javító-nevelő munka
A szabadságelvonással nem járó javító-nevelő munka olyan intézkedésként került bevezetésre, amely kizárólag az elkövető javítására és nevelésére irányul. Javító-nevelő munka kiszabása akkor volt célszerű, ha valószínűnek látszott, hogy a büntetés célját szabadságelvonás nélkül is el lehet érni. Javító-nevelő munka kiszabásának így nem lehetett helye súlyosabb bűncselekményt elkövetővel szemben, azaz akit a bíróság 5 évet meghaladó börtönbüntetéssel fenyegetett bűntettben mondott ki bűnösnek. Tartamát a bíróság egy hónaptól két évig terjedő időtartamban állapíthatta meg. A javító-nevelő munkára ítéltnek a számára kijelölt munkahelyen kellett a megszabott munkát végeznie. “Bár a javító-nevelő munka természeténél fogva nem büntetés, az arra kötelezett személyt mégis hátrányosabb helyzetbe kell hozni, mint azokat a munkatársait, akik nem követtek el bűntettet. Éppen ezért a javító-nevelő munka végzésére kötelezett személy csökkentett munkadíjban részesül.”
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
céh
A céhek a hasonló mesterséget űzők társulásai, amelyek a városi iparosok gazdasági, jogi, vallási, katonai és igazgatási szervezetei voltak. A céhek feladatkörüket céhlevélbe foglalták, működésüket és életviszonylataikat céhszabályokban (statútum) írták...Tovább olvasomHármaskönyv
A király Werbőczy Istvánt bízta meg a jogszabályok összegyűjtésével, aki a megyék és a különböző bíróságok anyagának átvizsgálása révén óriási anyagot gyűjtött össze. Feladata ugyan nem kodifikáció vagyis egy új...Tovább olvasomképviselőház
1848 óta az országgyűlés két kamaráját főrendiháznak és képviselőháznak nevezik. A képviselőház 415 képviselőből állt. A 1848. évi IV. tc. alapján mindkét tábla saját maga állapítja meg saját rendszabályait (a...Tovább olvasomdekrétum
Másként királyi törvények. Az Árpád-házi királyok idején a törvények a szokásjog mellett kisegítő jellegű jogforrások voltak. Ezt támasztotta alá az a jogelv, hogy a törvény csupán az azt kiadó király...Tovább olvasomHonvédelmi Bizottmány
A képviselőház 1848. szeptember 22-én megválasztotta az ún. Honvédelmi Bizottmányt. A kilencfős Bizottmány már 27-én felhatalmazást kapott az országgyűléstől a miniszterelnök távollétében kormányzati feladatok ellátásához, melyet másnap kibővítettek minden olyan...Tovább olvasomIdeiglenes Nemzetgyűlés
A szovjet megszálló hatóságok utasítására került sor először az úgynevezett Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőinek a megválasztására. 1944. december 21-től 1945 novemberéig az egykamarás, a szovjet csapatok által elfoglalt Kelet-Magyarországon 1944. december...Tovább olvasombizalmas jogszabály
A szocialista alkotmányjog leszögezte: „A jogforrások kihirdetését, közlését érvényességi kellékké teszi a logikai követelmény: csak annak engedelmeskedhetünk, amiről tudjuk, mit parancsol, tilt vagy enged meg”, vagyis érvényességi kellékként fogalmazta meg...Tovább olvasomfelségjog
A királyi felségjogok azok a jogok, amelyekben az állam legfőbb hatalma és méltósága, vagyis felségessége (összességében szuverenitása) nyilvánul meg. A királyságban a felségjogok gyakorlása a királyé. Magyarországon az országot nemcsak...Tovább olvasomárvaszék
A gyámügyi feladatok ellátásán a közigazgatási és bírói fórumok osztoztak mindaddig, amíg az 1877. évi XX. törvénycikk a gyámhatóságot végleg a közigazgatásra telepítette. A gyámügyi igazgatást első fokon a községek...Tovább olvasomablegatus
Ferdinánd országgyűlési meghívóleveleiben már nem az egész nemességet szólítja meg, csak azt kéri a vármegyétől, hogy követeket küldjön a nemesek személyes megjelenése helyett. Ez a követ (ablegatus) már nem egyszerűen...Tovább olvasomtálió
A szemet szemért vagy tálió elv a bosszúigényt kielégítő primitív igazságossági elv. A tálió mint büntetési elv azt a követelést fejezi ki, hogy az elkövető azonos hátrányt szenvedjen azzal, akit...Tovább olvasomkirályi vármegye
A királyi vármegye (comitatus, provincia, parochia) a patrimoniális királyság időszakában a középfokú területi igazgatás legfontosabb hazai szerve, az uralkodói hatalom lokalizálásának legfontosabb eszköze volt. Kialakulása Magyarország történetének arra a periódusára...Tovább olvasomesküdtszék
Az 1897. évi XXXIII. törvénycikk szólt a törvényszékek mellett szervezett esküdtszékek bíráskodására vonatkozó szabályozásról. Az esküdtszék nem állandó bíróság volt, hanem az ügyek számától függően, esetenként évente több alkalommal tartott...Tovább olvasomÁllami Egyházügyi Hivatal
Az intézményesített állami kontroll fontos szerve volt a szovjet típusú diktatúra időszakában az Állami Egyházügyi Hivatal, amelyet szovjet mintára, az 1951. évi I. törvénnyel hoztak létre. A megszűnt vallás- és...Tovább olvasomleánynegyed
Leánynegyed járt a csak fiágra maradó ősi vagyonból egyszer, az első átszálláskor. A quartaliciumban az adományszerző leányai, illetve azok lemenői örököltek. A negyedet az adományból egyszer kellett kiadni, a szerző...Tovább olvasomdomus correctoria
Az első magyarországi javítóház, a szempci Domus Correctoria 1771-ben nyitotta meg kapuit. A javítóház a német-osztrák államokban kialakult azon felfogást tükrözi, mely nem tesz különbséget a büntetőintézet és a dologház...Tovább olvasomkiváltságos kerület
A districtus privilegiati státusa annyiban hasonlított a szabad királyi városokéhoz, hogy a kiváltságos kerületek is ki voltak véve a megyei és a magánhatóság alól, közvetlenül az uralkodó, illetőleg annak központi...Tovább olvasomgyula
A gyula régi magyar méltóságnév volt az államalapítás előtti évszázadokban. Korabeli alakja talán dzsula volt, megfelel a mai török jula szónak. A gyula a jyla, jula fáklya szóból ered. Bíborbanszületett...Tovább olvasomneoabszolutizmus
A világosi fegyverletételtől a kiegyezésig tartó időszakot Magyarországon neoabszolutizmusnak nevezzük. 1849 októberében ugyanis megkezdődött Magyarország módszeres beolvasztása a Habsburg Birodalomba, amelyhez az elvi alapot és jogcímet a jogeljátszási elmélet (Verwirkungstheorie)...Tovább olvasommunkaállam
A hungarizmus célja az osztályharcot kiküszöbölő, a munkások és vezetők ellentéteit föloldó korporatív szerkezetű államberendezkedés, a munkaállam, mely a nemzetgazdálkodás érdekében integrálja a dolgozókat. 1944. november 8-án Szálasi Ferenc közzétette...Tovább olvasom
