rendszerfejlesztés
A rendszerfejlesztés egy folyamat, amely egy adott probléma felmerülésétől, annak feltárásán, elemzésén, modelljének kialakításán keresztül, egy – a felhasználói igényeket kielégítő, adott feladat végrehajtást támogató – információs rendszert hoz létre. A rendszerfejlesztési folyamat főbb fázisai a vízesés modell szerint: követelmények elemzése és meghatározása (specifikáció), rendszer- és szoftvertervezés, megvalósítás és egységteszt, teljes rendszertesztelés, üzemeltetés, működtetés és karbantartás. A fázisok további elemekre bonthatók. A rendszerfejlesztési folyamatot dokumentálni kell (pl. követelményelemzés dokumentumai, megvalósíthatósági tanulmány, rendszerspecifikáció, logikai és fizikai rendszerterv, szerződések, ütemterv, fejlesztés, tesztelés, átadaás dokumentumai, felhasználói dokumentáció, átadás-átvételi jegyzőkönyv, üzemeltetési dokumentáció).
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közérdekű adat
Közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat...Tovább olvasomhitelesítés
Hitelesítés olyan elektronikus folyamat, amely lehetővé teszi a természetes vagy jogi személy elektronikus azonosításának vagy az elektronikus adatok eredetének és sértetlenségének az igazolását. Hitelesítés vonatkozhat személyre, dokumentumra. Személy hitelesítése bizonyosság...Tovább olvasome-kormányzat
Az e-kormányzat (e-government) fogalmának többféle értelmezése ismert. A fogalmakban közös az infokommunikációs technológiák és szolgáltatások felhasználásának, támogató szerepének a fel- és elismerése. Az Uniós e-kormányzati cselekvési terv (2016–2020) szerint az...Tovább olvasomfokozott biztonságú elektronikus aláírás
A fokozott biztonságú elektronikus aláírás kizárólag az aláíróhoz köthető, alkalmas az aláíró azonosítására, olyan, elektronikus aláírás létrehozásához használt adatok felhasználásával hozzák létre, amelyeket az aláíró nagy megbízhatósággal kizárólag saját maga...Tovább olvasomidőbélyegző
Időbélyeg egy elektronikus dokumentumhoz hozzárendelt vagy azzal logikailag összekapcsolt adat, amely segítségével igazolható, hogy a dokumentum változatlan az időbélyeg elhelyezésének időpontjában létező állapothoz képest. Egy időbélyeg jellemzően az aláírói dokumentum...Tovább olvasomelektronikus közszolgáltatás
Elektronikus közszolgáltatás fogalmát 2009-ben vezette be az Ekszt. Az elektronikus közszolgáltatás fogalma kiterjed a törvény által elektronikus szolgáltatás nyújtására kötelezettek, valamint az egyéb elektronikus szolgáltatást nyújtó szervezetek törvényben szabályozott hatósági...Tovább olvasomszámítógépes bűnözés
Számítógépes bűncselekmények: elektronikus kommunikációs hálózatok és információs rendszerek használatával vagy ilyen hálózatokkal és rendszerekkel szemben elkövetett bűncselekmények. Főbb formái: hagyományos formájú bűncselekmények, amelyek elkövetése során azonban az internetet használják (például...Tovább olvasominformációrendszer
Az információs rendszer (IR) az adatok, információk kezelésére használt eszközök (környezeti infrastruktúra, hardver, hálózat és adathordozók), eljárások (szabályozás, szoftver és kapcsolódó folyamatok), valamint az ezeket kezelő személyek együttese. (az eÜgyintézési...Tovább olvasomhivatali kapu
A hivatali kapu (HKP) a Központi Rendszer (KR) része. A HKP-n keresztül az igénybevevő szervezetek hitelesen tudnak fogadni elektronikus üzeneteket, illetve a hivatalok elektronikus üzenetei a hitelesen azonosított ügyfelekhez eljuttathatók....Tovább olvasomkormányzati portál
A központi kormányzati portál (legfelső szintű közigazgatási portál ) alapvető célja, hogy az állampolgárok és szervezetek számára lehetővé tegye a közigazgatással való kapcsolattartást az interneten keresztül. A magyarorszag.hu címen elérhető...Tovább olvasomiratérvényességi nyilvántartás
Az iratérvényességi nyilvántartás (IÉNY) szolgáltatás (KEÜSZ) az elektronikus ügyintézést biztosító szerv által készített elektronikus dokumentumok, illetve az elektronikus dokumentumokról készített papíralapú hiteles másolatok tartalmának és hitelességének ellenőrzését biztosító nyilvántartás, amely...Tovább olvasominformációbiztonság
Az információbiztonság fogalmába beleértjük az információ minden – nem csak elektronikus – megjelenési formájának, az információs szolgáltatásoknak és az ezeket biztosító információs rendszereknek a védelmét. Az információbiztonság szempontjából fő cél...Tovább olvasomalkalmazás (informatika)
Az (informatikai) alkalmazás egy program, amelyet a felhasználó saját igényei, céljai érdekében használ és amit egy feladat vagy feladatkör végrehajtására terveztek. A felhasználói alkalmazások az emberi tevékenység megkönnyítésére szolgálnak. Lehetnek...Tovább olvasomSMS
Az SMS mobiltelefonnal (vagy tömeges SMS küldő alkalmazással) küldött, rövid terjedelmű (meghatározott karakterszámú) szöveges üzenetet kézbesítő szolgáltatás. Egy SMS hossza 160 karakter, de számos telefon hosszabb üzeneteket is képes küldeni...Tovább olvasomelektronikus tájékoztatás
Az elektronikus ügyintézést biztosító szerv az ügyek elektronikus intézéséhez szükséges vagy azt segítő, rendeletben meghatározott tartalmú tájékoztatást – önállóan vagy más elektronikus ügyintézést biztosító szervekkel együtt – közzéteszi olyan módon,...Tovább olvasomügyfél
Ügyfél az elektronikus ügyintézést biztosító szerv feladat- és hatáskörébe tartozó ügyben ügyfélként, félként vagy az eljárás alanyaként, az eljárás egyéb résztvevőjeként, a szolgáltatás igénybe vevőjeként vagy ezek képviselőjeként részt vevő...Tovább olvasomdokumentum
A dokumentum fogalmanak számos értelmezése létezik. Az értelmező szótár szerint: a dokumentum mindaz, ami valamely tény valóságának a bebizonyítására szolgálhat (okirat, okmány, bizonyító irat). Az elektronikus iratkezelési rendszerekre vonatkozó európai...Tovább olvasome-önkormányzat
Az elektronikus közigazgatás két területe az elektronikus kormányzat (szűkebb értelemben, a központi szint, e-government) és az e-önkormányzat (a területi és a helyi szint, local e-government). Az e-önkormányzat az e-közigazgatás adaptálása...Tovább olvasominformáció
Információ bizonyos tényekről, tárgyakról vagy jelenségekről hozzáférhető formában megadott megfigyelés, tapasztalat vagy ismeret, amely valakinek a tudását, ismeretkészletét, annak rendezettségét megváltoztatja, átalakítja, alapvetően befolyásolja, bizonytalanságát csökkenti vagy megszünteti. Az információ...Tovább olvasomrendelkezésre állás
Rendelkezésre állás: az elektronikus információs rendszerek az arra jogosult személyek számára történő elérhetőségének és az abban kezelt adatok felhasználhatóságának a biztosítása. A rendelkezésre állás tehát annak a biztosítása, hogy az...Tovább olvasom
