lakás- és helyiséggazdálkodás
A lakáspolitikánál jóval szűkebb értelmű lakás- és helyiséggazdálkodás a tulajdonosi szerepkörből levezethető tevékenységek gyűjtőfogalma. Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások esetében a lakóház-fenntartási feladatok a települési önkormányzatra mint tulajdonosra vonatkoznak. Ezeknek a feladatoknak a teljesítése során ügyelni kell arra, hogy az építésügyi törvény szerint az épített környezet elemeit – így az építményeket, építményrészeket, építményegyütteseket – a jó műszaki állapot folyamatos fenntartása mellett csak a rendeltetésüknek, a rájuk vonatkozó hatósági előírásoknak és engedélyeknek megfelelő célra és módon szabad használni. A lakás- és helyiséggazdálkodást Mötv. a helyi önkormányzatok feladatai között említi, bár az önkormányzati tulajdonú bérlakásállomány korlátozott részaránya miatt – 2015-re az önkormányzati bérlakásszektor a lakásállományon belül 3% alá esett – ezek a feladatok az önkormányzati feladat- és hatáskörök között csak marginális szerepet töltenek be.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
tervezési-statisztikai régió
Több megye (a főváros) területére kiterjedő, az érintett megyék közigazgatási határával határolt, egybefüggő tervezési, illetve statisztikai területi egység. A tervezési-statisztikai régiók alkalmazkodnak a megyehatárokhoz. Létrehozatalukat a területfejlesztésről és a területrendezésről...Tovább olvasomhelyi közügy
Magyarország Alaptörvénye a helyi közügyek intézését – a helyi közhatalom gyakorlása mellett – az önkormányzatiság immanens elemeként nevesíti. Adós marad azonban a helyi közügyek fogalmának meghatározásával. Ez a Magyarország helyi...Tovább olvasomimázs
Az imázs fogalma az 1960-as években tűnt fel, de csak az 1970-es évektől terjedt el a marketingkutatások terén is; azelőtt csak a pszichológiában volt használatos. A szó elterjedésének jelentősége abban...Tovább olvasomSWOT-analízis
A SWOT-analízis a stratégiai tervezés talán leggyakrabban használt összefoglaló értékelési módszere. Az úgynevezett szoft (matematikai-statisztikai eszközöket nem igénylő) módszerek közé tartozik. A SWOT kifejezés egy angol szavakból összeállított betűszó, amely...Tovább olvasomreurbanizáció
Az urbanizációs folyamat negyedik szakasza. A reurbanizáció során a központi városban az egyes városrészek tömeges rehabilitációja kezdődik meg. A lerobbant városrészeket újjáépítik és magas presztízsű lakóparkokká, üzleti negyedekké varázsolják. Ezáltal...Tovább olvasomtelepülési könyvtár
A települési könyvtári ellátás biztosítása a települési önkormányzatok kötelező feladata. Ők kötelezettségeiket nyilvános könyvtár fenntartásával, vagy a megyei könyvtár szolgáltatásainak igénybevételével teljesíthetik. Utóbbi esetben a települési önkormányzat megállapodást köt a...Tovább olvasomaudit
Az „audit” szó a latin „auditio”-ból származtatható, amely eredeti jelentésében meghallgatást jelent. Vezetéselméleti/minőségirányítási megközelítésben mindez azt vonja maga után, hogy az auditálási folyamatnak – illetve eredményének, az auditnak – nem...Tovább olvasomvízkárelhárítás
A vízkárelhárítás a vízgazdálkodás alapvető jelentőségű ágazata. Célja az élővilág, a társadalom anyagi és kulturális javainak megóvása a víz káros hatásaitól. A víz rombolása elleni védelem és védekezés, a káros...Tovább olvasombeépítésre szánt terület
Beépítésre szánt területnek nevezzük a település közigazgatási területének a beépített, illetve a további beépítés céljára szolgáló területrészét, amelyen belül az építési övezetekben az építési telkek megengedett beépítettsége legalább 10%. A...Tovább olvasomzöldfelület
A települési környezet a természeti tényezők és az emberi szféra produktumainak egységes rendszereként értelmezhető. Ez azt is jelenti, hogy a település felszínének egy része biológiailag aktív felületnek tekinthető. Ezeket a...Tovább olvasomvíziközmű-társulat
A víziközmű-társulat a vízgazdálkodási társulatok egyik alapvető jelentőségű csoportja. Létrehozásukat elsősorban a közműlétesítésben és/vagy -fejlesztésben érdekelt ingatlantulajdonosok anyagi hozzájárulásának biztosítása indokolhatja. Maga a víziközmű-társulat közfeladatként a település, az együttesen ellátható...Tovább olvasomkegyeleti közszolgáltatás
A kegyeleti közszolgáltatás elnevezés alatt foglalhatjuk össze a köztemető fenntartását, továbbá üzemeltetését magába foglaló egyéni és közösségi kegyeleti célú, az elhunyt emlékének megőrzésére irányuló önkormányzati tevékenységek összességét. A köztemető fenntartása...Tovább olvasomNUTS-struktúra
Nomenclature of Territorial Units for Statistics (NUTS), Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája, az Európai Uniónak az Eurostat által kidolgozott ötszintű hierarchikus területi statisztikai kódolási, osztályozási rendszere (Európai Parlament és Tanács...Tovább olvasomtelepüléspolitika
A településpolitika egy társadalmi‐gazdasági konszenzuson alapuló politika a településüzemeltetési, fejlesztési, rendezési tevékenységek, stratégiai elgondolások, és az azok megvalósítását szolgáló eszközök összessége. A településügynél tartalmilag a településpolitika több, hiszen itt a...Tovább olvasominfrastruktúra
Az infrastruktúra latin eredetű szó, nyersfordításban az „alapszerkezet”, „alapépítmény” szavakkal adhatjuk vissza jelentését. Paul N. Rosenstein-Rodan lengyel származású amerikai közgazdász definíciója szerint feltételek komplexuma, amely a magántőke és a lakosság...Tovább olvasomvidékfejlesztés
A vidékfejlesztés a rurális térségek fejlesztésére irányuló tevékenységek csoportját jelenti. Maga a vidékfejlesztési tevékenység integrált vidékfejlesztés kell, hogy legyen. Ezen kis léptékű, sokszektoros fejlesztést értünk, az egyes célok megvalósítását kölcsönösen...Tovább olvasomközművelődési intézmény
A 1997. évi CXL. törvény szerint tágabb értelemben közművelődési intézmény a művelődési otthon, ház, központ, szabadidő központ, közösségi ház, ifjúsági, illetve gyermekház, faluház, az oktatási és közművelődési, illetőleg egyéb feladatokat...Tovább olvasomtelepülésügy
A településügy (másképpen: települési ügyek) egy intuitív megfogalmazás szerint a településsel való törődést, foglalkozást jelenti, amelyek közé az operatív jellegű településüzemeltetési, valamint a stratégiai jellegű településfejlesztési és településrendezési (együtt: településtervezési)...Tovább olvasomközösségi színtér
A közösségi színtér a helyi lakosság rendszeres vagy alkalmi közművelődési tevékenységének, a lakosság önszerveződő közösségeinek támogatása érdekében önkormányzati fenntartásban, önkormányzatok társulásában, vagy közművelődési megállapodás alapján működtetett, erre a célra alkalmassá...Tovább olvasomhulladékgazdálkodás
A hulladék fogalomkörébe lényegében minden olyan tárgy vagy anyag besorolható, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles. A hulladékok hatalmas mennyiségű növekedése tette a környezetvédelem egyik kiemelt jelentőségű ágazatává...Tovább olvasom
