Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP)
Az adott tárgyévre vonatkozó, a Hivatalos Statisztikai Szolgálat által végzett, adatszolgáltatási kötelezettséggel járó statisztikai adatgyűjtéseket – kivéve a külön törvényben elrendelteket – tartalmazó adatfelvételi programjegyzék. A program tervezetét a hivatalos statisztikai szolgálathoz tartozó szervek javaslatai alapján a KSH állítja össze. A KSH az összeállított OSAP tervezetét véleményezés céljából a Koordinációs Bizottság és az Országos Statisztikai Tanács elé terjeszti, amely elsősorban az adatgyűjtések szükségessége, szakszerűsége, az adatszolgáltatók megterhelése szempontjából és a párhuzamosság elkerülése érdekében véleményezi. A KSH elnöke a vélemény alapján a program tervezetét véglegesíti és minden tárgyévet megelőző év december 1-jéig jóváhagyja, majd a KSH honlapján nyilvánosságra hozza.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
mikrocenzus
Két népszámlálás között mintavételes eljárással a társadalmi folyamatokat nyomon követő, törvény által elrendelt, kötelező jellegű, egy konkrét időpontra vonatkozó népesség-összeírás. Célja, hogy a népesség nagyságáról, több demográfiai mutató szerinti összetételéről,...Tovább olvasomEUROSTAT
Az Európai Unió luxemburgi székhelyű statisztikai hivatala. Feladata, hogy a közösségről és a tagországokról hiteles beszámolókat adjon, biztosítsa, hogy európai szinten rendelkezésre álljanak a központi döntéshozó szervezetek és más főigazgatóságok...Tovább olvasomközérdekű adat
Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó, vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá...Tovább olvasomnépmozgalom (statisztika)
A népesség számának változását okozó jelenségek összessége. A természetes népmozgalom elemei: az élveszületés (natalitás), a termékenység (fertalitás), a halálozás (mortalitás) és a szaporodás (reprodukció). Szervezett adatforrása a polgári anyakönyvezés (népmozgalmi...Tovább olvasomstatisztikai osztályozások
Statisztikai osztályozási rendszer: a különböző tevékenységekre, foglalkozásokra, iskolai végzettségre stb. vonatkozó egységes, országosan alkalmazott csoportosítás. Egységes jegyzékeit a KSH az EU-s előírások figyelembevételével és az adott témában érdekelt szervekkel közösen...Tovább olvasomstatisztikai ismérv
A vizsgált sokaság egységeire vonatkozó jellemző, kritérium. Az a vizsgálódási szempont, tulajdonság, amely szerint a sokaság egységei csoportokba, osztályokba sorolhatók. Lehetséges kimenetelei az ismérvváltozatok. Fajtái: időbeli (változatai időpontok, időtartamok pl....Tovább olvasomHivatalos Statisztikai Szolgálat
A hivatalos statisztikai tevékenység ellátásának feladatával megbízott szervezetek összessége. Tagja az a szervezet lehet, amely közfeladatának részeként hoz nyilvánosságra hivatalos statisztikai adatokat, és amelynek szervezete és működése megfelel a Nemzeti...Tovább olvasomKSH-ELEKTRA rendszer
Adatszolgáltatói kliens program, a KSH elektronikus adatgyűjtési rendszere. A statisztikai célú elektronikus adatgyűjtés kiterjesztéséről szóló 288/2009. (XII. 15.) Kormányrendelet mellékletében kijelölt adatgyűjtések esetében az előírt adatszolgáltatást e rendszer használatával, Internetes...Tovább olvasomközépérték
Az információsűrítés fontos eszközei mennyiségi ismérv szerinti vizsgálat esetén. A sokaság egy ismérv szerinti jellegzetességeit egyetlen számban tömörítik, azaz olyan számok, melyek önmagukban alkalmasak egy sokaság adott mennyiségi ismérv szerinti...Tovább olvasomKözponti Statisztikai Hivatal (KSH)
A kormány közvetlen felügyelete alá tartozó, szakmailag önálló, országos hatáskörű, budapesti székhelyű kormányhivatal. Elnökét a miniszterelnök nevezi ki (7 évre, két ízben meghosszabbítható) és menti fel. Elnökhelyetteseit a KSH elnöke...Tovább olvasomszóródási mutatószámok
A vizsgált sokaságot jellemző mennyiségi ismérv értékeinek különbözőségét, változékonyságát kifejező mutatószámok. A szóródási mérőszámok megmutatják, hogy az átlag mennyire jellemzi jól a sokaságot, azaz az átlag mögött mennyire szóródó ismérvértékek...Tovább olvasomelőrejelzés
Valamely adatok alapján elvégzett előzetes számítás, tudományos adatok elemzésén alapuló jóslás, becslés, következtetés. Pl. orvosi, meteorológiai, gazdasági prognózis. A múltbeli tapasztalatok, a jelenlegi helyzet és a jövőbeli elvárásokra vonatkozó, több...Tovább olvasommutatószám
A társadalmi és a gazdasági élet helyzetét, jelenségeit és ezek összefüggését számszerűsítő mennyiségi adat. Lehet természetes mértékegységben kifejezett naturális mutató, továbbá vegyes jellegű, de lehet az előbbiekből képzett viszonyszám, indexszám....Tovább olvasomstandardizálás
Főátlagok (összetett intenzitási viszonyszámok) időbeli vagy térbeli összehasonlításakor használatos statisztikai módszer. A főátlagok (összetett viszonyszámok) időbeli változását vagy térbeli eltérését két tényező: a részátlagok (részviszonyszámok) abszolút nagyságának, valamint a súlyarányok...Tovább olvasomadatgyűjtés
Az adatok összegyűjtése és rögzítése akár gépi úton, akár emberi észlelő, leíró, rögzítő tevékenységgel. A statisztikai adatfelvétel: egy adott sokaság adott időszakra vagy időpontra vonatkozó ismérveinek összegyűjtése egy társadalmi, gazdasági...Tovább olvasomfogyasztói árindex
Az életszínvonal változásának méréséhez alkalmazott, a KSH által havi rendszerességgel számított és közzétett mutatószám. A különböző termékek, árucikkek, szolgáltatások árainak (árszínvonal) együttes, átlagos változását fejezi ki. Önálló jelentése: az infláció...Tovább olvasomhipotézisvizsgálat
Matematikai statisztikai kutatási-elemzési módszer, a mintából való statisztikai következtetés egyik fő formája (a becslés mellett). Célja a sokaságra vonatkozó valamely állítás helyességének ellenőrzése a mintából származó információ alapján, meghatározott feltételek...Tovább olvasomnépszámlálás
Rendszeresen (általában 10 évente) ismétlődő, kötelező jellegű, teljes körű, adott (eszmei) időpontra vonatkozó állapotfelvétel, demográfiai, gazdasági és szociális adatok gyűjtése, feldolgozása és közzététele. Célja a lakáskörülmények, az élet- és társadalmi...Tovább olvasomtermészetes szaporodás-fogyás
A népesedési folyamatok alakulásának egyik alapjellemzője. Számítása: az élveszületések és a halálozások számának különbsége (a migrációt figyelmen kívül hagyva). Mérőszáma a természetes szaporodási arányszám, ami az élveszületési arányszám és a...Tovább olvasomleíró statisztika
A statisztikai módszertan kétféle ága (leíró és matematikai statisztika) közül az egyik ág. Célja egy adott, meghatározott elemekből álló, valóságra vonatkozó adathalmaz kvantitatív (mennyiségi) összefoglalása, elemzése, kiértékelése (információtömörítés). Segítségével a...Tovább olvasom
