nyomást kifejtő csoport
A nyomásgyakorló csoport vagy más kifejezéssel lobbicsoport, olyan szervezet, amely a hatalomgyakorlás viszonylag kis szeletét igyekszik befolyásolni, és amely nem alkotja valamely elismert politikai párt frakcióját. A nyomásgyakorló csoportok olyan politikai szervezetek, amelyek más politikai szervezetekre és intézményekre igyekeznek nyomást gyakorolni. A lobbicsoportok célja nem az, hogy (a politikai pártokhoz hasonlóan) egy ország közvetlen kormányzását vállalják, hanem, hogy érdekeiknek megfelelően befolyásolják a politikai szerveződéseket.
Tudományterület:
Forrás:
Andorka, Rudolf - Bevezetés a Szociológiába, Budapest, Osiris, 2006, 504. o.
Szerző:
Relációk
attitűd
Az a tanult képesség, hogy az egyén bizonyos tárgyakra, személyekre, helyzetekre meghatározott módon reagáljon. Az attitűdök hátterében értékek állnak. A két fogalom között az a különbség, hogy míg az érték...Tovább olvasomzéró tolerancia politikája
A bűnmegelőzésben és a bűnözés megfékezésében alkalmazott szemlélet, amely hangsúlyozza, hogy a súlyosabb bűncselekmények száma főként a folyamatos rendfenntartás eszközével csökkenthető. A betört ablak elméletét megalapozó elveket tükrözi annyiban, hogy...Tovább olvasomkutatási módszerek
Empirikus, vagyis tapasztalati úton a (tény)anyag összegyűjtésére alkalmazott különböző vizsgálati módszerek. A társadalomtudományokban számos különféle kutatási módszer létezik, de valószínűleg a leggyakrabban használt a terepmunka (ezen belül az mélyinterjú és...Tovább olvasomabszolút szegénység
A szegénység egy típusa, mellyel napjainkban inkább a harmadik világ országaiban találkozhatunk. A szegénység vizsgálatakor megkülönböztethető az abszolút és relatív szegénység. Az abszolút szegénység egészséges emberi létezéshez minimálisan szükséges javak...Tovább olvasomközéposztály
Sok különböző, jellemzően fehérgalléros foglalkozásban dolgozó ember széles tábora, a szolgáltatási szektor alkalmazottaitól kezdve a tanárokig és diplomás egészségügyiekig vagy más értelmiségiekig. Ma a legtöbb ipari országban a középosztály a...Tovább olvasomhatalom
Egyéneknek vagy egy csoport tagjainak az a képessége, hogy bizonyos célokat elérjenek vagy érdekeiket érvényesítsék. Az a viszony, amelyben a hatalmat birtokló személynek módja van arra, hogy a hatalminak alávetett...Tovább olvasomlatens funkció
A funkcionalista személélet szerint valamely társadalmi jelenségnek ki nem mondott, rejtett funkciója, amelyet a társadalomtudományi kutatás tud feltárni. Egy társadalmi cselekvés funkcionális következménye, amely a cselekvés teréül szolgáló társadalmi rendszer...Tovább olvasomfenntartható fejlődés
A kifejezést először 1987-ben, az ENSZ megbízásából készült, Brundtland-jelentés néven ismertté vált Közös jövőnk című dokumentumban használták. A jelentés szerzői rámutattak, hogy nem tartható fenn a Föld erőforrásainak olyan ütemben...Tovább olvasomnemi egyenlőtlenség
A csoportokban, közösségekben és társadalmakban nők és férfiak között fennálló státus-, hatalom- és presztízsbeli különbségek. Bár a férfiak és a nők szerepe társadalmanként változik, nem ismerünk olyan társadalmat, ahol a...Tovább olvasomkasztrendszer
Rétegződési forma, amelyben az egyén társadalmi helyét a születés egyszer s mindenkorra kijelöli. A kasztrendszerben a különböző társadalmi szintek el vannak zárva egymástól, így mindenkinek a születése szerinti kasztban kell...Tovább olvasoméletmód
A mindennapi tevékenységek rendszere, vagyis hogy a társadalom tagjai mindennapi életük során milyen tevékenységeket végeznek. E tevékenységekre átlagosan mennyi időt fordítanak, hol végzik ezeket a tevékenységeket (otthon, munkahelyen stb.), kik...Tovább olvasomkölcsönös gazdasági függőség
A kifejezés arra a tényre utal, hogy a munkamegosztás során az egyének a megélhetéshezszükséges javak tekintetében nagyobbrészt másokra vannak utalva. A hagyományos közösségekben a népesség legnagyobb (mezőgazdasági munkát végző) része...Tovább olvasomtársadalmi szerkezet
A társadalmi szerkezeten a társadalmon belüli különböző pozíciók közötti viszonyokat értjük. A társadalmi pozíciókat egyes emberek, illetve csoportok foglalják el, tehát a szerkezet konkrétabban a különböző pozíciókat betöltő egyének és...Tovább olvasomszervezet
A társadalom tagjainak olyan nagyobb, személytelen kapcsolatokra épülő nagyobb csoportja, amelyet konkrét cél megvalósítására hoztak létre, és amelynek tevékenységét pontosan szabályozzák, és amelyen belül meghatározott uralmi viszonyok érvényesülnek. A modern...Tovább olvasomendogám házasság
Endogámiának nevezik a csoporton (törzsön, klánon, falun) belüli házasságkötést, exogámiának a csoporton kívülivel kötött házasságot. Az endogámiára és exogámiára vonatkozóan kevésbé szigorú szabályok érvényesültek az emberi társadalmakban, de némelykor határozottan...Tovább olvasomfeketegazdaság
A társadalom jólétét nem növelő, kifejezetten bűnöző jellegű haszonszerző tevékenységek. Szembeállítható a szürkegazdasággal, mely azokat a gazdasági tevékenységeket jelöli, amelyek nem kifejezetten tiltottak, de a személyi jövedelemadó alól való kibújás...Tovább olvasomkulturális újratermelés
A kulturális értékek és normák átadása nemzedékről nemzedékre. A kulturális újratermelés azokra a mechanizmusokra utal, amelyek segítségével a kulturális tapasztalatrendszer folyamatosságát az idők során fenntartják. Bár a modern társadalmakban a...Tovább olvasomelsődleges szocializáció
Az a folyamat, amelynek során a gyerekek megtanulják annak a társadalomnak a kulturális normáit, amelybe beleszülettek. Az elsődleges szocializáció csecsemő- és kisgyermekkorban zajlik, ez a kulturális tanulás legintenzívebb időszaka. A...Tovább olvasomsztereotípia
Egy embercsoport megrögzött, nehezen változtatható jellemzése, mely torzításokon, túlzásokon és leegyszerűsítéseken alapul, és szinte mindig negatív elképzelések, előítéletek együttese valamely csoport tagjaival szemben. Az előítélet, a sztereotípia és a diszkrimináció...Tovább olvasomjóléti állam
Azoknak a jóléti programoknak a komplex rendszere, amelyeken keresztül az állam a polgárainak jólétéről gondoskodik. A jóléti államok a második világháború után fejlődtek ki Nyugat-Európában. Esping-Andersen az államok jóléti szerepvállalásának...Tovább olvasom