rendészeti igazgatás
A rendészeti igazgatás a közigazgatás része, az egyik legősibb szakigazgatási ágazat.
A rendészeti igazgatás alanya a rendészeti szervezet (ide tartoznak többek közt a Ksztv. szerinti rendvédelmi szervek), közhatalmi eszközökkel, közigazgatási hatósági jogkörrel rendelkezik, végrehajtó-rendelkező tevékenységet végez, személyi állománya a közszolgálat részének tekinthető.
Ugyanakkor számos szempontból egyedi sajátosságokkal rendelkezik a civil közigazgatáshoz képest. Így többek közt:
– Negatív kontrollt gyakorol, azaz akkor sikeres, ha minél több akadályt tud állítani a jogsértések elé, és minél korábban szakítja meg a veszélyeztető folyamatokat.
– Kettős természetű (közigazgatási és büntetőeljárási feladatokat is ellát).
– Rendelkezik a legitim fizikai erőszak monopóliumával (intézkedések, kényszerítő eszközök alkalmazásának lehetősége).
– „Külső” sajátosságaiban számos eltérést mutat (pl. egyenruha, rendfokozat, lőfegyverviselés).
– Személyi állományát szigorú hierarchia, az alapvető (emberi) jogok önként vállalt korlátozása, az élet kockáztatásának követelménye jellemzi.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közterület-felügyelő
A közterület-felügyelő a (fő)polgármesteri hivatal köztisztviselő alkalmazottja, aki jogosult és köteles a közterületen ellenőrizni a jogszabályban előírt kötelezettségek megtartását, jogszabálysértés esetén eljárást kezdeményezni vagy intézkedést megtenni. Felvilágosítást kérhet attól, akiről...Tovább olvasommagánnyomozás
Magánnyomozásnak tekinthető az állampolgárok jogszerű információszükségleteinek kielégítése végett, polgári jogi megbízás alapján, ellenszolgáltatás fejében végzett, nem hatósági adatgyűjtő tevékenység, amelyet csak az arra jogosult személy végezhet. A magánnyomozás az Szvmt....Tovább olvasomközbiztonság
Rendészeti szempontból a közbiztonság – legegyszerűbben fogalmazva – olyan jogi tárgy, mely a védendő értékek összességét foglalja magába. A rendészet (és különösen a rendőrség) elsődleges feladatai közé tartozik a közbiztonság...Tovább olvasomrendészeti igazgatás
A rendészeti igazgatás a közigazgatás része, az egyik legősibb szakigazgatási ágazat. A rendészeti igazgatás alanya a rendészeti szervezet (ide tartoznak többek közt a Ksztv. szerinti rendvédelmi szervek), közhatalmi eszközökkel, közigazgatási...Tovább olvasomterrorizmust elhárító szerv
A rendőrséget szervezeti értelemben három, horizontálisan (nem egymásnak alárendelten) elkülönült szerv alkotja, melyek közül az egyik a terrorizmust elhárító szerv. A szerv jelenlegi elnevezése: Terrorelhárítási Központ (rövidítése: TEK). A TEK...Tovább olvasompolgárőrség
A polgárőrség Magyarországon a rendszerváltás folyamatában kialakult, a civil önvédelmi szektor részeként az egyik legnagyobb létszámú és legsikeresebb szervezet. A polgárőr szervezetek megalakulásának alapját az egyesülési jog képezi: ezek tehát...Tovább olvasomtérfelügyeleti rendszer
A térfelügyeleti rendszer az elektronikai vagyonvédelmi rendszerek egyik típusa. A magánbiztonság területén az Szvmt. szerint a térfelügyeleti rendszer rögzítés nélküli, megfigyelési céllal üzemeltetett vagy – törvény felhatalmazása alapján – a...Tovább olvasombelső bűnmegelőzési szerv
A rendőrséget szervezeti értelemben három, horizontálisan (nem egymásnak alárendelten) elkülönült szerv alkotja, melyek közül az egyik a – teljes nevén – belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv. Jelenlegi elnevezése:...Tovább olvasomszemély- és vagyonőr
A magánbiztonság területén a személy- és vagyonőr az Szvmt. szerint nem más, mint a személy- és vagyonvédelmi tevékenységet végző személy. A személy- és vagyonőr jogosultságait a törvényben meghatározottak szerint vagy...Tovább olvasommenekült
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország menekültként ismeri el azt a külföldit, akinek az esetében az Alaptörvény XIV. cikk (3) bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak. A menekültet...Tovább olvasomidegenjog
A migrációval összefüggő jogi szabályozás egyik csoportja, melybe azoknak a jogi rendelkezéseknek az összessége tartozik, amelyek címzettjei olyan személyek, akik nem állampolgárai a jog kibocsátása és érvényessége helye szerinti államnak. ...Tovább olvasomrendőrségi feladat
Az Alaptörvény szerint a rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme. Az Rtv. szerint a rendőrség feladata az Alaptörvényben meghatározott feladatok...Tovább olvasomrendőrségi szolgálatok
A rendőrség szolgálati szabályzata szerint a rendőrség feladatainak ellátását szolgálati ágakra, szolgálatokra és szakszolgálatokra lebontva kell megszervezni. A szolgálatok a következők: – az állami futárszolgálat, – a bevetési szolgálat, –...Tovább olvasomönkormányzati természetvédelmi őr
Az önkormányzati természetvédelmi őr az önkormányzati természetvédelmi őrszolgálat – formaruhával ellátott, intézkedésre jogosult – tagja. Önkormányzati természetvédelmi őrszolgálatot a települési – a fővárosban a fővárosi – önkormányzat képviselő-testülete működtethet. Az...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási szerv
A Bvtv. szerint büntetés-végrehajtási szervek a következők: – a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, – a büntetés-végrehajtási intézetek és intézmények, továbbá – a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdasági társaságok és költségvetési szervek. ...Tovább olvasomOrszággyűlési Őrség
Az Országgyűlésről szóló törvény szerint az Országgyűlési Őrség központi költségvetési szervként működő fegyveres szerv. Az Őrség a Hszt. szervi hatálya alá tartozik, azonban a Ksztv. nem szabályozza (nem rendvédelmi, és...Tovább olvasomveszély
A veszély – rendészeti szempontból – olyan állapotot jelöl, amelyben a társadalom által értéknek elismert anyagi és szellemi javakat sérelem fenyegeti. A sérelem lehet a javak megsemmisülése, értékük csökkenése vagy...Tovább olvasomrendőrségi szolgálati ágak
A rendőrség szolgálati szabályzata szerint a rendőrség feladatainak ellátását szolgálati ágakra, szolgálatokra és szakszolgálatokra lebontva kell megszervezni. A szolgálati ágak a következők: – a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési szolgálati ág, ...Tovább olvasomtisztjelölt
A Hszt. szerint a tisztjelölt a rendvédelmi oktatási intézmény (rendészeti és nemzetbiztonsági felsőoktatást folytató felsőoktatási intézmény) hallgatója. A rendészeti alapképzésre, nappali tagozatra felvételt nyert személy az ösztöndíjszerződés megkötésével a rendvédelmi...Tovább olvasombilincshasználat
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőr bilincset alkalmazhat a személyi szabadságában korlátozni kívánt vagy korlátozott személy: – önkárosításának megakadályozására, – támadásának megakadályozására, – szökésének megakadályozására, – ellenszegülésének megtörésére. ...Tovább olvasom