elektronikai vagyonvédelmi rendszer
Az elektronikai vagyonvédelmi rendszer a magánbiztonság területén alkalmazott, az Szvmt. szerint vagyonvédelmi célból a vállalkozási szerződésben megjelölt ingatlanon telepítendő vagy telepített elektronikus jelző és képi megfigyelőrendszer, ideértve a térfelügyeleti rendszert, az elektronikus beléptető rendszert, a betörésjelző rendszert, a távfelügyeleti rendszert, az adat- és informatikai védelemre irányuló biztonságtechnikai rendszert, továbbá az egyéb, jel és kép továbbítását vagy fény, illetve hang jelzését is lehetővé tevő elektronikus műszaki megoldást. Tervezésére, szerelésére csak a törvény szerinti végzettséggel rendelkező személy jogosult.
Tudományterület:
Forrás:
Szvmt. [74. §]
Szerző:
Relációk
befogadott
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország befogadottként védelemben részesíti azt a külföldit, aki nem felel meg a menekültként vagy oltalmazottként való elismerés feltételeinek, de fennáll annak...Tovább olvasomNemzeti Bűnmegelőzési Tanács
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a Kormány által a Ksztv. rendelkezései alapján létrehozott javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző testület. A Kormány a Tanácsot a magas szintű közbiztonság megteremtése és fenntartása,...Tovább olvasomrendőrség
A rendőrség a Ksztv. szerint államigazgatási, azon belül rendvédelmi szerv. Az Rtv. szerint a rendőrség állami, fegyveres rendvédelmi szerv. Szervezeti értelemben három, horizontálisan (nem egymásnak alárendelten) elkülönült szerv alkotja, ezek...Tovább olvasomjárványügyi intézkedés
Rendőri intézkedés. A törvény szerinti teljes elnevezése: “járványügyi intézkedések tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben”. Az Rtv. szerint a rendőrség a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben, a járványügyi intézkedések biztosítása céljából: – útvonalat,...Tovább olvasomelöljáró parancsnok
A Hszt. szerint az elöljáró parancsnok az állományilletékes parancsnok közvetlen szolgálati elöljárója. Ha az állományilletékes parancsnok a rendvédelmi szerv országos parancsnoka vagy országos főigazgatója, akkor az elöljáró parancsnok a miniszter....Tovább olvasomidegenrendészeti intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség nemzetközi szerződés alapján végrehajtja a személyek államhatáron történő átadását, átvételét, valamint más államok között átadásra kerülő személyeknek az átadás helyére kíséréssel történő átszállítását,...Tovább olvasomterrorizmust elhárító szerv
A rendőrséget szervezeti értelemben három, horizontálisan (nem egymásnak alárendelten) elkülönült szerv alkotja, melyek közül az egyik a terrorizmust elhárító szerv. A szerv jelenlegi elnevezése: Terrorelhárítási Központ (rövidítése: TEK). A TEK...Tovább olvasomszemély- és vagyonvédelmi tevékenység
A magánbiztonság területén az Szvmt. szerint személy- és vagyonvédelmi tevékenységnek minősül: – a természetes személyek életének és testi épségének védelme, – az ingatlan, illetve ingóság őrzése, – a szállítmány kísérése,...Tovább olvasomszolgálati kutya alkalmazása
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőr szájkosárral ellátott szolgálati kutyát – pórázon vagy anélkül – kényszerítő eszközként akkor alkalmazhat, ha a testi kényszer alkalmazásának feltételei fennállnak. A rendőr...Tovább olvasomSzemély-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara
A magánbiztonság területén a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara az Szvmt. hatálya alá tartozó tevékenység folytatására jogosult, a kamarai tagságot önként vállaló természetes személyek önkormányzattal rendelkező, közfeladatot és általános...Tovább olvasombilincshasználat
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőr bilincset alkalmazhat a személyi szabadságában korlátozni kívánt vagy korlátozott személy: – önkárosításának megakadályozására, – támadásának megakadályozására, – szökésének megakadályozására, – ellenszegülésének megtörésére. ...Tovább olvasomNemzeti Adó- és Vámhivatal
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (rövidítve: NAV) besorolása a Ksztv. és a NAV-ról szóló törvény alapján: államigazgatási szerv, azon belül központi hivatal, mely államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellát....Tovább olvasomNemzetbiztonsági Szakszolgálat
Rendvédelmi szerv, azon belül polgári nemzetbiztonsági szolgálat. Rövidítése: NBSZ. Az Nbtv. szerint egyebek közt: – a titkos információgyűjtés eszközeivel és módszereivel szolgáltatást végez a titkos információgyűjtésre feljogosított szervek titkos információgyűjtő...Tovább olvasomországos főigazgató
A Hszt. szerint országos főigazgató a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervének (azaz a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak), valamint a terrorizmust elhárító szervének (azaz a Terrorelhárítási Központnak) a főigazgatója....Tovább olvasomrendőri etikai kódex
A hivatásos állományú rendőrökkel szemben támasztott etikai-erkölcsi követelményeket meghatározó dokumentum. Teljes címe: “A rendőri hivatás etikai kódexe.” Deklarált célja, hogy erkölcsi iránymutatásul szolgáljon, mind a szolgálatban, mind a szolgálaton kívül...Tovább olvasomútzár
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőrség közút forgalmának korlátozását vagy közút lezárását rendelheti el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy, valamint a bűncselekmény elkövetőjének elfogására és a külön...Tovább olvasomTerrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ
Rendvédelmi szerv, azon belül polgári nemzetbiztonsági szolgálat. Rövidítése: TIBEK. Az Nbtv. szerint egyebek közt vizsgálja Magyarország biztonsági és bűnügyi helyzetét, amelynek keretében: – figyelemmel kíséri és a rendelkezésre álló valamennyi...Tovább olvasomfenyítés
A fenyítés a hivatásos szolgálati jogviszonyban álló személy ellen, fegyelemsértés esetén alkalmazható hátrányos jogkövetkezmény. A fenyítés célja a szolgálati rend és fegyelem védelme, valamint az eljárás alá vont személynek és...Tovább olvasombiztonsági intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr az önveszélyes állapot vagy a személyeket, illetőleg az anyagi javakat közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet megszüntetése, továbbá az államhatár védelme érdekében: – megteszi a veszélyhelyzet...Tovább olvasomifjú polgárőr
A Ptv. alapján ifjú polgárőr lehet a 14-18 év közötti személy, aki e tevékenység végzéséhez írásbeli, törvényes képviselői hozzájárulással bír, alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik és büntetlen előéletű. Az ifjú polgárőr...Tovább olvasom
