torzulás
A társadalomtudományi kutatás egyik akadálya. Általában valamilyen preferencia vagy részrehajlás, amelyik gátolja az elfogulatlan ítélet kialakítását. A statisztikai mintavétel vagy tesztelés során keletkező hiba, amelyet az okoz, hogy rendre bizonyos preferált eredményeket fogadnak el más eredményekkel szemben. Torzulás többféleképpen keletkezhet a kutatási folyamat során. Például ha egy kutatás interjúkkal akarja feltérképezni az érintettek nézeteit, akkor a kutató könnyen egy bizonyos irányba terelheti a beszélgetést (mondjuk olyan, a választ sugalló segítő kérdéseket tesz fel, amelyekben saját előítéletei fogalmazódnak meg). Az interjúalany is kitérhet egy olyan kérdés elől, amelyikre valamilyen okból nem akar válaszolni. Torzulás eredhet abból is, ha a felmérés önkéntes válaszadásra épül, és sokan megtagadják a választ. Végül megfigyelői torzítás esetében a kutató saját kulturális előfeltevései is befolyásolhatja fogják a kutatást.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
rasszizmus
Olyan gondolkodásmód, amely szerint az a faj, amelyhez az adott ember tartozik, vagy pontosabban amelyhez tartozónak vallja magát, magasabb rendű, mint a többi faj, például intelligensebb, erkölcsösebb stb. Bár igen...Tovább olvasomkortárscsoport
Hasonló életkorú és társadalmi státusú egyénekből álló baráti kör. A kortárskapcsolatok gyakran a gyermek- és serdülőkor után, egészen életünk végéig fontosak maradnak. A hasonló korú emberek informális csoportjai a munkahelyen...Tovább olvasomrokonság
Egyének között vérségi kötelék, házasság vagy örökbefogadás révén kialakuló kapcsolat. A házasság vagy a család meghatározása alapján feltételez rokoni kapcsolatokat, de a rokoni kapcsolatok köre jóval szélesebb ezeknél az intézményeknél....Tovább olvasomcivil társadalom
A társadalomnak azok az autonóm szervezetet – az egyesületek, körök, egyházak stb. -. amelyek nem függenek az államtól. Egyes szerzők beleértik az állampolgároknak azt a magatartását, hogy részt vesznek a...Tovább olvasomtudomány
A fizikai világ szisztematikus, rendszerszerű vizsgálata és tanulmányozása. A tudomány magában foglalja empirikus adatok szigorú rendszerezését, ezzel párhuzamosan elméleti megközelítések és teóriák megalkotását, amelyek a szóban forgó adatokat érthetőbbé teszik...Tovább olvasomkulturális tőke
Az egyén iskolai végzettsége, szakképzettsége, tudása, műveltsége. Azok az ismeretek, az a tág értelemben vett kultúra, amellyel az egyén rendelkezik. A kulturális töke fogalmát használó társadalomkutatók szerint a modern társadalmakban...Tovább olvasompoligámia
A házasság olyan formája, amelyben egy férfinak vagy nőnek egynél több házastársa van. Poligíniának nevezik azt az esetet, amikor egy férfinak több felesége van, poliandriának pedig azt, amikor egy nőnek...Tovább olvasommarginális osztály
Az társadalmi hierarchia legalján élő népesség elnevezése. A marginális osztály tagjainak az életszínvonala lényegesen alacsonyabb, mint a társadalom többségéé, halmozottan hátrányos helyzetű csoportot alkotnak. Sokan közülük régóta vannak munka nélkül...Tovább olvasomdemográfiai átmenet
Az a folyamat, amelynek során valamely népesség a magas születésszám és halálozás állapotából átmegy az alacsony születésszám és halálozás állapotába. A demográfiai átmenet előtt a preindusztriális társadalmakban mind a születések,...Tovább olvasomfélperiferiális országok
Wallerstein világrendszer elméletében a centrum és periféria között átmeneti helyzetet elfoglaló országok vagy régiók. Azok az országok, amelyek a munkaerő és a nyersanyagok forrásait szolgáltatják a mag- vagy centrumországok ipari...Tovább olvasomelsődleges szocializáció
Az a folyamat, amelynek során a gyerekek megtanulják annak a társadalomnak a kulturális normáit, amelybe beleszülettek. Az elsődleges szocializáció csecsemő- és kisgyermekkorban zajlik, ez a kulturális tanulás legintenzívebb időszaka. A...Tovább olvasomnemzetállamok
Az államnak a modern világra jellemző egyik típusa, amelyben egy kormányzat egy meghatározott területen belül szuverenitással bír, és a néptömegek állampolgárok, akik egy egységes nemzet tagjainak vallják magukat. A nemzetállam...Tovább olvasomnemzet
A nemzet azon személyek csoportja, akik az adott nemzet tagjainak tekintik magukat, akiknek közös a nemzeti identitásuk, illetve akiket a társadalmi környezet e nemzet tagjának tart. A nemzeti identitás ideáltípusa...Tovább olvasomideológia
Tág értelemben ideológiának nevezünk minden eszmerendszert, amely a társadalmat leírja, értelmezi. Szűk értelemben azokat az eszméket nevezzük ideológiának, melyek az uralkodó csoportok érdekeinek igazolására szolgálnak. Az ideológiák valamely társadalmi csoport,...Tovább olvasomreprezentatív minta
A társadalomtudományi kutatás során legtöbb esetben nincs lehetőség arra, hogy a vizsgált személyek teljes körét, a teljes sokaságot kérdőívvel megkérdezzük, mivel az rendkívül időigényes és drága lenne. E helyett a...Tovább olvasommeritokrácia
Olyan társadalmi berendezkedés, amelyben az egyén társadalmi pozíciója nem a származástól vagy tulajdonított kritériumoktól (örökölt vagyon, nem vagy társadalmi háttér) függ, hanem kizárólag „érdemektől”, vagyis a tehetségtől, szorgalomtól és teljesítménytől....Tovább olvasomtorzulás
A társadalomtudományi kutatás egyik akadálya. Általában valamilyen preferencia vagy részrehajlás, amelyik gátolja az elfogulatlan ítélet kialakítását. A statisztikai mintavétel vagy tesztelés során keletkező hiba, amelyet az okoz, hogy rendre bizonyos...Tovább olvasomvárosökológia
A városi élet tanulmányozásának egyik irányzata, amely a biológiai minták alapján a növények és organizmusok fizikai környezethez való alkalmazkodásának analógiájára épít. Az ökológiai elmélet képviselői szerint a városokon belüli különféle...Tovább olvasombűnbakképzés
Egy személy vagy csoport hibáztatása olyan kedvezőtlen események miatt, amelyekről az adott személy vagy csoport nem tehet. A bűnbakképzés a pszichológiai háttere a sztereotípiáknál felbukkanó eltolás mechanizmusa, mikor ellenségesség vagy...Tovább olvasomátmeneti rítus
Az egyik életszakaszból a másikba való átlépést szimbolikusan megerősítő és megünneplő szertartásokat átmeneti rítusnak nevezzük. A hagyományos, preindusztriális társadalmakban az ilyen rítusok igen elterjedtek voltak. A mai magyar társadalomban is...Tovább olvasom
