humán szervezet
A humán szervezet a szervezeti működés részeként folyó emberierőforrás-gazdálkodással szemben támasztott elvárások teljesítésére felállított, önálló vagy belső struktúrával is rendelkező egység. A humán szervezet nagyságának, feladatrendszerének, személyi összetételének igazodnia kell az érintett szervezet általánosan jellemző jegyeihez. A korábbi időszakokban a humán szervezetek általában személyügyi, munkaügyi, valamint szociális részlegekre tagozódtak és jórészt egymástól elkülönülve működtek. Az emberierőforrás-gazdálkodás stratégiai szintre emelkedésével párhuzamosan a kiemelt tevékenységi területek fokozatosan bővültek, nőtt a specifikációk száma és köre, ugyanakkor a humán szervezeti működés integráltsága egyre erősödő tendenciát mutat.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
tudástranszfer
A tudástranszfer az adott szervezeten belül meglévő, valamint a folyamatosan keletkező, illetve tudatosan létrehozott új tudás eljuttatása azokhoz a szervezeti tagokhoz, akik nem rendelkeznek a szükséges tudással, vagy akik nem...Tovább olvasomteljesítmény szankcionálása
A teljesítmény szankcionálása valamennyi munkahelyeken, így a közszolgálatban is a teljesítményértékelési rendszerek működtetésének egyik meghatározó jelentőséggel bíró alkotóeleme. A közszolgálaton belül a minősítéssel kiegészülő teljesítményértékelés körfolyamata alatt, amely általában egy...Tovább olvasomkompetencia alapú munkavégzési rendszer
Kompetencia alapú munkavégzési rendszeralkalmazásról akkor beszélünk, amikor megszűnik a munkaköralapú rendszer hagyományosan értelmezett státusza, az egy ember által betöltött egy munkakör elve, illetve gyakorlata, és ezt a metódust felváltja a...Tovább olvasommunkaügyi mediáció
A mediáció, így a munkaügyi mediáció is magyarul közvetítést jelent, mégpedig két vagy több fél között felmerült vitában. A mediáció olyan speciális konfliktusmegelőző, konfliktuskezelő módszer, amely során az egymással nézeteltérésben,...Tovább olvasomteljesítmény elismerése
A teljesítmény elismerése valamennyi munkahelyeken, így a közszolgálatban is a teljesítményértékelési rendszerek eredményes működtetésének egyik meghatározó jelentőséggel bíró alkotóeleme. A közszolgálaton belül a minősítéssel kiegészülő teljesítményértékelés körfolyamata alatt, amely általában...Tovább olvasommunkavégzési rendszer humánfolyamata
A stratégiai tervezés és rendszerfejlesztés humán folyamatához igazodva a közszolgálatban alkalmazott munkavégzési rendszermegoldás kiindulási alapot biztosít az egyéb humán folyamatok és humán funkciók által igénybe vehető stratégiai és operatív válaszlehetőségek...Tovább olvasomegész életen át tartó tanulás
Valamennyi, életünk során folytatott tanulási tevékenység, melyet a tudás, a készségek és a kompetenciák fejlesztésének céljával végzünk egyéni, állampolgári/civil, társadalmi és/vagy foglalkoztatási perspektívában. A tanulás az életút végéig tartó, az...Tovább olvasomteljesítmény
A teljesítményt meghatározhatjuk a szervezet és az egyén szempontjából. A szervet által kijelölt célok, feladatok elérése érdekében végzett tevékenységekhez köthető minőségi (kvalitatív) és mennyiségi (kvantitatív) mutatókkal jellemezhető, ezért mérhető és...Tovább olvasomstrukturált interjú
A stratégiai alapú, integrált emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamataira és humán funkcióira jellemző jegyek, minőségi mutatók, tendenciák megállapítására, a SWOT és egyéb elemzések elkészítésére, tudományos kutatások, felmérések, igénymeghatározások, közvéleménykutatások stb. lefolytatására szolgáló,...Tovább olvasomértelmi intelligencia és kompetencia
