Casus nocet domino elv
A Casus nocet domino a római jogban kialakult polgári jogi elv, a kártelepítési fajták egyike. Annak a kárnak a viselését jelenti, amely kárnak a megtérítését mástól (pl. károkozótól, biztosítótól) nem lehet követelni. A kárveszély a “vétlen károk viselése”. A kárveszély viselésére vonatkozó szabályozás két nagy jogterülethez kapcsolódik: a tulajdonjoghoz és a kötelmi joghoz. Ide tartozik pl. az erőhatalom (vis maior) által okozott kár, ha a tulajdonosnak nem volt biztosítása, továbbá az ismeretlen károkozó károkozása, valamint azoknak a jogszerű károkozásoknak a viselése, amelyek esetében nem jár kártalanítás. Tipikusan a tulajdonos viseli azt a kárt is, amelyet magának okozott. A kötelmi jogban a teljesítéssel száll át a kárveszély a kötelezettről a jogosultra, mert a teljesítésig általában a kötelezett a tulajdonos. Vannak azonban ettől eltérő szerződések is, ahol a kárveszély átszállása a birtokbaadással megtörténik (pl. lízingszerződés). A kárveszélyviselési kötelezettséget gyakran a törvény szankcióként alkalmazza a szerződésszegést megvalóstó magatartások miatt pl. a kötelezetti vagy jogosulti késedelem esetén.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
felügyelőbizottság
A felügyelőbizottság (fb.) a gazdasági társaságok belső ellenőrző szerve, amelynek feladata az ügyvezetés ellenőrzése a gazdasági társaság érdekeinek megóvása érdekében. Fb. létrehozása nyilvánosan működő részvénytársaságoknál kötelező, a többi társasági formánál...Tovább olvasomkezességi szerződés
Kezességi szerződéssel a kezes kötelezettséget vállal a jogosulttal szemben, hogyha a kötelezett nem teljesít, maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni. Kezesség egy vagy több, fennálló vagy jövőbeli, feltétlen vagy feltételes,...Tovább olvasomtámogatott döntéshozatal
A támogatott döntéshozatal jogintézménye arra szolgál, hogy azon személyek esetében, akiknek a belátási képessége kisebb mértékben csökkent, cselekvőképességük korlátozása elkerülhető legyen, viszont döntéseik meghozatalához valamiféle segítséghez jussanak. E tevékenység ellátása...Tovább olvasomsemmisség
A semmisség a polgári jogi jogviszonyokban az érvénytelenség abszolút formája, mely esetén a semmisségi ok önmagában – a törvény erejénél fogva (ipso iure) – kiváltja a szerződés érvénytelenségét. A semmis...Tovább olvasomauditbizottság
A nyilvánosan működő részvénytársaságoknál kötelezően létrehozandó, legalább három főből álló független testület, amely a felügyelőbizottságot és az igazgatótanácsot segíti a pénzügyi beszámolórendszer ellenőrzésében, a könyvvizsgáló kiválasztásában és a könyvvizsgálóval való...Tovább olvasompro viribus felelősség
A Ptk. szerint az örökös a hitelezők felé a hagyatéki tartozások kielégítéséért elsődlegesen a hagyaték tárgyaival és – az azokon az öröklés megnyílta után keletkezett – hasznaival felel (cum viribus...Tovább olvasomkontraktuális felelősség
Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem...Tovább olvasomptk-n kívüli franchise szerződés
A szellemi tulajdonhoz kapcsolódó atipikus szerződések egyike, amely esetében szükséges a Ptk-n kívüli jelző használata, ugyanis a jogalkotó az új Polgári Törvénykönyv megalkotásával a franchise szerződés egyes elemeit kodifikálta és...Tovább olvasomsérelemdíj
A Ptk. a személyiségi jogok új szankciójaként határozza meg a sérelemdíjat, és egyúttal megszünteti a nem vagyoni kártérítést. A sérelemdíj a személyhez fűződő jogok megsértésének vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja...Tovább olvasomcégjegyzék
A cégjegyzék, valamint a cégiratok a cégekre, így többek között a gazdasági társaságokra is vonatkozó adatokat tartalmazzák. A cégjegyzéket, valamint a cégiratokat egy közhiteles nyilvántartás, a cégnyilvántartás tartalmazza, amelyet a...Tovább olvasomszerződésszegés
A szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása. Mivel azonban egyes – a főkötelezettséget érintő – szerződésszegő magatartások tipikusan jelentkezhetnek, ezért a Ptk. ezen egyes nevesített szerződésszegésekhez fűződő törvényi...Tovább olvasomius tollendi
Az elvitel joga (ius tollendi) a használati kötelmekben érvényesülő jogintézmény. Ez alapján a bérlő mindazt, amit a saját költségén a dologra felszerelt, a dolog épségének sérelme nélkül leszerelheti és elviheti....Tovább olvasomkötelesrész
A kötelesrész az örökhagyó törvény által meghatározott hozzátartozóinak a hagyatékból (az örökhagyó vagyonából) való minimális részesedését biztosítja oly módon, hogy bár az örökhagyónak a vagyonnal való rendelkezését sem élők között,...Tovább olvasomjoggal való visszaélés
Az alanyi jogok nem gyakorolhatóak önkényesen, a joggal történő élés nem fordulhat át visszaélésbe. Minden alanyi jogot csak céljának megfelelően, rendeltetésével összhangban szabad gyakorolni és csak ekkor számíthat törvényi védelemre...Tovább olvasomszékhely
A jogi személyeknek, így a cégeknek és azon belül gazdasági társaságoknak is saját székhellyel kell rendelkezniük. A jogi személy székhelye a jogi személy bejegyzett irodája, ahol biztosítania kell a részére...Tovább olvasomelőzetes szerződésszegés
Előzetes szerződésszegésről akkor beszélünk, ha már a teljesítési határidő lejártát megelőzően nyilvánvalóvá válik, hogy a kötelezett a szolgáltatását az esedékességkor nem fogja tudni teljesíteni vagy teljesítése hibás lesz. Az első...Tovább olvasomhagyatéki tartozások
Az örökléssel a hagyaték mint – jogokat és kötelezettségeket magában foglaló – eszmei egész száll át az örökösre (vagy örökösökre). A hagyaték részét képező „passzív elemek” a hagyatéki tartozások, melyek...Tovább olvasomelvárható magatartás
Ha e törvény eltérő követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az elvárhatóság elve tehát nem az adott személytől elvárható...Tovább olvasomletéti szerződés
Letéti szerződés alapján a letéteményes a szerződésben meghatározott ingó dolog megőrzésére és annak a szerződés megszűnésekor történő visszaadására, a letevő díjfizetésére köteles. A letéti szeződésnek van ingyenes alakzata is. A...Tovább olvasomrosszhiszeműség
A rosszhiszeműség szubjektív, tudati állapot. Rosszhiszemű az, aki tud, s kellő körültekintés tanúsítása mellett is tudnia kellene a látszattal ellentétes valóságról. Ez az alapelv a polgári jogviszonyokban mindenkitől...Tovább olvasom
