biztonságpolitika
A biztonságpolitika mint önálló szakpolitikai ágazat a fennálló társadalmi rend megőrzését vagy megváltoztatását célzó társadalmi intézkedések összeségét, vagyis mindazon állami törekvéseket jelenti, amelyekkel egy kormány igyekszik elhárítani azokat a nemzetközi rendszerben érzékelt fenyegetéseket, amelyek az adott állam biztonságát, nemzeti érdekeit vagy azok hatékony védelmét fenyegetik. A biztonságpolitika az össztársadalmi biztonság megteremtésére irányul, vagyis a bel- és külpolitika azon intézkedéseit és eszközeit is magában foglalja, amelyek az átfogó értelemben vett saját érdekek elleni erőszak bevetésének a megakadályozását szolgálják. A biztonságpolitika a társadalom és politika alakításának egyik eleme, amely tartalmazza a védelempolitikát és egyben eszköze az ország külpolitikájának is.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Válság
Válságok és válsághelyzetek a feszültségek olyan eszközökkel történő növelésével jönnek létre, amelyek még a háború szintje alatt maradnak. Mind az egyes államokon, mind a nemzetközi rendszeren belül látens konfliktusok tömege...Tovább olvasomregionális biztonság
A regionális biztonság a biztonság területi kiterjedésének lokális szintjét meghaladó szintje. Az érintett, s kellő eszközökkel rendelkező állam ekkor nemcsak a közvetlen szomszédságát, hanem az egész régiót saját biztonsági igényei...Tovább olvasomglobális biztonság
A globális biztonság fogalma a 20. század fejlődésének a terméke, kialakulása szorosan kapcsolódik a biztonság szűken vett értelmezésének (katonai biztonság) kiszélesedéséhez (átfogó biztonság). Ennek eredményeképpen a nemzetközi biztonságról szóló diskurzus...Tovább olvasomGazdasági hatalom
A gazdasági hatalom mások magatartásának befolyásolása gazdasági eszközökkel, s az ilyen befolyásolás képessége annak érdekében, hogy mások gazdaságilag jobban függjenek tőlünk, mint mi függünk másoktól. Ilyen területek közé tartoznak az...Tovább olvasomkontinentális biztonság
A kontinentális biztonság fogalma olyan állapotot jelent, amikor az államok egy egész földrész dimenziójában törekednek biztonsági igényeinek kielégítésére. A történelemben számos sikertelen (pl. napóleoni Franciaország, hitleri Németország) és számos sikeres...Tovább olvasomKözéphatalom
Középhatalmaknak azokat az államokat nevezzük, melyek legfőbb sajátossága, hogy önállóan nem, csupán államcsoportokba szerveződve vagy a nemzetközi szervezeteken keresztül képesek a nemzetközi rendszer egészére hatni, ugyanakkor meghatározó szereplői lehetnek saját...Tovább olvasomHáború
A háború erőszak alkalmazása annak érdekében, hogy az egyik fél rákényszerítse az akaratát a másik félre. A háború céljait mindig a politika határozza meg. Jellegét tekintve beszélhetünk totális (az ellenség...Tovább olvasompolitikai erőszakforma
Politikai erőszakformának a politikai célok érdekében felhasznált erőszak történetileg kialakult tipikus formáit nevezzük. A politikai erőszakformák osztályozásában a legkézenfekvőbb mód az erőszak kezdeményezője, illetve az erőszak célja alapján történő felosztás....Tovább olvasomszuverenitás
A nemzetközi jog alanyai közül csak az állam szuverén, azaz rendelkezik saját területén főhatalommal és saját ügyeiben dönthet jogilag függetlenül minden más államtól. Az állam belső szuverenitása az államnak azt...Tovább olvasomVédelmi szektor
A katonai kérdésekkel foglalkozó védelmi szektor a biztonsági szektor gyakran szinonimaként használt fogalma, amely szűkebb a biztonsági szektornál, s nem különül el attól élesen. „Technikai” értelemben a védelmi (katonai) kérdésekkel...Tovább olvasomKonfliktus
A legáltalánosabban elfogadott definíció szerint a konfliktus akaratérvényesítés erőszakos eszközökkel. A konfliktusnak azonban több definíciós szintje van. Alapvető kategóriaként magában foglalja legalább két félnek (államnak vagy államcsoportnak, szervezeteknek) egymással szemben...Tovább olvasomkisállam
A kisállamoknak sem egyedül, sem csoportba szerveződve nincs jelentős befolyásuk a nemzetközi rendszer egészére. Önálló nemzetközi hatalmi képességeik korlátozottak, kompetenciájuk a nemzetközi rendszer egy-egy alrendszerére, saját közvetlen környezetükre terjed ki,...Tovább olvasomkulturális hatalom
A kulturális hatalom mások magatartásának befolyásolása a széles értelemben vett kulturális vonzerő és a társadalmi modellérték által, illetve az ilyen befolyásolás képessége preferált külpolitikai célok elérése érdekében. A kulturális hatalom...Tovább olvasomfenyegetés
A fenyegetés a lehetséges veszélyek legmagasabb megnyilvánulási szintjét képviselő helyzetek, állapotok és folyamatok összessége. A fenyegetésnek meghatározható az eredete, a célja és az intenzitása is. Egy állam számára fenyegetést jelentenek...Tovább olvasompolitikai erőszak
Politikai erőszak a legáltánosabb értelemben minden olyan erőszak, melyet a biztonságpolitikai szereplők politikai célok elérése érdekében használnak. A politikai erőszak használatával kapcsolatban megkülönböztethetünk legitim és illegítim politikai erőszakot. A nemzetközi...Tovább olvasomKemény hatalom
Bár a hard powert általában ‘kemény hatalomként’ fordítjuk le, tartalma miatt pontosabb lenne ‘a kényszerítés hatalma’ fogalmat használni. A kifejezés azokat a viselkedési formákat, eszközöket és politikákat tartalmazza, melyek kényszerítő...Tovább olvasomStratégia
A stratégia kifejezést eredetileg a hadviselésben használták, ahol a katonai műveletek legmagasabb szintjét, azaz a hadászatot jelentette. Napjainkban a stratégia egy hosszabb távú terv, amelynek célja egy bizonyos cél elérése...Tovább olvasomszubjektív biztonság
A szubjetív biztonság egy-egy állam, nemzet és más közösség vagy az egyén által érzékelt fenyegetés, amelyet az objektív biztonsági tényezőkhöz (kihívásokról, kockázatokról, fenyegetésekről, illetve ezek elhárításának képességéről)kapcsolódó szubjektív érzelmi és...Tovább olvasomobjektív biztonság
Az objektív biztonság mindazon tényezők összessége (kihívások, kockázatok, fenyegetések, illetve ezek elhárításának képessége), amelyek – szemben a szubjektív biztonsági tényezőkkel (pl.: észlelésen, érzelmeken vagy az egyén pszichológiai sajátosságaiból adódó torzításokon...Tovább olvasomkulturális diplomácia
A kulturális diplomácia egy adott állam széles értelemben vett kulturális értékeinek (művészet, tudomány, oktatás, világnézet, turizmus stb.) bemutatásával, vonzóvá tételével, cseréjével kívánja elősegíti az országok állampolgárai közötti kölcsönös megértést, s...Tovább olvasom
