biztonságpolitikai szereplők
Mindazon cselekvő alanyok, akiknek tevékenysége, interakciói hatással vannak a biztonság nemzetközi vagy nemzeti szintű alakulására, befolyásolják a biztonsággal kapcsolatos folyamatokat A biztonságpolitikai szereplőket hagyományosan állami és nem állami biztonságpolitikai szereplőkre, illetve állam alatti és állam feletti szereplőkre bontja a szakirodalom. Míg az állam alatti szereplők közé a nemzeteket, a kisebbségeket (pl. kurdok, baszkok), a különböző nemzetközi csoportokat (pl. nem kormányzati szervezetek, terrorszerveztek) és az egyént, a nemzetek feletti kategóriába a szövetségi rendszereket, a nemzetközi szervezeteket (ENSZ, NATO, EU) és a nemzetközi rendszer szintjén szerveződő csoportosulásokat (pl. G7, G8, G20) sorolja. Az állami szereplők tekintetében nemzetközi szinten képességeik alapján megkülönböztethetünk globális nagyhatalmat, nagyhatalmat, regionális nagyhatalmat, középhatalmat és kisállamot.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
biztonsági szektor
A biztonsági szektor mindazon állami intézmények, illetve szereplők összessége, amelyek az állam, az államhoz tartozó népesség biztonságának garantálásában szerepet játszanak. Ide tartozónak tekintjük az alapvető biztonságpolitikai szereplőket és jogkikényszerítő intézményeket,...Tovább olvasomtársadalmi biztonság
A társadalmi biztonság azoknak az eszméknek és gyakorlatoknak az összessége, amelyek az egyént egy társadalmi csoport tagjaként a közösséghez kötik, a biztonság e dimenziója arra irányul, hogy miként tartható fenn...Tovább olvasomnem állami biztonságpolitikai szereplők
Mindazon államtól független cselekvő alanyok, akiknek tevékenysége, interakciói hatással vannak a biztonság nemzetközi vagy nemzeti szintű alakulására, s rendelkeznek olyan eszközökkel, képességekkel, hogy befolyásolják a biztonsággal kapcsolatos folyamatokat. A nem...Tovább olvasomkatonai biztonság
A katonai biztonság államoknak, illetve kormányoknak az a képessége, amely biztosítják, hogy fennmaradjanak a belső vagy külső katonai fenyegetéssel szemben. A történelemben hosszú időn keresztül a katonai biztonság, illetve a...Tovább olvasomgazdasági biztonság
A gazdasági biztonság a állami és nemzetközi politikai struktúra és a gazdasági piacstruktúra közötti kiegyensúlyozott kapcsolatot, a társadalom jólétéhez és az államhatalom elfogadható szinten tartásához szükséges erőforrásokhoz, pénzeszközökhöz és piachoz...Tovább olvasomglobális biztonság
A globális biztonság fogalma a 20. század fejlődésének a terméke, kialakulása szorosan kapcsolódik a biztonság szűken vett értelmezésének (katonai biztonság) kiszélesedéséhez (átfogó biztonság). Ennek eredményeképpen a nemzetközi biztonságról szóló diskurzus...Tovább olvasomGlobális nagyhatalom
Globális nagyhatalmaknak a globális hatalmi és érdekérvényesítési képességekkel rendelkező hatalmakat nevezzük. Bár számos olyan nagyhatalom van, amely a hatalmi képesség egy-egy területén globális érdekérvényesítési képességgel rendelkezik (pl. az ENSZ BT...Tovább olvasomlokális biztonság
A lokális biztonság a biztonság területi kiterjedésének legalacsonyabb szintje, azaz a helyi biztonság. Tartalma szerint ez azt jelenti, hogy egy állam a közvetlen környezetében olyan feltételeket teremt, amelyek kiküszöbölik, illetve...Tovább olvasomnemzeti biztonsági stratégia
