nem állami biztonságpolitikai szereplők
Mindazon államtól független cselekvő alanyok, akiknek tevékenysége, interakciói hatással vannak a biztonság nemzetközi vagy nemzeti szintű alakulására, s rendelkeznek olyan eszközökkel, képességekkel, hogy befolyásolják a biztonsággal kapcsolatos folyamatokat. A nem állami biztonságpolitikai szereplőket hagyományosan állam alatti és állam feletti szereplőkre bontja a szakirodalom. Míg az állam alatti szereplők közé a nemzeteket, a kisebbségeket (pl. kurdok, baszkok), a különböző nemzetközi csoportokat (pl. nem kormányzati szervezetek, terrorszerveztek) és az egyént, a nemzetek feletti kategóriába a szövetségi rendszereket, a nemzetközi szervezeteket (ENSZ, NATO, EU) és a nemzetközi rendszer szintjén szerveződő csoportosulásokat (pl. G7, G8, G20) sorolja. A nem állami biztonságpolitikai szereplők nemzetközi jelentőségét különösen a globalizáció folyamata (pl. az információ globalizálódása) növelte meg.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
nemzeti biztonsági stratégia
A nemzeti biztonsági stratégia egy állam biztonságpolitikai céljait azonosító, abban súlypontokat képző, előíró szemléletű, a célok eléréséhez eszközöket és erőforrásokat rendelő, valamint a végrehajtót, a végrehajtás módját és időkeretét pontosan...Tovább olvasomkatonai képesség
A katonai hatalom a katonai képességekből ered. A katonai képesség fogalmának meghatározása országonként eltérő lehet, de abban egyetértenek a definíciók, hogy a katonai képesség egy kívánt katonai cél vagy hatás...Tovább olvasomglobális biztonság
A globális biztonság fogalma a 20. század fejlődésének a terméke, kialakulása szorosan kapcsolódik a biztonság szűken vett értelmezésének (katonai biztonság) kiszélesedéséhez (átfogó biztonság). Ennek eredményeképpen a nemzetközi biztonságról szóló diskurzus...Tovább olvasomkihívás
A kihívások testesítik meg a biztonságot veszélyeztető tényezők legáltalánosabb, legszélesebb kategóriáját. A kihívás olyan helyzetek és állapotok összességét jelenti, amelyek a lehetséges legalacsonyabb megnyilvánulási szinten negatívan befolyásolják az általánosan értelmezett...Tovább olvasomkulturális hatalom
A kulturális hatalom mások magatartásának befolyásolása a széles értelemben vett kulturális vonzerő és a társadalmi modellérték által, illetve az ilyen befolyásolás képessége preferált külpolitikai célok elérése érdekében. A kulturális hatalom...Tovább olvasomszubjektív biztonság
A szubjetív biztonság egy-egy állam, nemzet és más közösség vagy az egyén által érzékelt fenyegetés, amelyet az objektív biztonsági tényezőkhöz (kihívásokról, kockázatokról, fenyegetésekről, illetve ezek elhárításának képességéről)kapcsolódó szubjektív érzelmi és...Tovább olvasomkülügyi hatalom
A külügyi hatalom kifejezés alapvetően alkotmányjogi kategória, s mindazoknak a hatásköröknek az összességét jelenti, amelyek egy államnak más államokhoz és nemzetközi jogalanyokhoz való közvetlen kapcsolatok alakítására vonatkoznak. Az egységes külügyi...Tovább olvasomnagyhatalom
Nagyhatalmaknak nevezzük azokat a hatalmakat a hatalmakat tekintjük, amelyek hatalmi képességeik révén nemcsak saját közvetlen régiójuk hatalmi viszonyainak meghatározó, integratív főszereplői, de emellett a nemzetközi hatalom egyik vagy másik területén...Tovább olvasomfenyegetés
A fenyegetés a lehetséges veszélyek legmagasabb megnyilvánulási szintjét képviselő helyzetek, állapotok és folyamatok összessége. A fenyegetésnek meghatározható az eredete, a célja és az intenzitása is. Egy állam számára fenyegetést jelentenek...Tovább olvasomGlobális nagyhatalom
Globális nagyhatalmaknak a globális hatalmi és érdekérvényesítési képességekkel rendelkező hatalmakat nevezzük. Bár számos olyan nagyhatalom van, amely a hatalmi képesség egy-egy területén globális érdekérvényesítési képességgel rendelkezik (pl. az ENSZ BT...Tovább olvasombiztonsági helyzet
Olyan létfenyegetéssel, túléléssel járó helyzet vagy annak társadalmi érzete, melyet az állam vagy annak képviselői rendkívüli intézkedésekkel, a normál politikai menetből kiemelve, vagy speciális politikai kereteket teremtve képesek vagy kívánnak...Tovább olvasomStratégia
A stratégia kifejezést eredetileg a hadviselésben használták, ahol a katonai műveletek legmagasabb szintjét, azaz a hadászatot jelentette. Napjainkban a stratégia egy hosszabb távú terv, amelynek célja egy bizonyos cél elérése...Tovább olvasompolitikai biztonság
A politikai biztonság az államok és kormányok azon képessége, mellyel biztosítják szuverenitásukat, legitimációjukat és nemzetközi elismertségüket a katonai és nem katonai fenyegetésekkel szemben. A politikai biztonság szempontjából minden olyan kihívás...Tovább olvasombiztonsági szektor
A biztonsági szektor mindazon állami intézmények, illetve szereplők összessége, amelyek az állam, az államhoz tartozó népesség biztonságának garantálásában szerepet játszanak. Ide tartozónak tekintjük az alapvető biztonságpolitikai szereplőket és jogkikényszerítő intézményeket,...Tovább olvasomkockázat
A kockázatok olyan biztonságot veszélyeztető tényezőként határozhatók meg, amelyek egy adott közösséget érő, negatív hatású, konkretizálható kimenetelű esemény eshetőségét tartalmazzák. Ilyen esemény bekövetkeztekor sérülhetnek a közösségi/nemzeti érdekek, ezáltal veszteségek keletkezhetnek...Tovább olvasomkulturális diplomácia
A kulturális diplomácia egy adott állam széles értelemben vett kulturális értékeinek (művészet, tudomány, oktatás, világnézet, turizmus stb.) bemutatásával, vonzóvá tételével, cseréjével kívánja elősegíti az országok állampolgárai közötti kölcsönös megértést, s...Tovább olvasomkisállam
A kisállamoknak sem egyedül, sem csoportba szerveződve nincs jelentős befolyásuk a nemzetközi rendszer egészére. Önálló nemzetközi hatalmi képességeik korlátozottak, kompetenciájuk a nemzetközi rendszer egy-egy alrendszerére, saját közvetlen környezetükre terjed ki,...Tovább olvasomPolgárháború
A polgárháború egy országon belül, szervezett csoportok által vívott fegyveres konfliktus, amelynek célja a központi vagy a regionális hatalom megszerzése, vagy a kormányzati politika megváltoztatásának kikényszerítése. Bár a polgárháború társadalmi...Tovább olvasompolitikai erőszakforma
Politikai erőszakformának a politikai célok érdekében felhasznált erőszak történetileg kialakult tipikus formáit nevezzük. A politikai erőszakformák osztályozásában a legkézenfekvőbb mód az erőszak kezdeményezője, illetve az erőszak célja alapján történő felosztás....Tovább olvasomHáború
A háború erőszak alkalmazása annak érdekében, hogy az egyik fél rákényszerítse az akaratát a másik félre. A háború céljait mindig a politika határozza meg. Jellegét tekintve beszélhetünk totális (az ellenség...Tovább olvasom
