településfejlesztési koncepció
A településfejlesztési koncepció a település környezeti, társadalmi, gazdasági adottságaira alapozó, a település egészére készített, a változások irányait és a fejlesztési célokat hosszútávra meghatározó dokumentum. A hosszútávra szóló koncepciót az önkormányzat a megállapításról szóló döntés mellékleteként fogadja el. A településfejlesztési koncepció célja, hogy egy hosszú távra irányt mutató célrendszert alakítson ki, ami alkalmas a település lakosságának és vezetésének a település fejlesztésével kapcsolatos döntések meghozatalánál irányt mutatni. Tulajdonképpen olyan vezetési eszköz, amellyel a települési önkormányzat irányítani tudja, hogy a fejlesztés során honnan hová akar eljutni. A településfejlesztési koncepció feladata meghatározni a település jövőképét, a közösség érdekeinek megfelelő megoldást adni a legfontosabb társadalmi, gazdasági, műszaki, intézményi és környezeti problémákra.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
településügy
A településügy (másképpen: települési ügyek) egy intuitív megfogalmazás szerint a településsel való törődést, foglalkozást jelenti, amelyek közé az operatív jellegű településüzemeltetési, valamint a stratégiai jellegű településfejlesztési és településrendezési (együtt: településtervezési)...Tovább olvasomvidékfejlesztés
A vidékfejlesztés a rurális térségek fejlesztésére irányuló tevékenységek csoportját jelenti. Maga a vidékfejlesztési tevékenység integrált vidékfejlesztés kell, hogy legyen. Ezen kis léptékű, sokszektoros fejlesztést értünk, az egyes célok megvalósítását kölcsönösen...Tovább olvasomköztemető
A köztemető a helyi közszolgáltatások szempontjából legnagyobb fontossággal bíró temetőtípus. Maga a temető a település igazgatási területén belüli, beépítésre szánt, építési használata szerinti zöldfelületi jellegű különleges területet jelenti, amely kegyeleti...Tovább olvasomtemetkezési szolgáltatás
A temetkezési szolgáltatások a kegyeleti közszolgáltatásokkal összehasonlítva jóval közelebb állnak a piaci szolgáltatásokhoz, hiszen ezeket a feladatokat általában magánvállalkozások látják el a kereskedelmi vállalkozásokra jellemző általános szabályok szerint. A temetkezési...Tovább olvasomkéményseprő-ipari tevékenység
A kéményseprő-ipari tevékenység legfontosabb célja hagyományosan a tűzvédelem, amelyhez azonban egyéb célok is társulnak. Utóbbiak közül a környezetvédelem szempontjából ki kell emelni a kéményseprő-ipari közszolgáltatás szerepét a környezetbarát és gazdaságos...Tovább olvasomvízitársulat
A vízitársulatok területi vízgazdálkodási közfeladatok ellátására létrehozott jogi személyiséggel rendelkező közhasznú gazdálkodó szervezetek, amelyek tevékenységüket működési területükön látják el. Szakmai feladataik között a vízrendezés (a káros többletvizek rendezett elvezetésének, visszatartásának...Tovább olvasomurbanisztika
Az urbanisztika a szó legáltalánosabb értelmezése szerint a városi, települési tér alakulásával, alakításával foglalkozó tudományos terület és szakmai tevékenység. Ennek alapján leginkább a városokkal/településekkel foglalkozik, de egy tágabb értelmezés szerint...Tovább olvasomtelepülési infrastruktúra
Az infrastruktúrának – a térbeli rendszerekre jellemző módon – világosan elkülöníthető területi szintjei vannak. A szakirodalomban szokás beszélni nemzetközi, országos, interregionális, regionális és szubregionális infrastruktúrákról. A szubregionális infrastruktúrák között között...Tovább olvasomparkolás
A járművekkel történő várakozás (a parkolás) a helyi közút, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, valamint terek, parkok és egyéb közterületek közlekedési célú használatához tartozik....Tovább olvasomtelepüléshálózat
Településhálózat alatt értjük egy földrajzi vagy közigazgatási területegység (ország, régió, stb.) valamennyi településének összefüggő rendszerét. A településhálózaton belül az egymástól funkció, nagyság, közigazgatási szerepkör, infrastrukturális fejlettség tekintetében eltérő települések között...Tovább olvasomönkormányzati bevételek
Az önkormányzatok költségvetése, bár az államháztartás részét képezi, mégis elkülönül az állami költségvetéstől. Az egyes önkormányzatok feladataik ellátásának feltételeit saját, illetve külső bevételekből teremti meg. A saját bevételek közé sorolhatók...Tovább olvasomköznevelés
A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő nemzedék érdekében a magyar társadalom hosszú távú fejlődésének feltételeit teremti meg, és amelynek általános kereteit és garanciáit az állam biztosítja. A köznevelés egészét a...Tovább olvasomvidéki terület
A köznyelvben a vidéki terület fogalma a főváros-vidék viszonyrendszer szerint használatos, ez alapján „vidék” akár Miskolc, vagy Győr is. Alapvetően azonban a vidék fogalma alatt mezőgazdasági területre asszociálunk. Az angol...Tovább olvasomkomparatív településfejlettség-vizsgálat
A többnyire a településfejlesztési koncepciót megalapozó komparatív településfejlettség-vizsgálat lényege, hogy a vizsgálandó település mellé hasonló adottságokkal rendelkező településeket választunk, nagyjából 5-20 települést ugyanabból a környezetből, amelyben a vizsgálandó település van....Tovább olvasomcélcsoport
A fogyasztók szükségleteinek és igényeinek feltárása a marketingtervezés kritikus területe. A vásárlók még akkor is eltérnek egymástól, ha ugyanazon terméket választják. Az egyedi igények kielégítésére számos területen kellő lehetőség nyílik,...Tovább olvasomegészségügyi szakellátás
Az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásnak a járóbeteg- és a fekvőbeteg-szakellátás képezi részét. Az egészségügyi szakellátás 2012-es átalakítása előtt a helyi önkormányzatnak kellett biztosítania a tulajdonában vagy használatában levő járóbeteg-szakellátást, illetőleg...Tovább olvasominfrastruktúra
Az infrastruktúra latin eredetű szó, nyersfordításban az „alapszerkezet”, „alapépítmény” szavakkal adhatjuk vissza jelentését. Paul N. Rosenstein-Rodan lengyel származású amerikai közgazdász definíciója szerint feltételek komplexuma, amely a magántőke és a lakosság...Tovább olvasomközművelődési intézmény
A 1997. évi CXL. törvény szerint tágabb értelemben közművelődési intézmény a művelődési otthon, ház, központ, szabadidő központ, közösségi ház, ifjúsági, illetve gyermekház, faluház, az oktatási és közművelődési, illetőleg egyéb feladatokat...Tovább olvasomklasszikus urbanizáció
Az urbanizációs folyamat első szakasza. Elsőként Nyugat-Európában kezdődött a 18. században, ahonnan az ipari forradalom vívmányaival együtt terjedt tovább a periférikus területek felé. A kelet-közép-európai térségben nagyjából 100 éves késéssel...Tovább olvasomvíziközmű
Víziközműnek nevezzük azt a közcélú vízilétesítményt, amely (a) település vagy települések közműves ivóvízellátását, ezen belül az ivóvíztermelést, az ehhez kapcsolódó ivóvízbázis-védelmet, az ivóvízkezelést, -tárolást, -szállítást és -elosztást, felhasználási helyekre történő...Tovább olvasom