hadelmélet
Az emberi ismeretek specifikus területe, sajátos társadalomtudományi elmélet. Ebben tükröződik a katonai műveletek elméletének, a hadügy jelenségeinek, folyamatainak objektív dialektikája: a jelenségeket összefüggéseikben, kölcsönhatásaikban, fejlődésükben, ellentétjeik és ellentmondásaik keletkezésében, a mennyiségi változások minőségiekbe való átcsapásában vizsgálják a tagadás tagadása alapján. A fejlődést az ellentétek harca és egysége eredményezi. Mindez a hadelméletben: a hadügy szakadatlanul fejlődik, ezért a hadügy objektív folyamatait visszatükröző hadtudománynak is fejlődnie kell. Ellenkező esetben az elavult tételek, amelyek bizonyos feltételek között győzelemre vezették a haderőt, más feltételek között a vereség egyik okává válhatnak, vagyis saját ellentétükbe csaphatnak át. A hadelmélet tudományos ismeretek, törvények, elvek, tételek, javaslatok sokoldalú rendszere, amelyekben ezeket, a hadügyre jellemző sajátosságok, területek és törvényszerűségek szerint általánosítják.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
honvédelmi felkészítés
A honvédelmi felkészítés a honvédelemben résztvevő állami, közigazgatási, rendvédelmi, nemzetgazdasági, társadalmi szervek, a lakosság és a fegyveres erő (Magyar Honvédség) felkészítése a tervezett honvédelmi, országmozgósítási és háborús feladatainak végrehajtására. A...Tovább olvasomkülönleges jogrend
A különleges jogrend – a békeidőszaki jogrendtől eltérő – olyan biztonsági, védelmi rendszer, amely biztosítja a rendkívüli körülmények során felmerülő azon feladatok végrehajtását, továbbá az olyan veszélyek elhárítását, amelyekre a...Tovább olvasomhazafias és honvédelmi nevelés
A globalizáció miatt a hazaszeretet, a hazafiság, a honvédelem ismerete és oktatása fontos feladattá vált. Fontos, hogy a fiatalok megismerjék ezen fogalmak valódi tartalmát és megértsék személyes kötelezettségeiket, feladataikat annak...Tovább olvasombékefenntartó erők
A békefenntartó erők az ENSZ tagállamainak a Biztonsági Tanács rendelkezésére bocsátott katonai kontingensei. A békefenntartó erők felállításáról, összetételéről a Biztonsági Tanács – az állandó tagjainak egyhangú szavazata alapján – határoz....Tovább olvasomvédelmi igazgatás
A védelmi igazgatás a közigazgatás részét képező feladat- és szervezeti rendszer, amely az állam védelmi feladatainak megvalósítására létrehozott, valamint e feladatra kijelölt közigazgatási szervek által végzett végrehajtó, rendelkező tevékenység. Magában...Tovább olvasomcivil kontroll (polgári ellenőrzés)
A civil kontroll azt a politikai, illetve intézményi normarendszert jelenti, amelyet a demokratikus országokban a fegyveres erők polgári irányítására és ellenőrzésére építenek ki. A civil kontroll legfőbb felelős gyakorlója a...Tovább olvasomvédelmi igazgatás területi szintje
A védelmi igazgatás struktúrája a centrális irányítás elvei mentén követi az államigazgatás felépítését: területi és központi szintre tagozódik. E rendszerben a területi szint a védelmi igazgatás alapja. E szint szerve...Tovább olvasomhonvédelmi kötelezettség
Az állampolgárok, a törvény alapján létrehozott jogalanyok és minden az országban tartózkodó ember (szolgáltatásra kötelezettek) a nemzeti és szövetségi védelmi feladatok végrehajtása érdekében általános honvédelmi kötelezettségként személyes szolgálat, valamint gazdasági,...Tovább olvasomterrorizmus
