emberierőforrás-menedzsment
Az emberierőforrás-menedzsment az emberierőforrás-gazdálkodás harmadik fejlődési szakaszának tekinthető, amely a XX. század 80-as éveinek végétől kezdett elterjedni. A felsővezetők a munkaerőre már nem mint költségtényezőre, hanem a versenyképességet biztosító szervezeti erőforrásra tekintettek. Ehhez kellett átalakítani az emberierőforrás-gazdálkodás rendszerét, gyakorlatát. A személyzeti menedzsment időszakára jellemző elkülönült feladatellátást felváltotta az integrált, rendszerszemléletű munkaszervezés. Egységes rendszeralkalmazásban kaptak teret, szerepet az úgynevezett hard és soft humán funkciók. Az előbbiekhez tartozott pl. a humán stratégia kidolgozása, a humán kontrolling bevezetése, az alkalmazott munkavégzési rendszerhez igazodó bérezési és ösztönzési struktúra kialakítása, az integrált informatika rendszerek bevezetése. A soft funkciók között kapott teret pl. a szervezet- és a szervezeti kultúra fejlesztése is.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kompetencia-térkép
A kompetencia-térkép vagy kompetencia-szótár a korszerűen végzett emberierőforrás-gazdálkodás nélkülözhetetlen eszköze. A kompetencia-térkép az érintett szervezeten belül működtetett munkakörökhöz kapcsolódó egyes kompetenciaprofilok szervezeti szintű, egységes rendszerbe foglalt kompetenciaprofil készletét tartalmazza, azoknak...Tovább olvasomhumán generalista
Az emberierőforrás-gazdálkodással összefüggő feladatok jelentős hányadának ellátására – elméleti és gyakorlati szinten – felkészült, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert humán generalistának nevezik. A humán generalista átlátja az emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatait...Tovább olvasomemberierőforrás-gazdálkodás külső környezeti kihívásai
Ezek a tényezők folyamatos változáson mennek keresztül, hatásuk időnként felerősödik, vagy éppen gyengül, de vannak olyanok is, amelyek viszonylagos állandóságot mutatnak. Korunkban a legjelentősebbnek a társadalomban, a politikában, a kultúrában...Tovább olvasomteljesítmény visszajelzése
A teljesítmény edzésének, egész éven át tartó nyomon követésének komolyságát, eredményességét meghatározó eleme, az értékelő vezető által a teljesítményértékelés alanyának, az értékelt munkatársnak adott – lehetőség szerinti – azonnali visszajelzése....Tovább olvasomszakképzés
A szakképzés általános értelemben meghatározott szakmára, hivatásra, életpályára előkészítő elméleti és gyakorlati képzés. A munka világa szempontjából a munkaerő-piac és a gazdaság által keresett és elismert szakképesítésnek a megszerzését jeleníti...Tovább olvasommunkavégzési rendszer humánfolyamata
A stratégiai tervezés és rendszerfejlesztés humán folyamatához igazodva a közszolgálatban alkalmazott munkavégzési rendszermegoldás kiindulási alapot biztosít az egyéb humán folyamatok és humán funkciók által igénybe vehető stratégiai és operatív válaszlehetőségek...Tovább olvasomhumán asszisztens
Az emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatainak és humán funkcióinak működtetéséhez, a jogszabályi előírások teljesítéséhez kapcsolódó adminisztratív, nyilvántartási, adatkezelés, szervezési, ügyintézési és ügykezelési jellegű személyzeti, munkaügyi, valamint humánigazgatási részfeladatokat teljesítő szakapparátus tagjait humán...Tovább olvasomstratégiai jellegű személyügyi szolgáltatások
A közszolgálat stratégiai alapú integrált emberierőforrás-gazdálkodás részét alkotó személyügyi szolgálatatások és tevékenységek humán folyamatának egyik feladatcsoportját a stratégiai jellegű személyügyi szolgáltatások köre alkotja. Ebbe a feladatcsoportba azok a közép és...Tovább olvasommunkaerő kölcsönzés
