forradalom
A politikai változás folyamatának részeként olyan tömegeket mozgósító társadalmi mozgalom létrejövetele, amely erőszak alkalmazásával sikeresen megdönti a fennálló rendszert, és új kormányzatot hoz létre. A forradalom nem azonos az államcsínnyel, mivel a forradalom tömeges részvételt és a politikai rendszer egészét érintő, alapvető változásokat feltételez. Az államcsíny egyének fegyveres hatalomátvételét jelenti, akik anélkül váltják fel az uralmon levő politikai vezetőket, hogy alapvető változtatásokat hajtanának végre a kormányzati rendszerben. A forradalmat meg lehet különböztetni a lázadástól is, amely ugyancsak a fennálló politikai hatóságok elleni küzdelem, de a célja inkább bizonyos személyek eltávolítása, és nem a politikai rendszer átalakítása.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
slum
Az angol slum kifejezést használja a magyar szakirodalom is a városok, elsősorban nagyvárosok fizikailag leromlott állapotú és szegények által lakott városrészeinek megnevezésére. A magyar „nyomornegyed” kifejezés a slum kifejezésnél valamivel...Tovább olvasomanómia
A szociológiában széles körben használt, elsőként E. Durkheim által meghonosított fogalom. Az anómia Durkheim szerint a társadalmi viselkedést szabályozó normák meggyengülése. Következménye a deviáns viselkedések elterjedése. R. Merton átértékelte a...Tovább olvasommigráns
Az a személy, aki eredeti (szokásos) lakóhelyének országát elhagyja, azaz részt vesz a nemzetközi vándorlásban. A távozási (kibocsátó) ország szempontjából a személyt kivándorlónak, a fogadó ország szempontjából bevándorlónak nevezik. A...Tovább olvasoméletmód
A mindennapi tevékenységek rendszere, vagyis hogy a társadalom tagjai mindennapi életük során milyen tevékenységeket végeznek. E tevékenységekre átlagosan mennyi időt fordítanak, hol végzik ezeket a tevékenységeket (otthon, munkahelyen stb.), kik...Tovább olvasommunkanélküliségi arány
A regisztrált munkanélküliek száma osztva a gazdaságilag aktív népesség (foglalkoztatottak és munkanélküliek összege) számával. Regisztrált munkanélküli az, akinek nincs munkaviszonya, nem nyugdíjas, nem tanuló, továbbá munkát keres. A munkanélküliségi arány...Tovább olvasomabszolút szegénység
A szegénység egy típusa, mellyel napjainkban inkább a harmadik világ országaiban találkozhatunk. A szegénység vizsgálatakor megkülönböztethető az abszolút és relatív szegénység. Az abszolút szegénység egészséges emberi létezéshez minimálisan szükséges javak...Tovább olvasomosztály
Bár a társadalomtudomány egyik leggyakrabban használt fogalma, világos megegyezés nincs arról, hogyan lehetne legjobban meghatározni jelentését. Marx értelmezésében az osztály a termelőeszközök,szempontjából azonos helyzetben lévő emberek csoportja. Weber is gazdasági...Tovább olvasomszemélyes tér
Fizikai távolság, amelyet egyének egymás között tartanak. Szorosabb kapcsolat esetén lehet bizalmas, formális érintkezésben pedig társasági távolságról, előadó és közönsége között nyilvános távolságról beszélhetünk. A személyes tér nagysága kultúránként különbözik....Tovább olvasomszekta
A szekta kis létszámú vallási csoport, melynek jellemzője, hogy szakít az ortodoxiával a tagsághoz egyszeri felnőttkori csatlakozás, megtérés szükséges, többnyire nincs specializált papsága, az érzelmi elemeket, a vallásos élményeket hangsúlyozza....Tovább olvasomátmeneti rítus
Az egyik életszakaszból a másikba való átlépést szimbolikusan megerősítő és megünneplő szertartásokat átmeneti rítusnak nevezzük. A hagyományos, preindusztriális társadalmakban az ilyen rítusok igen elterjedtek voltak. A mai magyar társadalomban is...Tovább olvasomkulturális újratermelés
A kulturális értékek és normák átadása nemzedékről nemzedékre. A kulturális újratermelés azokra a mechanizmusokra utal, amelyek segítségével a kulturális tapasztalatrendszer folyamatosságát az idők során fenntartják. Bár a modern társadalmakban a...Tovább olvasomglobalizáció
A világ különböző népeinek, régióinak és országainak a világot átfogó társadalmi és gazdasági kapcsolatok kialakulásával egyre növekvő kölcsönös függősége. A globalizáció összetett társadalmi és gazdasági folyamat, melynek többek között gazdasági,...Tovább olvasomfenntartható fejlődés
A kifejezést először 1987-ben, az ENSZ megbízásából készült, Brundtland-jelentés néven ismertté vált Közös jövőnk című dokumentumban használták. A jelentés szerzői rámutattak, hogy nem tartható fenn a Föld erőforrásainak olyan ütemben...Tovább olvasomfélperiferiális országok
Wallerstein világrendszer elméletében a centrum és periféria között átmeneti helyzetet elfoglaló országok vagy régiók. Azok az országok, amelyek a munkaerő és a nyersanyagok forrásait szolgáltatják a mag- vagy centrumországok ipari...Tovább olvasomlétminimum
A létminimum összege azt mutatja, hogy mekkora jövedelem szükséges egy háztartásnak ahhoz, hogy biztosíthassa tagjai számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény, a társadalom adott fejlettségi szintjén konvencionálisan megfelelőnek minősülő szükségletek...Tovább olvasomszuburbanizáció
Az a jelenség, amelyet a fejlett országok nagyvárosaiban az 1950-1960-as évek óta figyeltek meg, azaz a városi népesség egyik – többnyire jobb módú – része elhagyja a város központi részeit...Tovább olvasomforradalom
A politikai változás folyamatának részeként olyan tömegeket mozgósító társadalmi mozgalom létrejövetele, amely erőszak alkalmazásával sikeresen megdönti a fennálló rendszert, és új kormányzatot hoz létre. A forradalom nem azonos az államcsínnyel,...Tovább olvasomcsecsemőhalandósági ráta
A csecsemőhalandóság egy demográfiai mutatószám, egy speciális korspecifikus halandósági ráta: minden, az élveszületést követően, de az egyéves kor betöltése előtt bekövetkezett haláleset beleszámít. A csecsemőhalandósági arányszám az adott évben meghalt...Tovább olvasomúj vallási mozgalmak
A közelmúltban a fejlett országokban megjelent, tág értelemben véve vallásos jellegű és spirituális csoportok, kultuszok és szekták széles köre amelyek a „mainstream” vallások mellett alakultak ki. Ebbe a körbe tartoznak...Tovább olvasomúj társadalmi mozgalmak
Olyan társadalmi mozgalmak csoportja, amelyek az 1960-as évek óta alakultak ki a nyugati társadalmakban, válaszul az emberi civilizációban jelentkező kockázatokra. Az ide tartozó mozgalmak – például a feminizmus, a környezetvédelem,...Tovább olvasom
