katonai biztonság
A katonai biztonság államoknak, illetve kormányoknak az a képessége, amely biztosítják, hogy fennmaradjanak a belső vagy külső katonai fenyegetéssel szemben. A történelemben hosszú időn keresztül a katonai biztonság, illetve a hadsereg mérete és felszereltsége jelentette a az állam legfontosabb attribútumát: a politikai biztonságot jelentő szuverenitást és általában a biztonságot. A kétpólusú világrend bukását követően a gazdasági biztonság, a környezeti biztonság és a társadalmi biztonság relatíve háttérbe szorította a katonai biztonság jelentőségét. A katonai biztonság vizsgálata során az államok fegyveres támadó és védelmi képességei, illetve szándékaira vonatkozó védelkedések az elemzés tárgyai.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
regionális biztonság
A regionális biztonság a biztonság területi kiterjedésének lokális szintjét meghaladó szintje. Az érintett, s kellő eszközökkel rendelkező állam ekkor nemcsak a közvetlen szomszédságát, hanem az egész régiót saját biztonsági igényei...Tovább olvasombiztonsági szektor
A biztonsági szektor mindazon állami intézmények, illetve szereplők összessége, amelyek az állam, az államhoz tartozó népesség biztonságának garantálásában szerepet játszanak. Ide tartozónak tekintjük az alapvető biztonságpolitikai szereplőket és jogkikényszerítő intézményeket,...Tovább olvasomkihívás
A kihívások testesítik meg a biztonságot veszélyeztető tényezők legáltalánosabb, legszélesebb kategóriáját. A kihívás olyan helyzetek és állapotok összességét jelenti, amelyek a lehetséges legalacsonyabb megnyilvánulási szinten negatívan befolyásolják az általánosan értelmezett...Tovább olvasomkulturális diplomácia
A kulturális diplomácia egy adott állam széles értelemben vett kulturális értékeinek (művészet, tudomány, oktatás, világnézet, turizmus stb.) bemutatásával, vonzóvá tételével, cseréjével kívánja elősegíti az országok állampolgárai közötti kölcsönös megértést, s...Tovább olvasomgazdasági biztonság
A gazdasági biztonság a állami és nemzetközi politikai struktúra és a gazdasági piacstruktúra közötti kiegyensúlyozott kapcsolatot, a társadalom jólétéhez és az államhatalom elfogadható szinten tartásához szükséges erőforrásokhoz, pénzeszközökhöz és piachoz...Tovább olvasomkörnyezeti biztonság
A környezeti biztonság a helyi és a planetáris bioszféra, mint minden egyéb emberi tevékenység létfenntartó rendszerei fenntartásának biztosítása, a mikroszinttől (az egyes fajok védelmétől) makroszintig (a bolygó egészének megőrzéséig), a...Tovább olvasomnyilvános diplomácia
A nyilvános diplomácia (public diplomacy) a hagyományos, az államokra és nemzetközi szervezetekre fókuszáló külpolitikai kommunikációtól eltérő, szélesebb közönséget próbál tájokoztatni, befolyásolni, meggyőzni és megnyerni, beleértve ebbe egy másik ország közvéleményét...Tovább olvasomszubjektív biztonság
A szubjetív biztonság egy-egy állam, nemzet és más közösség vagy az egyén által érzékelt fenyegetés, amelyet az objektív biztonsági tényezőkhöz (kihívásokról, kockázatokról, fenyegetésekről, illetve ezek elhárításának képességéről)kapcsolódó szubjektív érzelmi és...Tovább olvasomHáború
A háború erőszak alkalmazása annak érdekében, hogy az egyik fél rákényszerítse az akaratát a másik félre. A háború céljait mindig a politika határozza meg. Jellegét tekintve beszélhetünk totális (az ellenség...Tovább olvasomkülpolitikai stratégia
A külpolitikai stratégia egy állam külpolitikai céljait azonosító, abban súlypontokat képző, előíró szemléletű, a célok eléréséhez eszközöket és erőforrásokat rendelő, valamint a végrehajtót, a végrehajtás módját és időkeretét pontosan meghatározó...Tovább olvasomPolgárháború
A polgárháború egy országon belül, szervezett csoportok által vívott fegyveres konfliktus, amelynek célja a központi vagy a regionális hatalom megszerzése, vagy a kormányzati politika megváltoztatásának kikényszerítése. Bár a polgárháború társadalmi...Tovább olvasombiztonsági helyzet
Olyan létfenyegetéssel, túléléssel járó helyzet vagy annak társadalmi érzete, melyet az állam vagy annak képviselői rendkívüli intézkedésekkel, a normál politikai menetből kiemelve, vagy speciális politikai kereteket teremtve képesek vagy kívánnak...Tovább olvasombiztonságpolitika
A biztonságpolitika mint önálló szakpolitikai ágazat a fennálló társadalmi rend megőrzését vagy megváltoztatását célzó társadalmi intézkedések összeségét, vagyis mindazon állami törekvéseket jelenti, amelyekkel egy kormány igyekszik elhárítani azokat a nemzetközi...Tovább olvasomVálság
Válságok és válsághelyzetek a feszültségek olyan eszközökkel történő növelésével jönnek létre, amelyek még a háború szintje alatt maradnak. Mind az egyes államokon, mind a nemzetközi rendszeren belül látens konfliktusok tömege...Tovább olvasomnemzetközi biztonság
Olyan nemzetközi helyzet, amelyben a háború viselésének az akadályai és a kedvezőtlen feltételei erősebbek, mint a kedvezőek, vagyis kellő számban jelen vannak és járhatóak az erőszakos konfliktus-megoldás, konfliktus-elhárítás, konfliktus-átalakítás politikai,...Tovább olvasomStratégia
A stratégia kifejezést eredetileg a hadviselésben használták, ahol a katonai műveletek legmagasabb szintjét, azaz a hadászatot jelentette. Napjainkban a stratégia egy hosszabb távú terv, amelynek célja egy bizonyos cél elérése...Tovább olvasomkulturális hatalom
A kulturális hatalom mások magatartásának befolyásolása a széles értelemben vett kulturális vonzerő és a társadalmi modellérték által, illetve az ilyen befolyásolás képessége preferált külpolitikai célok elérése érdekében. A kulturális hatalom...Tovább olvasomGazdasági képesség
A gazdasági hatalom gazdasági képességekből ered. E képességek közé tartozik például a gazdasági teljesítmény (GDP), az erőforrásokkal való rendelkezés, a termelékenység; a technológiai fejlettség, a munkaerő minősége, az innováció- és...Tovább olvasompolitikai biztonság
A politikai biztonság az államok és kormányok azon képessége, mellyel biztosítják szuverenitásukat, legitimációjukat és nemzetközi elismertségüket a katonai és nem katonai fenyegetésekkel szemben. A politikai biztonság szempontjából minden olyan kihívás...Tovább olvasomVédelmi szektor
A katonai kérdésekkel foglalkozó védelmi szektor a biztonsági szektor gyakran szinonimaként használt fogalma, amely szűkebb a biztonsági szektornál, s nem különül el attól élesen. „Technikai” értelemben a védelmi (katonai) kérdésekkel...Tovább olvasom
