ha a biztosított követelés kötelezettje nem teljesít. A zálogjog azonban szerződési biztosítékként is szolgálhat....Tovább olvasomjogi tények
A jogi tény azon tények, körülmények összessége, melyek polgári jogi jogviszonyt keletkeztetnek, módosítanak vagy szüntetnek meg. Ezen tényeket négy nagyobb csoportba sorolhatjuk: 1) az emberi magatartások, melyek lehetnek jogszerű magatartások...Tovább olvasomlakásbérleti szerződés
A bérleti szerződés speciális fajtája, melynek tárgya lakás céljára szolgáló ingatlan. A lakás fogalmát a törvény szándékosan nem határozza meg, azt tágan kell értelmezni, így nem csak azon ingatlanokra terjed...Tovább olvasomPPP-szerződés
A PPP-szerződés a köz- és a magánszféra együttműködésének szerződése, az elnevezés gyűjtőfogalomként használatos, nincs jogszabályi definíciója, valamint Magyarországon átfogó PPP szabályozás ezidáig nem született. A szerződés alapján a magánszféra alanya...Tovább olvasomsurrogatum
A károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni, azaz a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mintha a káresemény meg sem történt volna. A teljes kártérítésbe beletartozik mind a tényleges kár,...Tovább olvasomjoggal való visszaélés
Az alanyi jogok nem gyakorolhatóak önkényesen, a joggal történő élés nem fordulhat át visszaélésbe. Minden alanyi jogot csak céljának megfelelően, rendeltetésével összhangban szabad gyakorolni és csak ekkor számíthat törvényi védelemre...Tovább olvasomteljességi záradék
A felek írásbeli szerződése olyan rendelkezést tartalmazhat, mely szerint az írásba foglalt szerződés a felek közötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza. Ennek következménye, hogy a korábban létrejött, de e szerződésben nem...Tovább olvasomlétesítő okirat
A létesítő okirat az alapítók jogi személy létrehozására irányuló szándékának írásbeli kifejezése. A létesítő okiratban a jogi személy létesítésére irányuló akarat kifejezésén túl meg kell határozni a jogi személy nevét,...Tovább olvasombankhitelszerződés
Hitelszerződés alapján a hitelező hitelkeret rendelkezésre tartására, és a rendelkezésre tartott összeg erejéig kölcsönszerződés, kezességi szerződés, garanciaszerződés vagy egyéb hitelművelet végzésére vonatkozó más szerződés megkötésére, az adós díjfizetésére köteles. A...Tovább olvasomkönyvvizsgáló
A könyvvizsgáló (kv.) a gazdasági társaság külső ellenőrző szerve, a társasággal szerződő, de attól független, önálló személy. A kv.-t a legfőbb szerv választja, feladata, hogy a könyvvizsgálatot szabályszerűen elvégezze, és...Tovább olvasomvélelmezett képviselet
Üzlethelyiségben vagy az ügyfélforgalom számára nyitva álló egyéb helyiségben képviselőnek kell tekinteni azt a személyt, akiről okkal feltételezhető, hogy az ott szokásos jognyilatkozatok megtételére jogosult. A képviselő jogkörének korlátozása harmadik...Tovább olvasomszármaztatott alapítás
A származtatott alapítás vagy átalakulás esetén a új jogi személy egy korábban már létezett jogi személy jogutódjaként jön létre. Átalakulás esetén az átalakuló jogi személy megszűnik, jogai és kötelezettségei az...Tovább olvasompossessorius birtokvédelem
A posessorius birtokvédelem az igazgatási úton megvalósuló birtokvédelem, mely a tényleges birtoklási helyzeten alapszik. Az igazgatási út igénybevételének módja, hogy a birtokos a birtoksértés felismerésétől számított egy éven belül a...Tovább olvasompro viribus felelősség
A Ptk. szerint az örökös a hitelezők felé a hagyatéki tartozások kielégítéséért elsődlegesen a hagyaték tárgyaival és – az azokon az öröklés megnyílta után keletkezett – hasznaival felel (cum viribus...Tovább olvasomtörzsbetét
A törzsbetét a korlátolt felelősségű társaság tagjának a társaság vagyonához történő vagyoni hozzájárulása. Az egyes tagok törzsbetétei eltérő mértékűek lehetnek, azonban egyik tag törzsbetétének mértéke sem lehet kevesebb százezer forintnál....Tovább olvasomálképviselet
Ha törvény eltérően nem rendelkezik, más személy útján is lehet jognyilatkozatot tenni. A képviselő által megtett jognyilatkozat közvetlenül a képviseltet jogosítja és kötelezi. Ha a más személy nevében eljáró személy...Tovább olvasomtámogatott döntéshozatal
A támogatott döntéshozatal jogintézménye arra szolgál, hogy azon személyek esetében, akiknek a belátási képessége kisebb mértékben csökkent, cselekvőképességük korlátozása elkerülhető legyen, viszont döntéseik meghozatalához valamiféle segítséghez jussanak. E tevékenység ellátása...Tovább olvasom