Az értelmi intelligencia az elme azon elemző és megkülönböztető képessége, amely a környezethez való adekvát alkalmazkodást, a helyzetek megfelelő értelmezését, a jól strukturált gondolkodást, a viselkedés megszervezését és kivitelezését teszi...Tovább olvasomszemélyi állomány felkészítése és fejlesztése
A közszolgálat különböző területeinél, eltérő jogviszonyban foglalkoztatott személyi állomány – jogszabályok által – meghatározott állománycsoportjai, illetve tagjai számára tartandó rendszeres, tervszerű keretek között, az emberierőforrás-gazdálkodás részeként folyó pedagógiai tevékenységeket nevezik...Tovább olvasomcafetéria
A cafeteria a munkaadó által biztosított béren kívüli juttatás egyik meghatározó formája. A cafeteria tehát azoknak a béren kívüli juttatásoknak az összessége, amelyben – a jogszabályokban rögzített keretek betartásával –...Tovább olvasomadminisztratív jellegű személyügyi szolgáltatások
A közszolgálat stratégiai alapú integrált emberierőforrás-gazdálkodás részét alkotó személyügyi szolgáltatások és tevékenységek humán folyamatának egyik feladatcsoportját az adminisztratív jellegű személyügyi szolgáltatások köre alkotja. Ehhez a feladatcsoporthoz az emberierőforrás-gazdálkodás szakszerű megvalósításához...Tovább olvasomszemélyügyi tevékenységek és szolgáltatások humán folyamata
A szervezet stratégiai, valamint operatív céljainak elérését szolgáló olyan egységes bér-és ösztönzéspolitika kialakítása, hatékony működtetése, amely elősegíti a feladattellátáshoz nélkülözhetetlen felkészült személyi állomány megszerzését, megtartását és folyamatos motiválását. Az ösztönzésmenedzsment...Tovább olvasomrészmunkaidő
A rész vagy rövidített munkaidős foglalkoztatás, mint a munkaerő-gazdálkodás egyik meghatározó eszköze, rugalmas foglalkoztatási formája a kérdéses munkakörre általában megállapított teljes munkaidőnél rövidebb időre, jellemzően napi 4-6 órára terjed ki,...Tovább olvasombekerülés a közszolgálatba
Az emberierőforrás-áramlás és -fejlesztés humán folyamatának egyik részfolyamatáról van szó, amikor a közszolgálatba történő bekerülés kérdését vizsgáljuk. Ez a részfolyamat általában a toborzásból, a pályáztatásból, a kiválasztásból, az ösztöndíjas, a...Tovább olvasomteljesítményértékelés kommunikációja
A teljesítménymenedzsment humán folyamatán belül megvalósuló egyéni teljesítményértékelés humán funkciójának meghatározóan fontos eleme az elért eredmények vagy kudarcok kommunikációja, megbeszélése, amely az értékelő vezető és az értékelt munkatárs között zajlik,...Tovább olvasomrotáció
A munkakör változatosságának növelését szolgáló egyik munkaszervezési megoldás a rotáció. A rotáció lényegét az adja, hogy a munkavállalók előre meghatározott rendszerességgel (heti, napi, vagy akár néhány órás ciklusokban), vagy a...Tovább olvasomhumán kontrolling
A humán kontrolling az emberierőforrás-gazdálkodás olyan eszköze, amely a szervezet szintjén segíti elérni a racionális és költségérzékeny működtetést. A tervezés, az elemzés, az értékelés, a beszámolás, a koordináció és az...Tovább olvasomempowerment
Az empowerment az emberekben szunnyadó energiák felszabadítását jelenti és a munkatársak energiájának (tudásának, tapasztalatának, motivációjának) a hierarchikus szervezet megkötöttségei alól való felszabadítását célozza meg. Az empowerment lényege, hogy az embereket...Tovább olvasom
