önkéntes tartalékos
Az önkéntes tartalékosok között megkülönböztetünk műveleti (ÖMT) és védelmi (ÖVT) tartalékost. Az ÖMT-s beosztások azok, amelynek békeidőszaki folyamatos vagy tényleges állománnyal való feltöltése nem elsődleges fontosságú, illetve nem biztosított, azonban a betöltésükhöz szükséges felkészülésre már békeidőszakban szükség van. Az ÖMT-k a békeidőszaki szolgálatuk során pótolhatják a humán erőforráshiányokat. Így többek között beoszthatók huzamosabb ideje feltöltetlen beosztásokba vagy misszióban résztvevők hazai pótlására, elláthatnak időszakosan jelentkező speciális feladatokat, vagy katonai szaktudásuk és civil képzettségük, illetve alkalmasságuk figyelembevételével külszolgálati feladatokban vehetnek részt. Az ÖMT-k igénybe vehetők természeti és ipari katasztrófahelyzetek elhárításában való részvételre, azok megelőzésére, illetve következményeik felszámolására. Az ÖVT béke idején fegyveres biztonsági őrként a Magyar Honvédség kijelölt objektumainak őrzés-védelmi feladatait látja el.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
béketeremtés
Az egymással szembenálló ellenséges felek megegyezésre bírása, alapvetően olyan békés eszközökkel, amelyekről az ENSZ Alapokmányának VI. fejezete rendelkezik. A béketeremtés olyan diplomáciai (esetlegesen megelőző katonai) tevékenységsorozat, amelyet a konfliktus keletkezése...Tovább olvasomcivil kontroll (polgári ellenőrzés)
A civil kontroll azt a politikai, illetve intézményi normarendszert jelenti, amelyet a demokratikus országokban a fegyveres erők polgári irányítására és ellenőrzésére építenek ki. A civil kontroll legfőbb felelős gyakorlója a...Tovább olvasomMagyar Honvédség
A Magyar Honvédség (MH) az Országgyűlés, a Kormány és a honvédelmi miniszter irányítása alatt álló fegyveres állami szervezet, amely Magyarország szuverenitása szavatolásának alapvető intézménye, nemzetközi szerepvállalásait tekintve a külpolitika megvalósításának...Tovább olvasomkiberbiztonság
Napjainkban fokozott veszélyt jelent, hogy az informatikai fejlődést egyes államok, vagy nem-állami – akár terrorista – csoportok arra használhatják fel annak érdekében, hogy megzavarják az információs és kommunikációs rendszereket, kormányzati...Tovább olvasombékeidőszak
A hatályos jogszabályok korlátozások nélküli érvényesülésének időszaka, amikor a különleges jogrend egyik különleges állapota, időszaka (avagy a közigazgatásban inkább használt korábbi terminológia szerint: „minősített időszaka”) sincs kihirdetve. A békeidőszak a...Tovább olvasombékefenntartás
A békefenntartás az ENSZ által meghatározott elvek alapján – ENSZ katonai és/vagy rendőri, valamint polgári rendőri személyi állomány bevonásával – végrehajtott béketámogató művelet, amelynek keretében csak önvédelemre alkalmas könnyű-fegyverzettel rendelkező...Tovább olvasomhonvédelmi kötelezettség
Az állampolgárok, a törvény alapján létrehozott jogalanyok és minden az országban tartózkodó ember (szolgáltatásra kötelezettek) a nemzeti és szövetségi védelmi feladatok végrehajtása érdekében általános honvédelmi kötelezettségként személyes szolgálat, valamint gazdasági,...Tovább olvasomvédelmi igazgatás központi szintje
A védelmi igazgatás struktúrája a centrális irányítás elvei mentén követi az államigazgatás felépítését. E rendszer szigorúan alá- és fölérendeltségi viszony alapján, két jól elkülöníthető alrendszerre tagozódik: központi, illetve területi szint....Tovább olvasombékekikényszerítés
