közszolgálati humán tükör kutatás
A közszolgálati humán tükör kutatás a magyar közszolgálatban (közigazgatás, rendészet, honvédelem) folyó emberierőforrás-gazdálkodás átfogó, összehasonlító vizsgálatát elvégző tudományos kutatás. Az első, 2013-2014-ben lezajlott vizsgálat a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program által meghatározott stratégiai prioritások teljesülésének kontrollját is hivatott volt elvégezni. A kutatás három fő fejezetre és számtalan alfejezetre tagozódott. Az első fejezet a kutatásba bevontak alapadatairól (személyükről, munkavégzésükről, mobilitásukról, a vezetőkről, az emberierőforrás-gazdálkodási szakterületről, a HR tevékenység eredményességéről, a szervezeti működésre gyakorolt hatásáról) gyűjtött adatokat. A második fejezet az emberierőforrás-gazdálkodás jelen helyzetéről, jövőképéről (az egyes humán folyamatok és humán funkciók megítéléséről), a harmadik fejezet pedig az érintett közszolgálati szervezetről, a szervezeteken belüli viszonyokról kérdezte a kérdőívet kitöltőket. A kutatás eredményeként 1 ágazati zárótanulmány és 13 résztanulmány jelent meg.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
gyakorlati intelligencia és kompetencia
A gyakorlati intelligencia a szakértelem és a tapasztalat egyfajta kombinációjának tekinthető. A szakértelem (mint alapvető gyakorlati kompetencia) a józan észnek, a speciális tudásnak és annak a gyakorlatban megszerezhető tapasztalatra épülő...Tovább olvasommunkakörbővítés
Munkakörbővítésnek nevezzük azt a munkakörtervezési, munkavégzési rendszermodellt, amely során a munkavállalónak a korábban ellátott szűkebb feladatkörét újakkal egészítik ki. Ezáltal olyan szélesebb, összetettebb munkakört alakítanak ki, amely – az előzetes...Tovább olvasomösztöndíjasprogram
Ösztöndíjas programnak nevezzük – a közszolgálat vonatkozásában – az utánpótlásképzéssel és a tehetséggondozás szándékával indított, magasan képzett, friss szemlélettel rendelkező fiatal pályakezdők megnyerésére irányuló, mentoring alapú programokat. Ezeket az ösztöndíjas...Tovább olvasomtréning
A tréning a mai kor egyik legelterjedtebb komplex képzési, továbbképzési, fejlesztési módszeregyüttese. A tréning keretében az igényekhez és az elvárásokhoz igazított, célirányos tartamú, meghatározott kompetenciák fejlesztésére irányuló olyan felkészítés történik,...Tovább olvasomteljesítményértékelési csapdák
Teljesítményértékelési csapdáknak és hibáknak az értékelő vezetőnek a formális teljesítményértékelés során elkövetett, az észlelési torzításokra visszavezethető téves vagy helytelen következtetéseit, torzításait nevezzük. Ezek a hibák általában akkor lépnek fel, ha...Tovább olvasommunkakörelemzés
A munkafolyamatelemzéshez és a kompetenciaelemzéshez kapcsolható módszert munkakörelemzésnek hívják, amely segítségével feltárható, beazonosítható a vizsgált munkakör létesítésének célja, funkciója, a szervezeti struktúrában elfoglalt helye, a munkavégzés tartalma, feladategyüttese, problémamegoldási, felelősségi...Tovább olvasomközszolgálati emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatai
A közszolgálat emberierőforrás-gazdálkodását humán folyamatokba rendezve célszerű megoldani. A humán folyamatok a rendszermodell állandóságát biztosítják. Ezek az alábbiak: stratégiai tervezés és rendszerfejlesztés, munkavégzési rendszer, emberierőforrás-áramlás és-fejlesztés (közszolgálati életpálya-menedzsment működtetésének keretfeltételei,...Tovább olvasomkompetenciaelemzés
A kompetenciaelemzés a munkakörelemzés és a munkakör-értékelés részeként vagy ezektől függetlenül is elvégezhető elemzési és értékelési módszer. A kompetenciaelemzés alkalmazása lehetőséget biztosít a felhasználók számára, hogy a meghatározott elemzési és...Tovább olvasomutókövetés
