helyi közszolgáltatások
Közszolgáltatásokon olyan feladatok ellátásának biztosítását értjük, amelyek valamilyen mértékig közösségi szervezést igényelnek és társadalmi közös szükségletek kielégítését szolgálják. Ami a helyi jelzőt illeti, a helyi közszolgáltatás fogalmát leggyakrabban a legalapvetőbb, településszintű közszolgáltatások szinonimájaként használják, kizárva belőle a magasabb szinthez kötődő, de nem országos (pl. járási, megyei, regionális) közszolgáltatásokat. A települési közösség érdekében nem csak az önkormányzat szervezhet meg közszolgáltatásokat, hanem például az állam, a magán és civil szektor stb. is. Ennek ellenére a helyi közszolgáltatások súlypontja – dacára a 2010 utáni időszak centralizációs törekvéseinek – továbbra is a települési önkormányzatokra esik, így a „helyi közszolgáltatások” és a „települési önkormányzatok által szervezett közszolgáltatások” azonosítása bizonyos megszorításokkal indokolható.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
településhálózat
Településhálózat alatt értjük egy földrajzi vagy közigazgatási területegység (ország, régió, stb.) valamennyi településének összefüggő rendszerét. A településhálózaton belül az egymástól funkció, nagyság, közigazgatási szerepkör, infrastrukturális fejlettség tekintetében eltérő települések között...Tovább olvasomtelepülésfejlesztés
A településfejlesztés a település társadalmi és gazdasági erőforrásainak, környezeti minőségének, műszaki, anyagi és humán ellátásának olyan fejlesztése, amely a fenntartható fejlődés érdekében megteremti a település lakossága számára az életszínvonal növekedésének,...Tovább olvasomtelepülési környezetvédelmi program
A településszintű környezetvédelmi tervezés alapja, a Települési Környezetvédelmi Program kidolgozása a települési önkormányzatok kötelező feladata. A programot a települési önkormányzat képviselő-testülete hat éves időtartammal rendelettel hagyja jóvá s gondoskodik a...Tovább olvasomvidéki terület
A köznyelvben a vidéki terület fogalma a főváros-vidék viszonyrendszer szerint használatos, ez alapján „vidék” akár Miskolc, vagy Győr is. Alapvetően azonban a vidék fogalma alatt mezőgazdasági területre asszociálunk. Az angol...Tovább olvasomhelyi közszolgáltatások
Közszolgáltatásokon olyan feladatok ellátásának biztosítását értjük, amelyek valamilyen mértékig közösségi szervezést igényelnek és társadalmi közös szükségletek kielégítését szolgálják. Ami a helyi jelzőt illeti, a helyi közszolgáltatás fogalmát leggyakrabban a legalapvetőbb,...Tovább olvasomvízilétesítmény
Víziltesítmény az a mű (víziközmű), műtárgy, berendezés, felszerelés vagy szerkezet, amelynek rendeltetése, hogy a vizek lefolyási, áramlási viszonyait, mennyiségét vagy minőségét, medrének vagy partjának állapotát, a vizek kártételeinek elhárítása, a...Tovább olvasomközösségi közlekedés
A közösségi közlekedés, melynek szinonimájaként korábban főleg a „tömegközlekedés”, napjainkban pedig a „közforgalmú közlekedés” vagy „kollektív közlekedés” fogalmát is használják, tágabb és általánosabb értelmezés szerint – magában foglal minden közlekedési...Tovább olvasomút
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény út alatt a járművek és a gyalogosok közlekedésére, vagy csak a járművek, illetve csak a gyalogosok közlekedésére szolgáló, e célra létesített vagy...Tovább olvasomklasszikus urbanizáció
Az urbanizációs folyamat első szakasza. Elsőként Nyugat-Európában kezdődött a 18. században, ahonnan az ipari forradalom vívmányaival együtt terjedt tovább a periférikus területek felé. A kelet-közép-európai térségben nagyjából 100 éves késéssel...Tovább olvasomjárás
A megye és a településszint között elhelyezkedő alsó középszint egyik jellegzetes területszervezési szintje hazánkban. A járások Magyarországon már a 13. században megjelentek, és 1984. január elsejéig folyamatosan jelen voltak a...Tovább olvasomközszolgáltatási szerződés
A közszolgáltatási szerződés fogalmának definíciója a magyar közjogban a közfeladatokhoz köthető. A közszolgáltatási szerződés olyan írásbeli szerződés, amelyet valamely közfeladat – vagy annak egy része – ellátására kötöttek az állami/önkormányzati...Tovább olvasomközigazgatási urbanisztika
A közigazgatási urbanisztika az urbanisztika sajátos megközelítése, amely a települési tér alakulását, alakítását az igazgatástudomány településfogalmából kiindulva vizsgálja, a település működését-működtetését, valamint a településnek a közigazgatásban játszott szerepét véve alapul....Tovább olvasomvízitársulat
A vízitársulatok területi vízgazdálkodási közfeladatok ellátására létrehozott jogi személyiséggel rendelkező közhasznú gazdálkodó szervezetek, amelyek tevékenységüket működési területükön látják el. Szakmai feladataik között a vízrendezés (a káros többletvizek rendezett elvezetésének, visszatartásának...Tovább olvasomdezurbanizáció
Az urbanizációs folyamat harmadik szakasza. Első jelei a legfejlettebb térségekben (Észak-Amerika, Nyugat-Európa) az 1970-es évektől tapasztalhatók, az emelkedő gazdaságokban való elterjedése azonban csak a közeljövőben várható. A dezurbanizáció szakaszában a...Tovább olvasomgyermekvédelmi ellátások
A gyermekvédelem tágabb értelemben minden gyermekre és ifjúra kiterjedő gondoskodás, pedagógiai, pszichológiai, szociális, egészségügyi, jogi tennivalók összessége, amelyek a gyermekek és fiatalok gondozását, ellátását, eltartását, nevelését, érdekvédelmét hivatott biztosítani. Szűkebb...Tovább olvasomregionalizáció
A regionalizáció jellemzően a felülről lefelé, a központtól a decentrumok felé történő területszervezést és -alakítást takarja. Lényege, hogy a teret elkülönült egységekre bontjuk, amely egységek határait valamely igazgatási szerv (általa)...Tovább olvasomtelepülési önkormányzati környezetvédelmi alap
A települési önkormányzatok – Budapesten a Fővárosi Önkormányzat is – környezetvédelmi feladataik megoldásának elősegítése érdekében önkormányzati rendelettel települési önkormányzati környezetvédelmi alapot hozhatnak létre. Az alap bevételei között a törvény a...Tovább olvasommegye
Az Alaptörvényben rögzítettek értelmében Magyarország területe fővárosra, 19 megyére, városokra és községekre tagozódik. Ezek közül a megye mint statisztikai célú területi egység megfelel az EUROSTAT NUTS 3 regionális szintjének. Mint...Tovább olvasomaudit
Az „audit” szó a latin „auditio”-ból származtatható, amely eredeti jelentésében meghallgatást jelent. Vezetéselméleti/minőségirányítási megközelítésben mindez azt vonja maga után, hogy az auditálási folyamatnak – illetve eredményének, az auditnak – nem...Tovább olvasomkomparatív településfejlettség-vizsgálat
A többnyire a településfejlesztési koncepciót megalapozó komparatív településfejlettség-vizsgálat lényege, hogy a vizsgálandó település mellé hasonló adottságokkal rendelkező településeket választunk, nagyjából 5-20 települést ugyanabból a környezetből, amelyben a vizsgálandó település van....Tovább olvasom