A terrorizmusnak nincs általánosan elfogadott meghatározása. A terrorizmus mögött mindig valamilyen leszámolási, visszacsapási, megfélemlítési szándék húzódik meg, ehhez társul egy politikai, ideológiai, vagy vallási eszme, amely az erőszak legitimációjául szolgál....Tovább olvasombéketeremtés
Az egymással szembenálló ellenséges felek megegyezésre bírása, alapvetően olyan békés eszközökkel, amelyekről az ENSZ Alapokmányának VI. fejezete rendelkezik. A béketeremtés olyan diplomáciai (esetlegesen megelőző katonai) tevékenységsorozat, amelyet a konfliktus keletkezése...Tovább olvasomszerződéses állomány
A Magyar Honvédségben hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák teljesítenek szolgálatot. Szerződéses az a legénységi állományú, tiszthelyettesi, tiszti rendfokozatú katona, aki a katonai szolgálatot határozott időre szóló (határozott idejű) szerződésben...Tovább olvasomkiberbiztonság
Napjainkban fokozott veszélyt jelent, hogy az informatikai fejlődést egyes államok, vagy nem-állami – akár terrorista – csoportok arra használhatják fel annak érdekében, hogy megzavarják az információs és kommunikációs rendszereket, kormányzati...Tovább olvasomgazdasági háború
A gazdasági háború országoknak vagy országcsoportoknak olyan tevékenysége, amelynek célja gazdasági szankciók sorozatával rontani a potenciális ellenfél katonai, politikai és gazdasági helyzetét, fékezni hadigazdaságának növelését, és ezáltal gyengíteni hadipotenciálját, gazdasági,...Tovább olvasomönkéntes tartalékos rendszer
Az önkéntes tartalékos rendszer kiépítése hozzájárul a Magyar Honvédség katonai képességeinek növeléséhez és a hazafiság eszméjének erősítéséhez. Az önkéntes tartalékos rendszernek képesnek kell lennie a munkaerőpiacról szakképzett, elhivatottsággal rendelkező, motivált,...Tovább olvasombéketámogató műveletek
A béketámogató műveletek olyan összetett tevékenységek, amikor egy régióban vagy egy országban a béke, a biztonság, az emberi jogok tiszteletben tartásáért, vagy a függetlenség megőrzéséért – politikai szervezetek által hozott...Tovább olvasomközszolgálati átjárhatóság
A Kormányzati Személyzeti Stratégiának köszönhetően a kormányzati, honvédelmi és rendvédelmi hivatásrendek jogi szabályozásának összehangolt fejlesztése, az életpályák koordinált kialakítása lehetővé teszi az egyes életutak közötti átjárhatóságot, a megszerzett közös tudás...Tovább olvasomkritikus információs infrastruktúra
Azok a mindennapi élethez ma már nélkülözhetetlen rendszerek, amelyek kiesése vagy teljes működésképtelensége komoly anyagi és közvetve akár humán károkat is okozhat. Ilyen rendszerek például az energiaellátó rendszerek rendszerirányító számítógép-hálózatai,...Tovább olvasomháború
A háború Clausewitz-i meghatározása: erőszak alkalmazása, hogy ellenfelünket saját akaratunk teljesítésére kényszerítsük. A mindennapi szóhasználatban az államok fegyveres összeütközése, amikor a politikai célok elérése érdekében hadra kelnek a fegyveres erők...Tovább olvasomhadviselés
A hadviselés a szembenálló álló felek fegyveres erejének háborús katonai műveletei, továbbá háborús küszöb körüli válságreagáló katonai műveleti alkalmazása, a hadtudomány elméletének és gyakorlatának elvei szerint. A hadviselési mód a...Tovább olvasomHonvédelmi Tanács
Magyarország Alaptörvényében rögzített előírások szerint kihirdetett rendkívüli állapot (a hadiállapot kinyilvánítása vagy idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye [háborús veszély]) esetén az ország honvédelmének legfelsőbb irányító szerve a Honvédelmi Tanács,...Tovább olvasom