vándorlás
A vándorlás, idegen szóval a migráció a népesség városok, községek és államok közötti mozgásának dinamikáját jelenti. A vándorlás vagy lakóhely-változtatás a demográfiaia kutatási körébe tartozik. A vándorlás egyéni és társadalmi okai és következményei, valamint a tömeges vándorlásnak a kibocsátó és befogadó közösségre gyakorolt hatása azonban olyan jelenségek, amelyek a társadalom egészének és a helyi társadalmaknak a működését is érintik. A vándorlás definíciója a demográfiában szerint olyan lakóhelyváltozás, amely településhatár átlépésével jár, tehát az egy településen belüli lakóhelyváltozás nem számít vándorlásnak. A statisztika megkülönbözteti az állandó vándorlást, vagyis az állandó lakóhely megváltozását, továbbá az ideiglenes vándorlást, vagyis az új ideiglenes lakóhelyre való bejelentkezést és a korábbi ideiglenes lakóhely feladását. Az országhatárokat átlépő lakóhelyváltozást nevezzük nemzetközi vándorlásnak, vagy nemzetközi migrációnak.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
személyes tér
Fizikai távolság, amelyet egyének egymás között tartanak. Szorosabb kapcsolat esetén lehet bizalmas, formális érintkezésben pedig társasági távolságról, előadó és közönsége között nyilvános távolságról beszélhetünk. A személyes tér nagysága kultúránként különbözik....Tovább olvasomszimbólum
Olyan dolog, amely valami más helyett szerepel, vagy valami mást képvisel például a zászló amely a nemzetet jelképezi. Ám a szavak is, amelyekkel bizonyos tárgyakat jelölünk, tulajdonképpen szimbólumok, amelyek megjelenítik,...Tovább olvasomzéró tolerancia politikája
A bűnmegelőzésben és a bűnözés megfékezésében alkalmazott szemlélet, amely hangsúlyozza, hogy a súlyosabb bűncselekmények száma főként a folyamatos rendfenntartás eszközével csökkenthető. A betört ablak elméletét megalapozó elveket tükrözi annyiban, hogy...Tovább olvasominvázió
Inváziónak nevezik a társadalomtudományban, illetve az urbanisztikában azt a jelenséget, amikor a korábbi népességtől eltérő népesség társadalmi réteg vagy etnikai csoport tagjai kezdenek tömegesen beköltözni a településbe vagy városrészbe. Az...Tovább olvasomszubkultúra
Egy nagyobb társadalmon belül élő kisebb társadalmi csoport sajátos kultúrája, mely értékeiben, normáiban jelentősen eltér a többség kultúrájától. A társadalmakon belül többé-kevésbé különálló szubkultúrák élnek párhuzamosan. A legegyszerűbb szubkultúrák a...Tovább olvasomfunkcionalizmus
Olyan társadalomtudományi elméleti irányzat, amely szerint a társadalmi jelenségekre az általuk betöltött funkciók alapján lehet a legtermékenyebb magyarázatot adni – más szóval az alapján, hogy az adott események miként járulnak...Tovább olvasomalkoholizmus
Az alkoholizmus meghatározására egyarán használható az orvosi és szociológiai megközelítés. Az orvosi definíció szerint az az alkoholista, akinél a tartós nagy mennyiségű ívás következtében már kialakult a dependencia vagy függőség,...Tovább olvasomkulturális pluralizmus
Az a jelenség, amikor egy nagy társadalmon belül különböző kultúrájú, szubkultúrájú csoportok élnek együtt az egyenrangúság elve alapján. A kulturális pluralizmusban az etnikai kultúrák teljesen szabadon létezhetnek egymás mellett, miközben...Tovább olvasomnukleáris család
Szó szerint családmagot jelent, mely a XX. században a modern társadalmakban a jellemző családforma. Olyan háztartást alkotó családi csoport, amelyben maximum két generáció él együtt: az anya és apa (vagy...Tovább olvasomlatens funkció
A funkcionalista személélet szerint valamely társadalmi jelenségnek ki nem mondott, rejtett funkciója, amelyet a társadalomtudományi kutatás tud feltárni. Egy társadalmi cselekvés funkcionális következménye, amely a cselekvés teréül szolgáló társadalmi rendszer...Tovább olvasombinukleáris család
Olyan , a válást követő családszerkezet, amelyben a gyermek szülei szétköltöztek és két külön háztartásban élnek új partnereikkel, de mindkét szülő részt vesz a gyermek felnevelésében és a két érintett...Tovább olvasomattitűd
Az a tanult képesség, hogy az egyén bizonyos tárgyakra, személyekre, helyzetekre meghatározott módon reagáljon. Az attitűdök hátterében értékek állnak. A két fogalom között az a különbség, hogy míg az érték...Tovább olvasommunkanélküliségi arány
A regisztrált munkanélküliek száma osztva a gazdaságilag aktív népesség (foglalkoztatottak és munkanélküliek összege) számával. Regisztrált munkanélküli az, akinek nincs munkaviszonya, nem nyugdíjas, nem tanuló, továbbá munkát keres. A munkanélküliségi arány...Tovább olvasommanifeszt funkció
A funkcionalista személélet szerint valamely társadalmi jelenségnek nyíltan megfogalmazott, kimondott funkciója. A társadalmi cselekvés olyan funkciója, amelyet az adott cselekvés résztvevői ismernek és célul tűznek ki.B. Malinowski szerint ha valamilyen...Tovább olvasomtársadalmi szerep
Egy adott társadalmi pozíciót elfoglaló, státuszt betöltő egyéntől elvárt viselkedési minták, jogok és kötelezettségek együttese. Például az egyetemi oktató szerepének normái: színvonalas előadásokat tart, lelkiismeretesen vizsgáztat, tudományos kutatásokat végez, publikál....Tovább olvasomtöbb családmagból álló háztartás
Olyan háztartás, amelyben egynél több családmag él együtt, legtöbbször a szülők és házas gyermekük házastársával, ezen belül megkülönböztethetünk több sajátos típust. A törzscsalád-háztartást, ezen belül a szülők egyetlen házas gyermekükkel...Tovább olvasomemberi beruházás
Mindazok a ráfordítások, amelyek az egyén munkájának termelékenységét közvetlenül, a tárgyi termelőeszközöktől függetlenül növelik. Ide tartoznak elsősorban az oktatás és az egészségi állapotjavítására fordított ráfordítások. Az emberi beruházások elmélete –...Tovább olvasoméletciklus
Az egyéni életében az alébbi életciklusokatlehet megkülönböztetni, mint 1, a csecsemőkort (0-1 éves), 2. gyermekkort (1-12 éves). 3, serdülőkort (12-16 éves), 4. ifjúságot (16 éves kortól a kereső munkavállalásig és...Tovább olvasomrejtett tanterv
Az iskolában elsajátított olyan viselkedésmódok és attitűdök, amelyek nem szerepelnek a formális tantervben. Bár a rejntett tanterv ismeretanyaga nem képezi részét a hivatalos tantárgyi követelményeknek, azt az oktatási intézmények számonkérhetik...Tovább olvasomintézmény
Intézményen vagy társadalmi intézményen a társadalomtudományban általában nem egy konkrét vállalatot, szervezetet értünk, hanem egy adott társadalmi tevékenység elvégzésének módját, az ehhez kapcsolódó szabályokat, normákat és értékeket. Például intézmény a...Tovább olvasom
