tükröző büntetés
Tükröző volt maga a büntetés, s tükröző annak végrehajtása is. A tükröző büntetés (végrehajtás) leglényegesebb sajátossága, hogy széles teret biztosít a törvénykezőnek a szankció és a sértő cselekmény közötti közvetlen, egyedi összefüggés közérthető kifejezésére. A hallgatóságnak, a nézőseregnek pedig azt a lehetőséget adja meg, hogy a legközvetlenebbül élje meg a bűnért járó rossz elnyerésének folyamatát, a gonosz legyőzését a tettben és a tettesben. A tálió elv és a tükröző elv alkalmazása a feudalizmus legvégéig szokásban volt, habár a felvilágosodás előretörése tompított az abszolutizmus időszakára kialakult gyakorlaton, korlátozta a kegyetlenséget, és kismértékben humanizálta a büntetéseket. A középkor végén terjedő büntetési nem, a szabadságvesztés mind a tükrözést, mind a táliót kizárta, hiszen az egyenlőségi igazságosság tézise helyébe az arányos igazság tételét állította.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
bányaváros
A bányavárosok (civitas montanae) speciális gazdasági érdekből telepített, zömében külhoni mesterembereket befogadó privilegizált helységek voltak. Különlegességüket szinte kizárólag idegen ajkú lakosságuk, külföldről származó joguk, egyszerre kibocsátott privilégiumuk és a gazdasági...Tovább olvasompátens
Azokat a rendeleteket, amelyeket nem a rendes alkotmányos feltételek mellett tettek közzé, nyílt leveleknek, pátenseknek nevezték. Az ilyen jogszabályokkal való kormányzás azonban ellenkezett a magyar alkotmánnyal (1608. évi koronázás előtti...Tovább olvasomrendi országgyűlés
A 13. századra működik már a rendi gyűlések különböző fajtái: a notables gyűlés (királyi tanács), az egyes rendek külön ülése (papság, a nemesség, a polgárok és szabad parasztok ülése), valamint...Tovább olvasomfőispán
A főispáni tisztség a király által kinevezett megyésispán (várispán) tisztségéből alakult ki. A főispán katonai, bírói, gazdasági hatalma a 13. századtól fokozatosan szimbolikussá válik. A főispán legfontosabb feladata a király...Tovább olvasomnyelvváltság
Latinul emenda linguae. A becstelenítésre (dehonestatio) és becsületsértésre megállapított magánbüntetés. A nyelvváltság fő esetei: a) jogtalan és hamis panasznak emelése a királynál vagy más rendes biráknál, b) jóhírű és tisztességes...Tovább olvasomhelytartótanács
A helytartótanácsot az 1723-as közigazgatási reform keretében állították fel a helytartóság jogutódjaként. A helytartótanács nem függött udvari dikasztériumtól, felterjesztéseit közvetlenül a királyhoz intézte, és ezt a magyar kancellária útján tette....Tovább olvasomFüggetlenségi Nyilatkozat
Magyarország hosszú ideig monarchia volt, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány kiadta a Függetlenségi Nyilatkozatot, és április 14-én kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Az ország önállóságáért küzdő erők végül is az állam...Tovább olvasomdikasztérium
Az ókori görögök dikasterionnak nevezték a törvényszéket (társasbíróságot). Később dikasztérium alatt a jogtudósok olyan testületét értették, amely bírói hatóság nélkül, a bíróság kérelmére mondott jogi véleményt. Magyarországon dikasztériumnak hívtak 1848-ig...Tovább olvasomtürelmi rendelet
II. József az egyházi ügyeket teljes mértékben államosította. 1781-ben kiadott „türelmi rendelete” politikai téren a vallások teljes egyenlőségét hirdette. Saját hitelveiknek megfelelő eskü letétele után protestánsok is betölthettek közhivatalokat. A...Tovább olvasomneoabszolutizmus
A világosi fegyverletételtől a kiegyezésig tartó időszakot Magyarországon neoabszolutizmusnak nevezzük. 1849 októberében ugyanis megkezdődött Magyarország módszeres beolvasztása a Habsburg Birodalomba, amelyhez az elvi alapot és jogcímet a jogeljátszási elmélet (Verwirkungstheorie)...Tovább olvasomkiegyezés
A kiegyezés egy sajátos államkonstrukciót teremtett, mely az alkotmányjog tudománya által használt kategóriák egyikébe sem helyettesíthető be egyértelműen. Ez a dualistának nevezett állam leginkább a monarchikus államkapcsolatok reáluniójaként számon tartott...Tovább olvasomcsendes társaság
A csendes társaság elnevezés egyszerű fordítása a németnek, és nem is adja vissza a valódi jelentését. Találóbb lett volna a rejtett társaság elnevezés. A csendes társaságban ugyanis valaki (a csendestárs)...Tovább olvasomesküdtszék
Az 1897. évi XXXIII. törvénycikk szólt a törvényszékek mellett szervezett esküdtszékek bíráskodására vonatkozó szabályozásról. Az esküdtszék nem állandó bíróság volt, hanem az ügyek számától függően, esetenként évente több alkalommal tartott...Tovább olvasomházi fegyelmi jog
Az a jog, amelyet a család és a háztartás rendje érdekében az apa és az anya vagy a gyám a szülői vagy gyámi hatalaom alatt álló gyermek felett gyakorol. Hogy...Tovább olvasomConstitutio Criminalis Carolina
Az a törvénykönyv, amelyet V. Károly német-római császár uralkodása alatt 1532-ben a regensburgi birodalmi gyűlés elfogadott német-római birodalmi büntetőtörvényként és büntetőeljárásként. Nagyrészt a büntetőeljárást szabályozta, de emellett bírósági szervezeti és...Tovább olvasomelőszentesítési jog
Az 1867. évi ügyrendi szabályzat (amely taxatíve felsorolta a királyi döntést illető ügyeket és a minisztertanácsi eljárás körüli szabályokat) keretében fogalmazódott meg az ún. előszentesítési jog, mely a törvényjavaslatoknak, fontosabb...Tovább olvasomhorka
A harka vagy horka, esetleg karha (Bíborbanszületett Konstantinnál karkhasz) az államalapítás előtt a magyar törzsszövetség harmadik legmagasabb méltósága volt a nagyfejedelem és a gyula után. A szakrális nagyfejedelmi hatalmat a...Tovább olvasomÁllami Egyházügyi Hivatal
Az intézményesített állami kontroll fontos szerve volt a szovjet típusú diktatúra időszakában az Állami Egyházügyi Hivatal, amelyet szovjet mintára, az 1951. évi I. törvénnyel hoztak létre. A megszűnt vallás- és...Tovább olvasomkancellária
A kancellár a király kiemelt, bizalmas tanácsadója, a királyi udvar és a királyi tanács adminisztrációjának (kancellária) irányítója, a végrehajtó hatalom legfontosabb szerve. A 12. században III. Béla megszervezte az állandó,...Tovább olvasomkehidai oklevél
A nemesi vármegye keletkezésére utaló első ismert dokumentum az 1232. évi kehidai oklevél, amely a Zala megyei királyi servienseknek saját vitás ügyeikben ítélkezési jogot biztosított. A kehidai oklevél (1232) a...Tovább olvasom