hegyőr
Egy borvidék egy vagy több településének szőlészeti és borászati termelői által e tevékenységükhöz fűződő közös érdekeik előmozdítására, valamint az általuk előállított termékek származás-, minőség- és eredetvédelmére létrehozott köztestület (hegyközség) a működési területéhez tartozó szőlők őrzését hegyőrök alkalmazásával látja el. A települési önkormányzat a hegyközséghez nem tartozó szőlők őrzését a hegyközséggel kötött megállapodás alapján a hegyőrökre bízhatja.
A hegyőrt a hegyközségben a közigazgatási hatósági ügyek viteléért felelős személy (hegybíró) irányítja, felügyeletét a hegyközségek borvidékenként alakított hegyközségi tanácsa, valamint a rendőrség látja el.
A hegyőr vizsgáztatását és továbbképzését a hegyközségi tanács szervezi meg.
A hegyközség által létesített hegyőrségre és a hegyőrre egyebekben a mezei őrszolgálatra és a mezőőrre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Információs Hivatal
Rendvédelmi szerv, azon belül polgári nemzetbiztonsági szolgálat. Rövidítése: IH. Egyebek közt: – megszerzi, elemzi, értékeli és továbbítja a kormányzati döntésekhez szükséges, a külföldre vonatkozó, külföldi eredetű, a nemzet biztonsága érdekében...Tovább olvasompolgárőr egyesület
A Ptv. szerint a polgárőr egyesület alapfeladatként a helyi közrend és közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot, a közúti baleset helyszínén, valamint bölcsőde, óvoda, általános...Tovább olvasomtisztjelölt
A Hszt. szerint a tisztjelölt a rendvédelmi oktatási intézmény (rendészeti és nemzetbiztonsági felsőoktatást folytató felsőoktatási intézmény) hallgatója. A rendészeti alapképzésre, nappali tagozatra felvételt nyert személy az ösztöndíjszerződés megkötésével a rendvédelmi...Tovább olvasomfokozott ellenőrzés
Rendőri intézkedés. A törvény szerinti teljes elnevezése: “fokozott ellenőrzés, ruházat, csomag és jármű átvizsgálása”. A rendőrség az elkövető elfogása és előállítása, a közbiztonságot veszélyeztető cselekmény vagy esemény megelőzése, megakadályozása érdekében...Tovább olvasomvisszaküldés tilalma
A visszaküldés tilalma (non-refoulement) olyan nemzetközi jogi jogelv, mely egy erkölcsi eredetű elvből származik: embertársainkat nem tesszük ki tetteink következményeként üldöztetésnek, kínzásnak vagy más súlyos sérelemnek. A magyar jogban az...Tovább olvasomrendészeti igazgatás
A rendészeti igazgatás a közigazgatás része, az egyik legősibb szakigazgatási ágazat. A rendészeti igazgatás alanya a rendészeti szervezet (ide tartoznak többek közt a Ksztv. szerinti rendvédelmi szervek), közhatalmi eszközökkel, közigazgatási...Tovább olvasompénzügyőr
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (rövidítve: NAV) személyi állományába tartozó foglalkoztatott, aki hivatásos szolgálati jogviszonyban áll. Jogviszonyát a NAV-ról szóló törvény és a Hszt. szabályozza. A pénzügyőrök rendvédelmi tevékenységet folytatnak,...Tovább olvasomelfogás és előállítás
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr a további intézkedés megtétele céljából elfogja és az illetékes hatóság elé állítja azt (kötelező esetek), – akit szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten értek, –...Tovább olvasommagánnyomozó
Az Szvmt. szerint magánnyomozó a magánnyomozói tevékenységet végző személy. A tevékenység végzéséhez legalább középiskolai végzettség, valamint a rendőrség által kiadott igazolvány szükséges. A magánnyomozó a tevékenység szolgáltatására irányuló szerződés teljesítése...Tovább olvasomrendőrségi szolgálatok
A rendőrség szolgálati szabályzata szerint a rendőrség feladatainak ellátását szolgálati ágakra, szolgálatokra és szakszolgálatokra lebontva kell megszervezni. A szolgálatok a következők: – az állami futárszolgálat, – a bevetési szolgálat, –...Tovább olvasomtömegoszlatás
Rendőri kényszerítő eszköz. A szolgálati szabályzat szerint a tömegoszlatás a jogellenesen összegyűlt, valamint jogszerűen összegyűlt, de jogellenes magatartást tanúsító tömegnek a helyszín elhagyására, fizikai egységének megbontására irányuló – a tömeg...Tovább olvasomközrend
Legegyszerűbben fogalmazva a közrend azonos a közjog által létesített (jogi) renddel. Mivel a közrend védelme közjogi eszközökkel valósítható meg, ez elsődlegesen állami feladat (ebben különbözik a magánjogi rendtől, melyet elsősorban...Tovább olvasomszemély- és vagyonvédelmi tevékenység
A magánbiztonság területén az Szvmt. szerint személy- és vagyonvédelmi tevékenységnek minősül: – a természetes személyek életének és testi épségének védelme, – az ingatlan, illetve ingóság őrzése, – a szállítmány kísérése,...Tovább olvasombiztonsági intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr az önveszélyes állapot vagy a személyeket, illetőleg az anyagi javakat közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet megszüntetése, továbbá az államhatár védelme érdekében: – megteszi a veszélyhelyzet...Tovább olvasomtömeges bevándorlás okozta válsághelyzet
Az Európára nehezedő fokozott migrációs nyomás miatt a magyar Országgyűlés a helyzetre a Met. módosításával is reagált. A válsághelyzet három esetben rendelhető el: 1. Ha a Magyarországra érkező elismerést kérők...Tovább olvasomhelyszínbiztosítás
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr a feladata ellátása során jogosult megtiltani, illetőleg megakadályozni, hogy valamely bűncselekmény, szabálysértés, baleset, vagy egyéb esemény helyszínét megváltoztassák. Ennek célja lehet – egyebek...Tovább olvasompolgárőr
A Ptv. szerint polgárőr az a 18. életévét betöltött, cselekvőképes és büntetlen előéletű személy lehet, aki nyilatkozatával önként vállalja a polgárőri szolgálat ellátását és magára nézve kötelezőnek ismeri el az...Tovább olvasomközbiztonsági őrizet
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség az előállított személyt 24 óra időtartamra jogosult közbiztonsági őrizetbe venni, ha az őrizetbe vételt a személyazonosság megállapítása szükségessé teszi. Az őrizet időtartamába az...Tovább olvasomNemzeti Biztonsági Stratégia
Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiáját a Kormány 2012-ben fogadta el. A Stratégia rendeltetése, hogy az értékek és érdekek számbavétele, valamint a biztonsági környezet elemzése alapján meghatározza azokat a nemzeti célokat, feladatokat...Tovább olvasomelektronikai vagyonvédelmi rendszer
Az elektronikai vagyonvédelmi rendszer a magánbiztonság területén alkalmazott, az Szvmt. szerint vagyonvédelmi célból a vállalkozási szerződésben megjelölt ingatlanon telepítendő vagy telepített elektronikus jelző és képi megfigyelőrendszer, ideértve a térfelügyeleti rendszert,...Tovább olvasom