Az utókövetés az emberierőforrás-fejlesztésre, a képzési költségek nagyságának és arányának hatékonyságmérésére, a visszacsatolás biztosítására szolgáló értékelési tevékenység. Az értékelés történhet a jövőorientációt szem előtt tartva. Ilyenkor a tanulási célú visszacsatolás...Tovább olvasomteljesítmény nyomon követése
A hatékony teljesítményirányító rendszer második fázisa a teljesítmény nyomon követése. A teljesítmény nyomon követése a teljesítményértékelési folyamat legfontosabb, legmeghatározóbb fázisa, amely során az értékelő vezetőnek minden tőle telhetőt meg kell...Tovább olvasomtehetséggondozás a munkahelyen
A munkahelyen folyó tehetséggondozás a karriermenedzsment részeként végzett nagy jelnetőséggel bíró humán funkció, amely szoros kapcsolatban áll a kiválasztással, a beillesztéssel, az ösztöndíjas programokkal, a mentoring tevékenységgel, a vezetői és...Tovább olvasomteljesítménymérés
A teljesítményértékelés alkalmazása szempontjából teljesítménymérésnek (vagy eredményalapú mérésnek) tekintjük azokat a tevékenységeket, ahol konkrét teljesítménymutatókkal, teljesítmény-mérőszámokkal (vagy mércékkel, indikátorokkal) lehet az elért teljesítményeket, beazonosítani, meghatározni. A teljesítménymutató a múltbeli cselekedetek...Tovább olvasommentoring rendszer
A munka világában használatos angolszász „mentoring” kifejezés a mentorálás egy jól behatárolható típusának felel meg. Ezért a mentorálás a munkahelyi környezetben olyan szakmai támogató tevékenységként fogható fel, amely a stratégiai...Tovább olvasomhumán generalista
Az emberierőforrás-gazdálkodással összefüggő feladatok jelentős hányadának ellátására – elméleti és gyakorlati szinten – felkészült, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert humán generalistának nevezik. A humán generalista átlátja az emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatait...Tovább olvasomegész életen át tartó tanulás
Valamennyi, életünk során folytatott tanulási tevékenység, melyet a tudás, a készségek és a kompetenciák fejlesztésének céljával végzünk egyéni, állampolgári/civil, társadalmi és/vagy foglalkoztatási perspektívában. A tanulás az életút végéig tartó, az...Tovább olvasomnemzetközi emberierőforrás-menedzsment
A nemzetközi emberierőforrás-menedzsmentet nem tekinthetjük az emberierőforrás-gazdálkodás következő fejlődési szakaszának. Ez esetben inkább olyan társadalmi változásokhoz pl. a globalizáció térnyeréséhez, a nemzetközi multikulturális környezet erősödéséhez, a munkaerő szabad áramlásához, a...Tovább olvasomteljesítmény
A teljesítményt meghatározhatjuk a szervezet és az egyén szempontjából. A szervet által kijelölt célok, feladatok elérése érdekében végzett tevékenységekhez köthető minőségi (kvalitatív) és mennyiségi (kvantitatív) mutatókkal jellemezhető, ezért mérhető és...Tovább olvasomalternatív munkaidőrendszerek
Az alternatív munkaidőrendszerek (másként: atipikus munkaidő és munkarendek) alatt azokat a munkaszervezési megoldásokat értjük, amelyek segítségével – a munkavégzés tartalmának megváltoztatása nélkül – előmozdítható a foglalkoztatás bővítése, a hátrányos helyzetűek...Tovább olvasomcafetéria
A cafeteria a munkaadó által biztosított béren kívüli juttatás egyik meghatározó formája. A cafeteria tehát azoknak a béren kívüli juttatásoknak az összessége, amelyben – a jogszabályokban rögzített keretek betartásával –...Tovább olvasomteljesítményértékelés kommunikációja
A teljesítménymenedzsment humán folyamatán belül megvalósuló egyéni teljesítményértékelés humán funkciójának meghatározóan fontos eleme az elért eredmények vagy kudarcok kommunikációja, megbeszélése, amely az értékelő vezető és az értékelt munkatárs között zajlik,...Tovább olvasom
