régió
Legáltalánosabb értelemben a régió egyedi sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzőket magában foglaló s ezek alapján földrajzilag körülhatárolható, az államon belül a nemzeti és a helyi szint közötti szubnacionális egység. Egy szűkebb értelmezés szerint viszont alapvető jellemzőjük az intézményesültség is, azaz – az imént említett egyedi sajátosságok alapzatán állva – a régiókat érdemi irányítási hatáskörű és önállóságú regionális intézmények rendszere fogja tartós egységbe. Végül jegyezzük meg, hogy a “régió” kifejezést az uniós (és hazai) fejlesztési diskurzusban nagyon gyakran azonosítják az Európai Unió NUTS 2 szintű régióival, amely az Európai Parlament és Tanács 1059/2003 EK rendelete szerint egy 800 ezer és 3 millió közötti lakossággal bíró, sajátos módon intézményesült területi egység.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közösségi közlekedés
A közösségi közlekedés, melynek szinonimájaként korábban főleg a „tömegközlekedés”, napjainkban pedig a „közforgalmú közlekedés” vagy „kollektív közlekedés” fogalmát is használják, tágabb és általánosabb értelmezés szerint – magában foglal minden közlekedési...Tovább olvasomtávhőszolgáltatás
Ha a különféle fűtési módokat vizsgáljuk, a fűtés lehet egyedi, mint amikor helyiségenként van elhelyezve egy kályha vagy konvektor. Másképpen: az egyedi fűtéseknél a hőtermelő és a hőleadó egy szerkezeti...Tovább olvasomtelepülés-üzemeltetés
A településügy operatív komponensét alkotó településüzemeltetés fogalomkörébe szűkebb értelemben azok a települési önkormányzatok által kötelezően és szabadon felvállalandó/felvállalható operatív jellegű feladatok tartoznak, amelyeket az önkormányzat közvetlenül (mint szolgáltató) vagy közvetett...Tovább olvasomegészségügyi szakellátás
Az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásnak a járóbeteg- és a fekvőbeteg-szakellátás képezi részét. Az egészségügyi szakellátás 2012-es átalakítása előtt a helyi önkormányzatnak kellett biztosítania a tulajdonában vagy használatában levő járóbeteg-szakellátást, illetőleg...Tovább olvasomregionalizmus
Regionalizmusról beszélünk akkor, amikor az identitás, a közös értékek alapján szerveződik teljes egésszé a regionális egység. A politikai-szellemi irányzatként értelmezett regionalizmus az 1970-es években indult hódító útjára mint a szubnacionális...Tovább olvasomvíziközmű
Víziközműnek nevezzük azt a közcélú vízilétesítményt, amely (a) település vagy települések közműves ivóvízellátását, ezen belül az ivóvíztermelést, az ehhez kapcsolódó ivóvízbázis-védelmet, az ivóvízkezelést, -tárolást, -szállítást és -elosztást, felhasználási helyekre történő...Tovább olvasomközösségi színtér
A közösségi színtér a helyi lakosság rendszeres vagy alkalmi közművelődési tevékenységének, a lakosság önszerveződő közösségeinek támogatása érdekében önkormányzati fenntartásban, önkormányzatok társulásában, vagy közművelődési megállapodás alapján működtetett, erre a célra alkalmassá...Tovább olvasomvidéki terület
A köznyelvben a vidéki terület fogalma a főváros-vidék viszonyrendszer szerint használatos, ez alapján „vidék” akár Miskolc, vagy Győr is. Alapvetően azonban a vidék fogalma alatt mezőgazdasági területre asszociálunk. Az angol...Tovább olvasomtelepülési infrastruktúra
Az infrastruktúrának – a térbeli rendszerekre jellemző módon – világosan elkülöníthető területi szintjei vannak. A szakirodalomban szokás beszélni nemzetközi, országos, interregionális, regionális és szubregionális infrastruktúrákról. A szubregionális infrastruktúrák között között...Tovább olvasommegye
Az Alaptörvényben rögzítettek értelmében Magyarország területe fővárosra, 19 megyére, városokra és községekre tagozódik. Ezek közül a megye mint statisztikai célú területi egység megfelel az EUROSTAT NUTS 3 regionális szintjének. Mint...Tovább olvasommárka
A márka az Amerikai Marketing Szövetség meghatározása szerint egy név, kifejezés, jel, szimbólum, dizájn vagy ezek kombinációja, amelynek célja, hogy egy eladó vagy eladói csoport termékét vagy szolgáltatását azonosítsa, és...Tovább olvasomtelepülésmarketing
A marketingtudomány és -gyakorlat részeként értelmezhető településmarketingről azóta beszélhetünk, amióta Philip Kotler egy 1986-os munkájában bevezette a „helymarketing” fogalmát. Eszerint a helymarketing mindazon tevékenységek gyűjtőfogalma, amelyeknek a célja az egyes...Tovább olvasomönkormányzati vagyon
Magyarország Alaptörvénye rögzíti, hogy az állam és a helyi önkormányzat tulajdona nemzeti vagyon. Ami a helyi önkormányzat vagyonát illeti, ez a nemzeti vagyonról szóló törvény szerint törzsvagyon vagy üzleti vagyon...Tovább olvasomrégió
Legáltalánosabb értelemben a régió egyedi sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzőket magában foglaló s ezek alapján földrajzilag körülhatárolható, az államon belül a nemzeti és a helyi szint közötti szubnacionális egység. Egy...Tovább olvasomSWOT-analízis
A SWOT-analízis a stratégiai tervezés talán leggyakrabban használt összefoglaló értékelési módszere. Az úgynevezett szoft (matematikai-statisztikai eszközöket nem igénylő) módszerek közé tartozik. A SWOT kifejezés egy angol szavakból összeállított betűszó, amely...Tovább olvasomzöldterület
A zöldfelületet gyakran keverik össze a zöldterület kifejezéssel. Pedig a két fogalom nem azonosítható egymással: a zöldfelületi rendszer részeként értelmezendő zöldterület nem más, mint állandóan növényzettel fedett közterület. Úgy is...Tovább olvasomintegrált településfejelesztési stratégia
Az integrált településfejlesztési stratégia a településfejlesztési koncepcióban foglalt környezeti, társadalmi és gazdasági célok megvalósítását egyidejűleg szolgáló középtávú fejlesztési program. A középtávra szóló stratégiát az önkormányzat a megállapításról szóló döntés mellékleteként...Tovább olvasomszociális ellátás
A szociális ellátások fogalomkörébe soroljuk a társadalom keretei között megszervezett összes olyan tevékenységet, melynek az a rendeltetése, hogy a társadalom tagjai (vagy azok bizonyos csoportjai) által megtermelt anyagi javak egy...Tovább olvasomkéményseprő-ipari tevékenység
A kéményseprő-ipari tevékenység legfontosabb célja hagyományosan a tűzvédelem, amelyhez azonban egyéb célok is társulnak. Utóbbiak közül a környezetvédelem szempontjából ki kell emelni a kéményseprő-ipari közszolgáltatás szerepét a környezetbarát és gazdaságos...Tovább olvasomnyilvános könyvtár
A magánkönyvtárakkal szembeállítható nyilvános könyvtáraknak nevezzük az Országos Széchényi Könyvtárat mint nemzeti könyvtárt, a különféle tudományos- és szakkönyvtárakat, valamint a települési és megyei könyvtárakat (utóbbi kettő együttesen: közkönyvtárak). A velük...Tovább olvasom
