humán szolgáltató és módszertani központ
A multinacionális cégek fokozatos térnyerésével és a globalizáció következtében, a költség-hatékony, versenyképes működés jegyében, az integrált emberierőforrás-gazdálkodás megvalósításának szándékával felállított központokat nevezik szolgáltató központoknak (Shared Services Center/SSC). A szolgáltató központok elsősorban az emberierőforrás-gazdálkodás adminisztratív terheit kívánják egységes módszertan és eljárásrend alapján, az informatika kínálta lehetőséget kiaknázva, gyors és pontos működést biztosítva, központosítottan megoldani. A szolgáltató és módszertani központok tevékenysége kiegészül az emberierőforrás-gazdálkodás minőségét, hatékonyságát, fenntarthatóságát növelő módszertani és szakmai támogatással. Az elmúlt évtizedek kedvező és kedvezőtlen tapasztalatait felhasználva fokozatosan formálódnak, fejlődnek, felhasználó baráttá válnak ezek a központok, és a közszolgálati szektorban is egyre nagyobb számban jelennek meg.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
oktatás
Az oktatás a tanulásra, a tartós tudásra, az ismeretek megszerzésére, megértésére, alkalmazására irányuló, a tananyag ismertetését, közvetítését, magyarázatát, rendszerezését, rögzítését, ismétlését, ellenőrzését, értékelését eredményező rendszeres irányítás, folyamatszerű pedagógiai tevékenység. Az...Tovább olvasomkompetencia-modellek
Az ismert kompetencia-modellek – eltérő tartalommal, illetve módon – a szervezetet, a munkakört (a betöltött pozíciót) és a munkavállalót összekötő olyan sajátos keretrendszerek, amelyek elősegítik, hogy az egyes munkakörökhöz köthető...Tovább olvasomszemélyügyi tevékenységek és szolgáltatások humán folyamata
A szervezet stratégiai, valamint operatív céljainak elérését szolgáló olyan egységes bér-és ösztönzéspolitika kialakítása, hatékony működtetése, amely elősegíti a feladattellátáshoz nélkülözhetetlen felkészült személyi állomány megszerzését, megtartását és folyamatos motiválását. Az ösztönzésmenedzsment...Tovább olvasomhumán monitoring
Az emberierőforrás-gazdálkodás minőségének, hatékonyságának, eredményességének, hozzáadott értékteremtésének, versenyképességének, proaktivitásának, innovatív jellegének, integráltsági fokának, stratégiai szemléletének, elfogadottsági szintjének megállapításához a humán monitoring módszer és eszközrendszere nyújt segítséget. A humán monitoring alkalmaz...Tovább olvasomközszolgálati életpályamenedzsment működtetésének keretfeltételei
A stratégiai alapú, integrált emberierőforrás-gazdálkodás közszolgálati rendszermodelljének egyik humán folyamatához, az emberierőforrás-áramláshoz és -fejlesztéshez tartozó részfolyamat a közszolgálati életpályamenedzsment működtetésének keretfeltételeit magába foglaló humán funkciók együttese. Ezeknek a keretfeltételeknek a...Tovább olvasommegváltozott munkaképességű munkaerő
A megváltozott képességű munkaerő, illetve munkatársak körébe a fogyatékos, valamint az egészségükben tartósan károsodott munkavállalói csoport tagjait sorolják. Jogi szempontból Magyarországon az számít megváltozott munkaképességű személynek, akik testi vagy szellemi...Tovább olvasomon-the-job jellegű fejlesztések
Ezen eszközök sorába a munkahelyen megvalósuló, a munkavégzéshez kötődő felkészítések és fejlesztések tartoznak. A tárgyalt megoldások – a munkakör betöltéséhez követelményként meghatározott oktatásban való részvételre alapozva – az éles helyzetekhez,...Tovább olvasomstresszinterjú
A stresszinterjú az állásinterjúk egy formája, olyan kiválasztási technika, amikor az interjút készítő szakember(ek) a meghirdetett pozícióra jelentkezőt tudatosan, előre kidolgozott szisztéma szerint hozza kellemetlen, feszültséggel teli helyzetbe, annak érdekében,...Tovább olvasomközszolgálati emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatai
