darabontkormány
I. Ferenc József osztrák császár és magyar király által a magyar alkotmányosság megsértésével kinevezett báró Fejérváry Géza (korábban az ún. darabonttestőrség parancsnoka) elnökletével 1905-1906-ban működő magyar kormány gúnyneve. Nagy belpolitikai vihart kavart az 1905. évi választásokon győzelemre jutott ellenzéki koalíció megtörése. Az uralkodó nem tétovázott az ún. darabontkormányt kinevezni, a renitens, „ellenálló” megyék államsegélyeit megvonatni, a nemzeti ellenállást minden további lehetséges eszközzel letöretni, akár egy esztendeig is fenntartva a törvényellenes állapotot, hogy meggyőzze a koalíciót irányító politikusoka arról, hogy a Monarchia keretén belül csak olyan magyar kormány juthat szóhoz, amely érdemben nem veszélyezteti a dinasztia európai érdekeit alátámasztó államkonstrukciót. A kormány a válság feloldásának egyik utolsó mozzanataként 1906. április 8-án lemondott.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
bizalmas jogszabály
A szocialista alkotmányjog leszögezte: „A jogforrások kihirdetését, közlését érvényességi kellékké teszi a logikai követelmény: csak annak engedelmeskedhetünk, amiről tudjuk, mit parancsol, tilt vagy enged meg”, vagyis érvényességi kellékként fogalmazta meg...Tovább olvasomalsótábla
Az Alsótábla (követi tábla) összetételét a 13. század óta a vármegyei önkormányzatokba szerveződő szerviensek, majd köznemesek részvétele határozza meg alapvetően. A rendi országgyűlés történetében a szerviensi-köznemesi személyes vagy vármegyei követek...Tovább olvasomdarabontkormány
I. Ferenc József osztrák császár és magyar király által a magyar alkotmányosság megsértésével kinevezett báró Fejérváry Géza (korábban az ún. darabonttestőrség parancsnoka) elnökletével 1905-1906-ban működő magyar kormány gúnyneve. Nagy belpolitikai...Tovább olvasomkihágás
Az 1829. évi javaslat legfőbb újdonsága a kihágások önálló részben történt megfogalmazása, mely a magyar joghistóriában itt fordul először elő. Kihágásnak tekintettek a kodifikátorok minden olyan jogsértést, mely nem esett...Tovább olvasomellenállási jog
Latinul ius resistendi. Az 1222. évi Aranybulla 31. cikkében a nemesség számára teremtett alkotmánybiztosíték, melynek értelmében a nemesség büntetlenül ellenállhatott a király, illetve kormánya következő intézkedéseinek, illetve mulasztásainak: ha a...Tovább olvasomcarcer
Latin szó, a római jogi forrásokban fogház, börtön jelentéssel használják. Ugyanilyen értelemben használják e szót régi hazai jogforrásaink is (1435. évi VIII. törvénycikk, 1567. évi XXVII. törvénycikk, 1723. évi XII....Tovább olvasomáprilisi törvények
Az 1847–1848-as utolsó rendi országgyűlés az évszázadok alatt kialakult jogszabályok alapján korszakalkotó törvényeket alkotott, amelyeket a király 1848. április 11-én szentesített, ezért nevezzük azokat áprilisi törvényeknek. Főbb törvénycikkek: II: nádor...Tovább olvasomhiteles hely
Latinul loca credibilia. A bírósági szervezetet a 13. század óta kiegészítő, sajátosan magyar közhitelességi szervezet. A hiteles hely egyházi intézmény, melynek tekintélye, hitelességre számot tartó pecsétje, s az oklevél kiállításához...Tovább olvasomfejedelem
A magyar történelemből kétféle fejedelmi pozíció emelendő ki. 1. A törzsszövetséget vezető fejedelem szervező és uralkodó is egyben. A nép együtttartása és megvédése szinte örökös küzdelmet, harcot, támadó és honvédő...Tovább olvasomhelytartótanács
A helytartótanácsot az 1723-as közigazgatási reform keretében állították fel a helytartóság jogutódjaként. A helytartótanács nem függött udvari dikasztériumtól, felterjesztéseit közvetlenül a királyhoz intézte, és ezt a magyar kancellária útján tette....Tovább olvasomzsellér
A zsellér (latinul házas zsellér: inquilinus, házatlan zsellér: subinquilinus) a késő középkori és újkori parasztság alsó rétegéhez tartozó személy, aki nem rendelkezett saját kezelésben lévő földdel, ezért pénzbeli és terménybeli...Tovább olvasombecstelenség
A becstelenséget kiváltó bűntettek java része a becsületbe és tisztességbe ütköző magatartás volt: hamisan esküvők (ludasok), a szerződésszegők, a hamis okleveleket készítők, az álorcás személyek (personae larvatae), a gyámoltak vagyonának...Tovább olvasomleánynegyed
Leánynegyed járt a csak fiágra maradó ősi vagyonból egyszer, az első átszálláskor. A quartaliciumban az adományszerző leányai, illetve azok lemenői örököltek. A negyedet az adományból egyszer kellett kiadni, a szerző...Tovább olvasomkehidai oklevél
A nemesi vármegye keletkezésére utaló első ismert dokumentum az 1232. évi kehidai oklevél, amely a Zala megyei királyi servienseknek saját vitás ügyeikben ítélkezési jogot biztosított. A kehidai oklevél (1232) a...Tovább olvasomdiarium
Az országgyűlésekben lefolytatott tárgyalásokról, vitákról, felszólalásokról és az ottani eseményekről nem hivatalos és hivatalos feljegyzések is születtek. Országgyűlési napló (diarium) felvétele és készítése már évszázados gyakorlat volt, a főrendiházi ülésekről...Tovább olvasomfamiliaritás
Az Aranybulla egyúttal egy új korszak nyitánya is volt. Egyre erőteljesebben érvényesült a hűbériség magyarországi változata, a familiaritás. A hűbéri szerződés ugyan nem egyenlő rangú emberek között jött létre, mégsem...Tovább olvasomdomus correctoria
Az első magyarországi javítóház, a szempci Domus Correctoria 1771-ben nyitotta meg kapuit. A javítóház a német-osztrák államokban kialakult azon felfogást tükrözi, mely nem tesz különbséget a büntetőintézet és a dologház...Tovább olvasombányaváros
A bányavárosok (civitas montanae) speciális gazdasági érdekből telepített, zömében külhoni mesterembereket befogadó privilegizált helységek voltak. Különlegességüket szinte kizárólag idegen ajkú lakosságuk, külföldről származó joguk, egyszerre kibocsátott privilégiumuk és a gazdasági...Tovább olvasomrendezett tanácsú város
Az elsőfokú bírói joghatósággal felruházott mezővárosok utódai a rendezett tanácsú városok közvetlenül a megye alá tartoztak. A rendezett tanácsú városok a törvényhatósági jogú városok szervezetével voltak párhuzamba állíthatók, elsőfokú igazgatási,...Tovább olvasomnemzetvezető
A képviselőház 1944. november 2-ra hirdetett ülésén a képviselők hatodának jelenlétében jóváhagyta az Országtanács döntésén nyugvó törvényjavaslatot, melyet a felsőház másnap ellenszavazat és módosítás nélkül elfogadott, és ezzel törvényerőre emelte...Tovább olvasom