A munkaerő-kölcsönzés olyan munkavégzésre irányuló jogviszony, amely három fél, a munkavállaló, a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég és egy vagy több munkaadó cég között jön létre azzal a céllal, hogy a munkaerő-kölcsönző...Tovább olvasomstratégiai emberierőforrás-menedzsment
A stratégiai emberierőforrás-menedzsment az emberierőforrás-gazdálkodás negyedik fejlődési szakasza, amely az 1990-es évek elejétől terjedt el a világban. Ennél a szintnél már nem egyszerűen a humán funkciók hatékony megoldásáról és az...Tovább olvasomfoglalkozás-egészségügyi ellátás
A törvényi előírásnak megfelelően a munkáltatók által valamennyi munkavállaló számára kötelezően biztosítandó ellátást foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásnak hívják. A jogszabályok arról rendelkeznek, hogy a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást kiknek kell megszervezni, milyen formában, állománykategóriákat...Tovább olvasomcafetéria
A cafeteria a munkaadó által biztosított béren kívüli juttatás egyik meghatározó formája. A cafeteria tehát azoknak a béren kívüli juttatásoknak az összessége, amelyben – a jogszabályokban rögzített keretek betartásával –...Tovább olvasomkompetencia
A kompetencia latin eredetű szó, melynek jelentése: valamire képes. A kompetencia alatt a tanulás (tapasztalás, gyakorlás) hatására kialakuló, az egyénre jellemző – alapvető, meghatározó, egymással összefüggő – alkotóelemek olyan strukturált...Tovább olvasomhumán kontrolling
A humán kontrolling az emberierőforrás-gazdálkodás olyan eszköze, amely a szervezet szintjén segíti elérni a racionális és költségérzékeny működtetést. A tervezés, az elemzés, az értékelés, a beszámolás, a koordináció és az...Tovább olvasom360 fokos felmérések és értékelések
A szervezet teljes körű átvilágítására szolgáló felmérési és visszajelzési módszer, amely során egy-egy fejlesztési területre fókuszálva a módszert alkalmazó szervezet több irányból, a felmérésbe bevont kör válaszai alapján kaphat képet...Tovább olvasommunkakör
A munkakör a szervezet legkisebb azonosítható egysége, amelynek célja, dinamikája és a munkakörbetöltő által egyéni felelőse van. A munkakör a munkavállaló munkafolyamatait, tevékenységeit, feladatait, funkcióit és kapcsolatrendszerét tartalmazza, beleértve ebbe...Tovább olvasomteljesítménytervezés (új tétel)
A hatékony teljesítményirányító rendszer első fázisa a teljesítménytervezés. A folyamat megindítására akkor kerülhet sor, ha világos a szervezet jövőképe és meghatározottak stratégiai irányai, céljai. A teljesítménytervezésnél a hagyományos hierarchiát –...Tovább olvasomtehetséggondozás a munkahelyen
A munkahelyen folyó tehetséggondozás a karriermenedzsment részeként végzett nagy jelnetőséggel bíró humán funkció, amely szoros kapcsolatban áll a kiválasztással, a beillesztéssel, az ösztöndíjas programokkal, a mentoring tevékenységgel, a vezetői és...Tovább olvasomkiválasztási-értékelő központ (új tétel)
A kiválasztási-értékelő központ a munkaerő kiválasztásának egyik eredményesen alkalmazható, minőségi módszere. A feladatra minden vonatkozásban felkészített értékelők integrált formában, több képesség-és személyiségvizsgáló eszköz (tesztek, helyzetgyakorlatok, egyéni, páros, csoportos feladatok) együttes,...Tovább olvasomstratégiai gondolkodás
A stratégiai gondolkodás, a stratégiai szemlélet és látásmód megjelenése, illetve fokozatos elterjedése nélkülözhetetlen előfeltétele a stratégiai tervezés gyakorlatban történő megvalósításának a szervezeti működés valamennyi szintjén, így az emberierőforrás-gazdálkodásban is. A...Tovább olvasom
