beépítésre szánt terület
Beépítésre szánt területnek nevezzük a település közigazgatási területének a beépített, illetve a további beépítés céljára szolgáló területrészét, amelyen belül az építési övezetekben az építési telkek megengedett beépítettsége legalább 10%. A beépítésre szánt terület fogalma szorosan érintkezik a belterület fogalmával, ami a település közigazgatási területének – jellemzően a település történetileg kialakult, összefüggő, beépített, vagy beépítésre szánt területeket tartalmazó – a helyi építési szabályzatban kijelölt részét jelenti. Vagyis a beépített és/vagy beépítésre szánt területeket jellemzően a belterületeken találjuk meg, ennek ellenére a két fogalom nem azonosítható. Gondoljunk arra, hogy a belterületeken találhatunk beépítésre nem szánt területeket (pl. zöldterületeket) is.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
településszerkezeti terv
A településrendezési eszközök részét képező településszerkezeti terv a településfejlesztési koncepcióban foglalt célok megvalósítását biztosító, a település szerkezetét, a területfelhasználást és a műszaki infrastruktúra-hálózatok elrendezését meghatározó hosszútávú terv. A hosszútávra szóló...Tovább olvasomközművelődési intézmény
A 1997. évi CXL. törvény szerint tágabb értelemben közművelődési intézmény a művelődési otthon, ház, központ, szabadidő központ, közösségi ház, ifjúsági, illetve gyermekház, faluház, az oktatási és közművelődési, illetőleg egyéb feladatokat...Tovább olvasomzöldfelület
A települési környezet a természeti tényezők és az emberi szféra produktumainak egységes rendszereként értelmezhető. Ez azt is jelenti, hogy a település felszínének egy része biológiailag aktív felületnek tekinthető. Ezeket a...Tovább olvasomvíziközmű
Víziközműnek nevezzük azt a közcélú vízilétesítményt, amely (a) település vagy települések közműves ivóvízellátását, ezen belül az ivóvíztermelést, az ehhez kapcsolódó ivóvízbázis-védelmet, az ivóvízkezelést, -tárolást, -szállítást és -elosztást, felhasználási helyekre történő...Tovább olvasomszociális ellátás
A szociális ellátások fogalomkörébe soroljuk a társadalom keretei között megszervezett összes olyan tevékenységet, melynek az a rendeltetése, hogy a társadalom tagjai (vagy azok bizonyos csoportjai) által megtermelt anyagi javak egy...Tovább olvasomaudit
Az „audit” szó a latin „auditio”-ból származtatható, amely eredeti jelentésében meghallgatást jelent. Vezetéselméleti/minőségirányítási megközelítésben mindez azt vonja maga után, hogy az auditálási folyamatnak – illetve eredményének, az auditnak – nem...Tovább olvasomhelyi önkormányzati feladatok
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény szerint a helyi önkormányzat a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében lát el helyi önkormányzati feladatokat. Magukat a feladatokat...Tovább olvasomurbanisztika
Az urbanisztika a szó legáltalánosabb értelmezése szerint a városi, települési tér alakulásával, alakításával foglalkozó tudományos terület és szakmai tevékenység. Ennek alapján leginkább a városokkal/településekkel foglalkozik, de egy tágabb értelmezés szerint...Tovább olvasomparkolás
A járművekkel történő várakozás (a parkolás) a helyi közút, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, valamint terek, parkok és egyéb közterületek közlekedési célú használatához tartozik....Tovább olvasomtelepüléshálózat
Településhálózat alatt értjük egy földrajzi vagy közigazgatási területegység (ország, régió, stb.) valamennyi településének összefüggő rendszerét. A településhálózaton belül az egymástól funkció, nagyság, közigazgatási szerepkör, infrastrukturális fejlettség tekintetében eltérő települések között...Tovább olvasomtelepülés
A település egy adott földrajzi környezetben, annak elemeivel intenzív kölcsönhatásban élő gazdasági, társadalmi, infrastrukturális és természeti szférák kölcsönhatáson alapuló, együttműködő rendszere. Ha feltételezzük az egyes szférák harmonikus fejlettségét, akkor ideális...Tovább olvasomhelyi közszolgáltatások
Közszolgáltatásokon olyan feladatok ellátásának biztosítását értjük, amelyek valamilyen mértékig közösségi szervezést igényelnek és társadalmi közös szükségletek kielégítését szolgálják. Ami a helyi jelzőt illeti, a helyi közszolgáltatás fogalmát leggyakrabban a legalapvetőbb,...Tovább olvasomlakáspolitika
A lakáspolitika az ingatlanállomány legfontosabb elemének, a lakásállománnyal kapcsolatos stratégiai célokat, illetve a megvalósítás eszközeit foglalja magában. Magyarországon a rendszerváltást követően elsősorban a központi (kormányzati) szintű lakáspolitikák befolyásolták a lakásállomány...Tovább olvasomvízkárelhárítás
A vízkárelhárítás a vízgazdálkodás alapvető jelentőségű ágazata. Célja az élővilág, a társadalom anyagi és kulturális javainak megóvása a víz káros hatásaitól. A víz rombolása elleni védelem és védekezés, a káros...Tovább olvasomkéményseprő-ipari tevékenység
A kéményseprő-ipari tevékenység legfontosabb célja hagyományosan a tűzvédelem, amelyhez azonban egyéb célok is társulnak. Utóbbiak közül a környezetvédelem szempontjából ki kell emelni a kéményseprő-ipari közszolgáltatás szerepét a környezetbarát és gazdaságos...Tovább olvasomvízilétesítmény
Víziltesítmény az a mű (víziközmű), műtárgy, berendezés, felszerelés vagy szerkezet, amelynek rendeltetése, hogy a vizek lefolyási, áramlási viszonyait, mennyiségét vagy minőségét, medrének vagy partjának állapotát, a vizek kártételeinek elhárítása, a...Tovább olvasomközigazgatási urbanisztika
A közigazgatási urbanisztika az urbanisztika sajátos megközelítése, amely a települési tér alakulását, alakítását az igazgatástudomány településfogalmából kiindulva vizsgálja, a település működését-működtetését, valamint a településnek a közigazgatásban játszott szerepét véve alapul....Tovább olvasomtelepülésügy
A településügy (másképpen: települési ügyek) egy intuitív megfogalmazás szerint a településsel való törődést, foglalkozást jelenti, amelyek közé az operatív jellegű településüzemeltetési, valamint a stratégiai jellegű településfejlesztési és településrendezési (együtt: településtervezési)...Tovább olvasomhelyi közügy
Magyarország Alaptörvénye a helyi közügyek intézését – a helyi közhatalom gyakorlása mellett – az önkormányzatiság immanens elemeként nevesíti. Adós marad azonban a helyi közügyek fogalmának meghatározásával. Ez a Magyarország helyi...Tovább olvasomszuburbanizáció
Az urbanizációs folyamat második szakasza. Először a fejlett európai, észak-amerikai országokban jelent meg a városrobbanás „csendesedésével”, az emelkedő gazdaságok egy részében és a fejlődő országokban azonban „összecsúszott” a városrobbanással. A...Tovább olvasom
