bilincshasználat
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőr bilincset alkalmazhat a személyi szabadságában korlátozni kívánt vagy korlátozott személy:
– önkárosításának megakadályozására,
– támadásának megakadályozására,
– szökésének megakadályozására,
– ellenszegülésének megtörésére.
A szolgálati szabályzat szerint bilincselést az erre a célra rendszeresített eszközzel kell végrehajtani. Ennek hiányában vagy ezek meghibásodása, megrongálódása esetén más, ilyen célra megfelelő eszköz is alkalmazható, de tilos vékony fém- vagy műanyag huzalt, a jellegénél fogva sérülést okozó eszközt alkalmazni.
A bilincselés módjai:
– két vagy több ember kezének egymáshoz bilincselése,
– kezek előre vagy hátra bilincselése,
– indokolt esetben lábak egymáshoz bilincselése,
– indokolt esetben tárgyhoz bilincselés.
Tilos a tárgyhoz bilincselést járműben történő szállítás közben alkalmazni. Tilos a bilincs olyan módon való használata, amely indokolatlanul fájdalmat, sérülést okoz vagy jellegénél fogva megalázó.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
rendészet feletti kontroll
Elméleti szempontból egy alkotmányos demokrácia rendészetének (rendészeti tevékenységének és szerveinek) általános kontrollját biztosítják a jog szabályai, a szakmai tudás, a szakmai etika és a közvéleménynek a rendészetről alkotott ítélete. Szervezeti...Tovább olvasomszolgálatteljesítési hely
A Hszt. szerint szolgálatteljesítési hely a rendvédelmi szerv szervezeti egységének székhelye vagy telephelye szerinti közigazgatási terület, míg változó szolgálatteljesítési hely megállapítása esetén az a munkaköri leírásban meghatározott közigazgatási terület, amelyen...Tovább olvasommagánbiztonság
A magánbiztonság a magánjogon alapuló jogosítványok alapján a tulajdon védelmének széles lehetőségét biztosító, vagyonvédelmi jellegű vállalkozások által végzett tevékenységek útján létrejövő, sajátos jelenség. A magánbiztonság eszköztára lényegében a tulajdonost megillető...Tovább olvasomNemzeti Bűnmegelőzési Stratégia
A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiát a Kormány 2013-ban fogadta el. Tízéves időtávra szóló, jelentős terjedelmű (9 fejezetre osztott) dokumentum, melyet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács készített elő. A dokumentum általános céljai szerint...Tovább olvasomútzár
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőrség közút forgalmának korlátozását vagy közút lezárását rendelheti el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy, valamint a bűncselekmény elkövetőjének elfogására és a külön...Tovább olvasomkockázat
Rendészeti szempontból a veszélyt keltő magatartások egyik csoportját a kockázatvállalások alkotják. A társadalmi lét, de emellett lényegében minden emberi tevékenység egyik alapvető jellemzője, hogy a bűnös veszélyeztető magatartásokhoz képest sokkal...Tovább olvasompolgárőr szervezet
A Ptv. szerint polgárőr szervezet a polgárőr egyesület, a területi polgárőr szövetség, valamint az Országos Polgárőr Szövetség. A törvény szerint a polgárőr szervezetek politikai tevékenységet nem folytathatnak, működésük a politikai...Tovább olvasomharmadik országbeli állampolgár
Az idegenek egyik csoportja. A Harm.tv. szerint e körbe tartoznak azok a nem magyar állampolgárok, akik nem tartoznak az Szmtv. szerint meghatározott szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek közé...Tovább olvasomterületi polgárőr szövetség
A Ptv. szerint területi polgárőr szövetségnek minősül a polgárőr egyesületek olyan szövetsége, amelyet azonos megyében (fővárosban) székhellyel rendelkező polgárőr egyesületek alkotnak, a törvényben meghatározott feladatokat látja el és az Országos...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási intézmény
A Bvtv. szerint a büntetés-végrehajtási szervek anyagi-technikai ellátására, a személyi állomány oktatására, továbbképzésére, egyes szociális és egészségügyi feladatok ellátására büntetés-végrehajtási intézmény alapítható. Az intézményt parancsnok, főigazgató főorvos vagy igazgató vezetheti....Tovább olvasommigráció
A migráció a legegyszerűbben az emberi helyváltoztatás vagy vándorlás, valamint az azzal kapcsolatban érvényesülő társadalmi és gazdasági hatások együtteseként ragadható meg. A migráció lényegében egyidős az emberiséggel. A tartózkodási hely...Tovább olvasommenedékes
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország menedékesként ideiglenes védelemben részesíti azt a külföldit, aki Magyarország területére tömegesen menekülők olyan csoportjába tartozik, amelyet: – az Európai Unió...Tovább olvasomlőfegyverhasználat
A legsúlyosabb rendőri kényszerítő eszköz, mely akár az élet jogszerű kioltásával is járhat. A rendőrt a lőfegyverhasználati jog – a jogos védelem és a végszükség esetein kívül – a törvényben...Tovább olvasomrendőri kényszerítő eszköz
A kényszerítő eszköz alkalmazása olyan rendőri szolgálati fellépés, melynek elsődleges célja az, hogy a rendőri intézkedéssel, az intézkedő rendőrrel szemben megnyilvánuló ellenállást leküzdje, az intézkedés eredményességét biztosítsa, kikényszerítse. A rendőr...Tovább olvasomfeltartóztatás
Olyan rendészeti jellegű cselekvés, melynek során a szolgálatát jogszerűen teljesítő személy valakit továbbhaladásában, a helyszín elhagyásában megakadályoz. A feltartóztatás az érintett személyi szabadságát jogszerűen korlátozza. A rendőr részéről az Rtv....Tovább olvasomállománytáblázat
A Hszt. szerint az állománytáblázat a rendvédelmi szerv szervezeti egységénél rendszeresített szervezeti elemeket, a rendszeresített szolgálati beosztásokat, azok besorolását, az azokban rendszeresített rendfokozatokat, valamint az azok ellátásához szükséges képesítési, képzettségi,...Tovább olvasomAlkotmányvédelmi Hivatal
Rendvédelmi szerv, azon belül polgári nemzetbiztonsági szolgálat. Rövidítése: AH. Az Nbtv. szerint egyebek közt: – felderíti és elhárítja a Magyarország függetlenségét, politikai, gazdasági, védelmi vagy más fontos érdekét sértő vagy...Tovább olvasomveszély
A veszély – rendészeti szempontból – olyan állapotot jelöl, amelyben a társadalom által értéknek elismert anyagi és szellemi javakat sérelem fenyegeti. A sérelem lehet a javak megsemmisülése, értékük csökkenése vagy...Tovább olvasomközbiztonság
Rendészeti szempontból a közbiztonság – legegyszerűbben fogalmazva – olyan jogi tárgy, mely a védendő értékek összességét foglalja magába. A rendészet (és különösen a rendőrség) elsődleges feladatai közé tartozik a közbiztonság...Tovább olvasomrendőri intézkedés elleni panasz
A rendőrség hivatásos állományú tagjának szolgálati fellépése esetén rendelkezésre álló jogorvoslati eszköz. Az Rtv. szerint a rendőr által alkalmazott intézkedés vagy kényszerítő eszköz, intézkedés elmulasztása, vagy a törvényben meghatározott más...Tovább olvasom