A nemzeti biztonsági stratégia egy állam biztonságpolitikai céljait azonosító, abban súlypontokat képző, előíró szemléletű, a célok eléréséhez eszközöket és erőforrásokat rendelő, valamint a végrehajtót, a végrehajtás módját és időkeretét pontosan...Tovább olvasomkockázat
A kockázatok olyan biztonságot veszélyeztető tényezőként határozhatók meg, amelyek egy adott közösséget érő, negatív hatású, konkretizálható kimenetelű esemény eshetőségét tartalmazzák. Ilyen esemény bekövetkeztekor sérülhetnek a közösségi/nemzeti érdekek, ezáltal veszteségek keletkezhetnek...Tovább olvasomKemény hatalom
Bár a hard powert általában ‘kemény hatalomként’ fordítjuk le, tartalma miatt pontosabb lenne ‘a kényszerítés hatalma’ fogalmat használni. A kifejezés azokat a viselkedési formákat, eszközöket és politikákat tartalmazza, melyek kényszerítő...Tovább olvasomregionális biztonság
A regionális biztonság a biztonság területi kiterjedésének lokális szintjét meghaladó szintje. Az érintett, s kellő eszközökkel rendelkező állam ekkor nemcsak a közvetlen szomszédságát, hanem az egész régiót saját biztonsági igényei...Tovább olvasompolitikai erőszakforma
Politikai erőszakformának a politikai célok érdekében felhasznált erőszak történetileg kialakult tipikus formáit nevezzük. A politikai erőszakformák osztályozásában a legkézenfekvőbb mód az erőszak kezdeményezője, illetve az erőszak célja alapján történő felosztás....Tovább olvasompolitikai erőszak
Politikai erőszak a legáltánosabb értelemben minden olyan erőszak, melyet a biztonságpolitikai szereplők politikai célok elérése érdekében használnak. A politikai erőszak használatával kapcsolatban megkülönböztethetünk legitim és illegítim politikai erőszakot. A nemzetközi...Tovább olvasomVédelmi szektor
A katonai kérdésekkel foglalkozó védelmi szektor a biztonsági szektor gyakran szinonimaként használt fogalma, amely szűkebb a biztonsági szektornál, s nem különül el attól élesen. „Technikai” értelemben a védelmi (katonai) kérdésekkel...Tovább olvasomobjektív biztonság
Az objektív biztonság mindazon tényezők összessége (kihívások, kockázatok, fenyegetések, illetve ezek elhárításának képessége), amelyek – szemben a szubjektív biztonsági tényezőkkel (pl.: észlelésen, érzelmeken vagy az egyén pszichológiai sajátosságaiból adódó torzításokon...Tovább olvasomkülpolitika
A külpolitika a nemzetközi rendszernek egy adott ország szempontjából való megközelítése, melynek részeként a hatalmon lévő pártok, érdekcsoportok egyezségre jutnak abban, mit kell tennie az államnak, hogy érdekeit minél hatékonyabban...Tovább olvasomkülpolitikai stratégia
A külpolitikai stratégia egy állam külpolitikai céljait azonosító, abban súlypontokat képző, előíró szemléletű, a célok eléréséhez eszközöket és erőforrásokat rendelő, valamint a végrehajtót, a végrehajtás módját és időkeretét pontosan meghatározó...Tovább olvasombiztonsági helyzet
Olyan létfenyegetéssel, túléléssel járó helyzet vagy annak társadalmi érzete, melyet az állam vagy annak képviselői rendkívüli intézkedésekkel, a normál politikai menetből kiemelve, vagy speciális politikai kereteket teremtve képesek vagy kívánnak...Tovább olvasomnagyhatalom
Nagyhatalmaknak nevezzük azokat a hatalmakat a hatalmakat tekintjük, amelyek hatalmi képességeik révén nemcsak saját közvetlen régiójuk hatalmi viszonyainak meghatározó, integratív főszereplői, de emellett a nemzetközi hatalom egyik vagy másik területén...Tovább olvasom