Az ENSZ Alapokmánya VII. fejezetében foglalt akciók végrehajtása katonai erők és eszközök alkalmazásával. Erre az államok közötti katonai konfliktus esetén vagy egy adott országon belül olyan helyzetben kerülhet sor, amikor...Tovább olvasomHonvédelmi Tanács
Magyarország Alaptörvényében rögzített előírások szerint kihirdetett rendkívüli állapot (a hadiállapot kinyilvánítása vagy idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye [háborús veszély]) esetén az ország honvédelmének legfelsőbb irányító szerve a Honvédelmi Tanács,...Tovább olvasomhadiállapot
A hadiállapot a hadüzenet megtételével, az ultimátum lejártával, a hadiállapot kinyilvánításával, a hadicselekmények megkezdésével, vagy a felsoroltak nélkül is a szembenálló felek között létrejött különleges államközi jogviszony. Ennek a két...Tovább olvasommozgósítás
A) A mozgósítás az a folyamat, amellyel a fegyveres erőt esetleg részeiket a háborúra vagy más különleges jogrendi időszakra való felkészült állapotba helyezik. Ez magába foglalja a személyi állomány, az...Tovább olvasommigráció
A migráció egy olyan emberi magatartás révén megjelenő folyamat, melyben a személyek lakóhelyet és társadalmat váltanak oly módon, hogy ez a váltás átmenetiből huzamossá, vagy tartóssá válik. Évszázados, de inkább...Tovább olvasomszerződéses állomány
A Magyar Honvédségben hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák teljesítenek szolgálatot. Szerződéses az a legénységi állományú, tiszthelyettesi, tiszti rendfokozatú katona, aki a katonai szolgálatot határozott időre szóló (határozott idejű) szerződésben...Tovább olvasomNATO válságreagáló műveletek
Ez egy integrált katonai műveleti rendszer, amely magába foglalja a megelőzést, a gyors intézkedést, az ellentevékenységeket és a szükséges biztonsági lépések megtételét. Az egész tevékenység politikai ellenőrzés mellett valósul meg,...Tovább olvasomhadkiegészítés
A hadkiegészítés a katonai szervezetek személyi állományának és hadfelszerelésének, a meghatározott (rendszeresített) létszámra (illetve mennyiségre) történő kiegészítésére (feltöltésére, pótlására) irányuló katonai igazgatási tevékenységek összessége. Ez épülhet az állampolgárok hadkötelezettségére vagy...Tovább olvasomönkéntes tartalékos rendszer
Az önkéntes tartalékos rendszer kiépítése hozzájárul a Magyar Honvédség katonai képességeinek növeléséhez és a hazafiság eszméjének erősítéséhez. Az önkéntes tartalékos rendszernek képesnek kell lennie a munkaerőpiacról szakképzett, elhivatottsággal rendelkező, motivált,...Tovább olvasomhaderőszervezés
A hadtudomány egyik szakterülete, amely a haderő létrehozásával, béke- és hadiállománya meghatározásával, továbbá szervezeti struktúrája kialakításával és korszerűsítésével, a katonai szolgálat lefolyásával, a katonák jogaival és kötelezettségeivel, a mozgósítással kapcsolatos...Tovább olvasomvédelmi igazgatás
A védelmi igazgatás a közigazgatás részét képező feladat- és szervezeti rendszer, amely az állam védelmi feladatainak megvalósítására létrehozott, valamint e feladatra kijelölt közigazgatási szervek által végzett végrehajtó, rendelkező tevékenység. Magában...Tovább olvasomönkéntes tartalékos
Az önkéntes tartalékosok között megkülönböztetünk műveleti (ÖMT) és védelmi (ÖVT) tartalékost. Az ÖMT-s beosztások azok, amelynek békeidőszaki folyamatos vagy tényleges állománnyal való feltöltése nem elsődleges fontosságú, illetve nem biztosított, azonban...Tovább olvasom
