közművelődés
Kultúrának nevezzük az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi javak összességét. A kultúra generációról generációra való bővített újratermelése a társadalom fennmaradásának és fejlődésének nélkülözhetetlen feltétele. Mindez lehetetlen volna akkor, ha a társadalom tagjai a szocializációjuk során, illetve ezt követően folyamatosan – lényegében „élethossziglan” – nem sajátíthatnák el a különféle kulturális javakat. Magát az elsajátítási folyamatot művelődésnek nevezzük. A művelődés legfontosabb színtere az oktatás, ezért az ebben való részvételt a modern állam polgárai számára kötelezettségként írja elő (tankötelezettség). A művelődés másik színterét közművelődésnek nevezhetjük. A közművelődésben való részvétel nem kötelező, s az ide tartozó heterogén tevékenységformák sajátos módon ötvözik a művelődés ismeretszerző funkcióját egyfajta szabadidős – tehát a kikapcsolódást, a rekreációt is szolgáló – tevékenységgel.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
infrastruktúra
Az infrastruktúra latin eredetű szó, nyersfordításban az „alapszerkezet”, „alapépítmény” szavakkal adhatjuk vissza jelentését. Paul N. Rosenstein-Rodan lengyel származású amerikai közgazdász definíciója szerint feltételek komplexuma, amely a magántőke és a lakosság...Tovább olvasomegészségügyi szakellátás
Az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásnak a járóbeteg- és a fekvőbeteg-szakellátás képezi részét. Az egészségügyi szakellátás 2012-es átalakítása előtt a helyi önkormányzatnak kellett biztosítania a tulajdonában vagy használatában levő járóbeteg-szakellátást, illetőleg...Tovább olvasomurbanisztika
Az urbanisztika a szó legáltalánosabb értelmezése szerint a városi, települési tér alakulásával, alakításával foglalkozó tudományos terület és szakmai tevékenység. Ennek alapján leginkább a városokkal/településekkel foglalkozik, de egy tágabb értelmezés szerint...Tovább olvasomlakás- és helyiséggazdálkodás
A lakáspolitikánál jóval szűkebb értelmű lakás- és helyiséggazdálkodás a tulajdonosi szerepkörből levezethető tevékenységek gyűjtőfogalma. Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások esetében a lakóház-fenntartási feladatok a települési önkormányzatra mint tulajdonosra vonatkoznak. Ezeknek...Tovább olvasomszociális ellátás
A szociális ellátások fogalomkörébe soroljuk a társadalom keretei között megszervezett összes olyan tevékenységet, melynek az a rendeltetése, hogy a társadalom tagjai (vagy azok bizonyos csoportjai) által megtermelt anyagi javak egy...Tovább olvasomvízitársulat
A vízitársulatok területi vízgazdálkodási közfeladatok ellátására létrehozott jogi személyiséggel rendelkező közhasznú gazdálkodó szervezetek, amelyek tevékenységüket működési területükön látják el. Szakmai feladataik között a vízrendezés (a káros többletvizek rendezett elvezetésének, visszatartásának...Tovább olvasomközösségi közlekedés
A közösségi közlekedés, melynek szinonimájaként korábban főleg a „tömegközlekedés”, napjainkban pedig a „közforgalmú közlekedés” vagy „kollektív közlekedés” fogalmát is használják, tágabb és általánosabb értelmezés szerint – magában foglal minden közlekedési...Tovább olvasomvízilétesítmény
Víziltesítmény az a mű (víziközmű), műtárgy, berendezés, felszerelés vagy szerkezet, amelynek rendeltetése, hogy a vizek lefolyási, áramlási viszonyait, mennyiségét vagy minőségét, medrének vagy partjának állapotát, a vizek kártételeinek elhárítása, a...Tovább olvasomklasszikus urbanizáció
Az urbanizációs folyamat első szakasza. Elsőként Nyugat-Európában kezdődött a 18. században, ahonnan az ipari forradalom vívmányaival együtt terjedt tovább a periférikus területek felé. A kelet-közép-európai térségben nagyjából 100 éves késéssel...Tovább olvasomurbanizáció
Az „urbanizáció” kifejezés a latin „urbs” város tőre épül, magyarra hagyományosan kettős értelemmel, városodásként és városiasodásként fordítjuk. A kettős fordítás közül a városodás jelenti az urbanizáció mennyiségi aspektusát: azt, hogy...Tovább olvasomkistérség
A megye és a településszint között elhelyezkedő alsó középszint egyik jellegzetes területszervezési szintje a rendszerváltást követő Magyarországon. Az 1990-es években némi leegyszerűsítéssel két altípusát különböztethettük meg: a központilag definiált és...Tovább olvasomparkolás
A járművekkel történő várakozás (a parkolás) a helyi közút, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, valamint terek, parkok és egyéb közterületek közlekedési célú használatához tartozik....Tovább olvasomhulladékgazdálkodás
A hulladék fogalomkörébe lényegében minden olyan tárgy vagy anyag besorolható, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles. A hulladékok hatalmas mennyiségű növekedése tette a környezetvédelem egyik kiemelt jelentőségű ágazatává...Tovább olvasomtelepülés
A település egy adott földrajzi környezetben, annak elemeivel intenzív kölcsönhatásban élő gazdasági, társadalmi, infrastrukturális és természeti szférák kölcsönhatáson alapuló, együttműködő rendszere. Ha feltételezzük az egyes szférák harmonikus fejlettségét, akkor ideális...Tovább olvasomSWOT-analízis
A SWOT-analízis a stratégiai tervezés talán leggyakrabban használt összefoglaló értékelési módszere. Az úgynevezett szoft (matematikai-statisztikai eszközöket nem igénylő) módszerek közé tartozik. A SWOT kifejezés egy angol szavakból összeállított betűszó, amely...Tovább olvasomnyilvános könyvtár
A magánkönyvtárakkal szembeállítható nyilvános könyvtáraknak nevezzük az Országos Széchényi Könyvtárat mint nemzeti könyvtárt, a különféle tudományos- és szakkönyvtárakat, valamint a települési és megyei könyvtárakat (utóbbi kettő együttesen: közkönyvtárak). A velük...Tovább olvasomtelepülésfejlesztési koncepció
A településfejlesztési koncepció a település környezeti, társadalmi, gazdasági adottságaira alapozó, a település egészére készített, a változások irányait és a fejlesztési célokat hosszútávra meghatározó dokumentum. A hosszútávra szóló koncepciót az önkormányzat...Tovább olvasomtelepülési önkormányzati környezetvédelmi alap
A települési önkormányzatok – Budapesten a Fővárosi Önkormányzat is – környezetvédelmi feladataik megoldásának elősegítése érdekében önkormányzati rendelettel települési önkormányzati környezetvédelmi alapot hozhatnak létre. Az alap bevételei között a törvény a...Tovább olvasombeépítésre nem szánt terület
Beépítésre nem szánt területnek nevezzük a település közigazgatási területének a zöldterületi, a közlekedési, a mezőgazdasági, az erdőművelési, illetőleg az egyéb célra szolgáló részét, amelyen belül az övezetekben a telkek megengedett...Tovább olvasomhelyi építési szabályzat
A településrendezési eszközök részét képező helyi építési szabályzat az építés rendjét a helyi sajátosságoknak megfelelően megállapító és biztosító települési (fővárosban kerületi) önkormányzati rendelet. A helyi építési szabályzat a településszerkezeti tervvel...Tovább olvasom