A közszolgálat emberierőforrás-gazdálkodását humán folyamatokba rendezve célszerű megoldani. A humán folyamatok a rendszermodell állandóságát biztosítják. Ezek az alábbiak: stratégiai tervezés és rendszerfejlesztés, munkavégzési rendszer, emberierőforrás-áramlás és-fejlesztés (közszolgálati életpálya-menedzsment működtetésének keretfeltételei,...Tovább olvasomstratégiai tervezés és rendszerfejlesztés humán folyamata
Ez a humán folyamat közvetlen, vagy közvetett kapcsolatban áll, illetve hatást gyakorol az egyéb humán folyamatokra és humán funkciókra. Kiemelt szerepe van abban, hogy megfelelő körülményeket alakítson ki a szervezeti...Tovább olvasomteljesítmény szankcionálása
A teljesítmény szankcionálása valamennyi munkahelyeken, így a közszolgálatban is a teljesítményértékelési rendszerek működtetésének egyik meghatározó jelentőséggel bíró alkotóeleme. A közszolgálaton belül a minősítéssel kiegészülő teljesítményértékelés körfolyamata alatt, amely általában egy...Tovább olvasomösztönzésmenedzsment humán folyamata
A szervezet stratégiai, valamint operatív céljainak elérését szolgáló olyan egységes bér-és ösztönzéspolitika kialakítása, hatékony működtetése, amely elősegíti a feladattellátáshoz nélkülözhetetlen felkészült személyi állomány megszerzését, megtartását és folyamatos motiválását. Az ösztönzésmenedzsment...Tovább olvasomkarrieralapú munkavégzési rendszer
A karrieralapú munkavégzési rendszer a közszolgálatok jelentős hányada által alkalmazott olyan zártrendszerűnek nevezett, alapvetően a munkavállaló személyéhez – az iskolai végzettséghez, a letöltött szolgálati időhöz és a teljesítendő feladathoz –...Tovább olvasomátképzés
A felnőttképzés sajátos feladata, illetve annak részága, amely egyrészt a részleges vagy a tartós munkanélküliség felszámolásának egyik lehetséges útját kínálja, másrészt azoknak az elméleti és gyakorlati ismereteknek a megszerzését is...Tovább olvasomérzelmi intelligencia és kompetencia (új tétel)
Az érzelmi intelligencia azt fejezi ki, hogy az emberek képesek-e önmaguk és mások érzéseit felismerni, azokat a helyén kezelni, tudják-e önmagukat motiválni, és érzelmeikkel önmagukban, valamint emberi kapcsolataikban megfelelően bánni....Tovább olvasomfluktuáció
A szó eredeti jelentésének (ingadozás, hullámzás) megfelelően egy munkahelyről önként vagy kényszer hatására távozott munkatársak pótlására felvetteknek a személyi állomány összlétszámához viszonyított, egy éves időintervallumra vetített százalékos arányát fluktuációnak nevezzük....Tovább olvasomegyéni továbbképzési terv
Egyéni továbbképzési tervnek nevezik a közszolgálati tisztviselők tanulmányi kötelezettségeinek és egyéni fejlesztési igényeinek teljesítését biztosító – egy éves időszakra szóló – képzési tervet. Az éves teljesítményértékelés eredményét figyelembe véve, a...Tovább olvasommunkaköralapú munkavégzési rendszer
A jelenleg ismert négyféle alapvető munkavégzési rendszermegoldás közül a munkaköralapú munkavégzési rendszer meghatározó szerepet foglal el, hisz egyaránt megtalálható a közszolgálatban és a versenyszektorban is. A munkaköralapú rendszermegoldásnál a munkakört...Tovább olvasomkiválasztás
A kiválasztás olyan döntés-előkészítési folyamat, amely során a szakemberek felmérik, hogy a meghatározott munkakörre, állásra jelentkezők közül az egyes jelöltek milyen valószínűséggel, milyen szinten lesznek képesek az elvárt teljesítményeknek és...Tovább olvasomszemélyzeti menedzsment
A személyzeti menedzsment az emberierőforrás-gazdálkodás második fejlődési szakaszának tekinthető, amely jellemzően a második világháború után kezdődött és az 1980-as évek közepéig tartott. Ebben az egyre specifikusabbá és komplexebbé váló szakaszban...Tovább olvasom
